Budapest, 2018. augusztus 15. szerda (MSZF)
A Fővárosi Ítélőtábla elítélte Simó Endre emberjogi aktivistát, a Magyar Szociális Fórum alapítóját abban a perben, melyet a Hüvelyes Lajost kilakoltató terézvárosi önkormányzat egyik munkatársa indított ellene – tudatta szerdán a Magyar Szociális Fórum.
A Magyar Békekör vasárnap közleményben szólította fel a kormányt, hogy ítélje el a kereskedelmi háborúval fenyegető amerikai szankciópolitikát, és kötelezze el magát a békés együttműködés mellett.
Két héttel az amerikai és az orosz elnök enyhülés jegyében megtartott helsinki találkozója után ellentámadásba lendült az amerikai titkosszolgálatok fehérházi felelőse és az FBI igazgatója az amerikai-orosz viszony javításával szemben. Dan Coats és Christopher Wray „orosz fenyegetésről” szólt csütörtöki sajtóértekezletén, és azt mondta, hogy Oroszország „megpróbálja meggyengíteni és megosztani az Egyesült Államokat”. „Ezt a fenyegetést nagyon komolyan kell vennünk” – mondta az FBI igazgatója.
Johannesburg-Budapest, 2018. július 30. hétfő (MSZF)
Nyitott kereskedelmet, bővített együttműködést szegezett szembe az amerikai protekcionista politikával a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő gazdasági és biztonsági együttműködési szervezet, a BRICS – jelentette a Magyar Szociális Fórum a július 25-27. között tartott johannesburgi csúcsértekezletről kiadott dokumentum alapján.
Új világrend felé, türelemmel
Izgalmas történelmi korszak tanúi lehetünk! Megváltoztak az erőviszonyok a Kelet javára, a Nyugat már nem tudja a régi módon folytatni, bár szeretné.