Két héttel az amerikai és az orosz elnök enyhülés jegyében megtartott helsinki találkozója után ellentámadásba lendült az amerikai titkosszolgálatok fehérházi felelőse és az FBI igazgatója az amerikai-orosz viszony javításával szemben. Dan Coats és Christopher Wray „orosz fenyegetésről” szólt csütörtöki sajtóértekezletén, és azt mondta, hogy Oroszország „megpróbálja meggyengíteni és megosztani az Egyesült Államokat”. „Ezt a fenyegetést nagyon komolyan kell vennünk” – mondta az FBI igazgatója.

     Velük egyidejűleg demokrata és republikánus párti szenátorok csoportja frontális támadást indított Oroszország ellen, és „pokoli szankciókról” szóló határozati javaslatot terjesztett a szenátus elé, hogy - mint írják - „megbüntesse Oroszországot az amerikai választásokba való beavatkozásáért, és Szíriában, illetve Ukrajnában kifejtett tevékenységéért”. Ha az amerikai szenátus kétharmados többséggel megszavazná, a szankciók messze túllépnének az eddigieken, melyekről kezdeményezőik azt állítják, hogy hatástalanok maradtak.

     A csoport egyúttal határozott támogatásáról biztosította a NATO-t, és javaslatot terjesztett a szenátus elé arról, hogy Washington csak a szenátus kétharmados többségének beleegyezésével mondhassa el az Észak-Atlanti Szerződést. A Magyar Békekör véleménye szerint az orosz- és enyhülés ellenes támadás késhegyre menő belső hatalmi harcra utal azok között, akik körömszakadásig ragaszkodnak a letűnőben lévő világbirodalmi státushoz, illetve azok között, akik alkalmazkodni akarnak az egyenrangú, békés együttműködésen alapuló új nemzetközi viszonyokhoz.

 

Az orosz miniszterelnök szerint kereskedelmi háború lehet az amerikai szankciókból

 

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerint kereskedelmi háborúhoz vezethetnek az Oroszország ellen irányuló kereskedelmi szankciók, mert korlátozni akarják velük Oroszország gazdasági erejét. …”Egy dolgot mondhatok: nyilvánvaló gazdasági hadüzenetnek lehetne minősíteni, ha bármilyen tilalmat rendelnének el a bankközi, vagy egy másik valutával kapcsolatos műveletekre. Szükségszerűvé válna, hogy egy ilyen háborúra reagáljunk gazdasági, politikai, s ha kell, más eszközökkel. Amerikai barátainknak meg kell érteniük ezt!”
(A honi hírközlő szervek, államiak és kereskedelmiek egyaránt, nem adtak hírt Medvegyev figyelmeztetéséről.)

 

Forrás: Magyar Békekör

 

https://www.facebook.com/bekekor/photos/a.1506590226299893.1073741828.1488213324804250/1945896142369297/?type=3&theater

Látogatottság

738059
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
468
1015
8855
719919
11364
104119
738059

Your IP: 34.203.225.78
2018-12-10 09:00