KI ITT A CSALÓ?

Egy 56 éves Pest-megyei rokkant özvegyasszony keresett meg minket a panaszával. Leveléből nemcsak az elkeseredését olvashatjuk ki, hanem a tehetetlen dühén sem csodálkozunk egy pillanatig sem. Az ő története sajnos mindennapos.

A rokkant asszony 2012. év nyarán vesztette el a férjét. Ekkor még nem tudta, hogy nem csak a férjét vesztette el, hanem a saját, további életét is. Egy évig kapta a férje után az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, majd azt követően megigényelte, mint 50%-os egészségkárosodott az állandó özvegyi nyugdíjat. Emiatt 2013. novemberben felülvizsgálták. A NRSZH új komplex minősítése alapján 42% mértékű össz- szervezeti károsodást véleményeztek nála. Viszont, az állandó özvegyi nyugdíjjogosultság feltétele 50% mértékű, vagy azt meghaladó össz- szervezeti károsodáshoz kötött. Így, arra nem vált jogosulttá, mert a „papírforma” szerint javult az egészségi állapota.

A valóság azonban arról szól, hogy az asszony 1991. évtől folyamatos orvos-szakértői felülvizsgálatok szerint is súlyos beteg, akinek az állapotában javulás nem várható. A 67%-os rokkantságát az egyre szigorodó felülvizsgálatok alapján próbálták 50% össz- szervezeti károsodás mértékkel meghatározni úgy, hogy visszaminősítették. Amikor a férje elhunyt és állandó özvegyi nyugdíjat igényelt volna az asszony, újra visszaminősítették. Hiába fellebbezett, a II. fokú szakhatósági vélemény helybenhagyta az I. fokot. Most munkaügyi bírósági keresettel kell tovább harcolnia az állandó özvegyi nyugdíjért, szinte már reménytelenül. A havi kb. 100 ezer forintos eddigi ellátása 29 ezer forintra apadt, és abból egyedülállóként képtelen súlyos betegen megélni. Teljesen jogos a tehetetlen düh, ami az asszonyból feltört, hiszen így a lakását is elveszíti. A legszomorúbb ebben a történetben az, hogy ez mindennapos jelenség a visszaminősített rokkantak körében.

Az érintettek állapota csak papíron javul, a valóságban egyre betegebbek. Az effajta szándékos visszaminősítés okozta stressz, a szociális kilátástalanság, pedig tovább rombolja az egészségét a betegeknek. A kiszolgáltatottság, a tehetetlen düh pedig további testi-lelki panaszok melegágya lesz. Az egészséges özvegyekkel, sokkal különbül bánik a kormány, olyanokkal is, akik sohasem dolgoztak, ők megkaphatják az elhunyt házastársuk utáni nyugdíjnak a 60%-át. Ők makkegészségesen is TAJ kártya jogosultak a hozzátartozó jogán. Ugyanakkor, a rokkant özvegyeket a szándékos visszaminősítésekkel igyekeznek „papíron”javulttá, vagy gyógyulttá minősíteni csak azért, hogy ne kelljen számukra állandó özvegyi nyugdíjat folyósítani. Ezzel a módszerrel a rokkant özvegy saját pénzellátása is lecsökken. Drámai fordulatot vesz a további élete. Részéről szó sincs itt semmiféle csalásról, ha 1991. óta folyamatos orvos- szakértői véleményekkel elismerték azt, hogy az asszony állapotában javulás nem várható.

A kormány viszont, 2011. év nyarán „lecsalózta” a korhatár alatti rokkantakat. Azóta kiderült, csaló nincs az ellátórendszerben, csak áldozat van. A visszaminősített betegek eddig még reménykedtek abban, hogy talán észhez tér a kormány, és felhagy ezzel a szörnyű rokkant ellenes politikával. Azonban, az egyszavas választási kampányukban: „Folytatjuk”- csak ennyit mondtak. A folytatáshoz pedig a választóktól felhatalmazást kaptak. Erre a rokkant üldözésre, nem szabadna azt mondani, hogy folytatjuk. Nemcsak a kormány hibás abban, hogy idáig fajult a korhatár alatti rokkantak ügye. Hibásak a program végrehajtói is, mert nem próbálják meggyőzni sem az orvos-szakértők, sem a más egyéb szakértők, sem a munkaügyi bírók a kormányt arról, hogy ilyen embertelenséget nem szabadna elkövetni a felülvizsgálatra kötelezettek ellen. Mindenki szép csendben végrehajtja a kormányzati akaratot, meg akar felelni az elvárásoknak?

A 10 milliós magyar nemzet pedig zokszó nélkül mindenre bólogat? Így aztán bekódolt bukásra ítélt az egész ország népe, mert ami ma a korhatár alatti rokkantakkal megtörténhet, az csak egy teszt, a többiek számára is. Egy teszt arra, hogyan kell elbánni, vétlen, kiszolgáltatott sorsú emberekkel? Olyanokkal, akik nem kapnak egészségügyi rehabilitációs lehetőséget sem? Így, súlyos betegen kötelezné munkavégzésre őket a kormány? Nem kapnak megfelelő foglalkoztatási rehabilitációt sem, mert alig 10%-uk dolgozhat a rehabilitálhatóvá nyilvánítottaknak. Amennyiben nem bírják a felpörgetett tempót, máris lecserélik őket, és se munka, se rehabilitációs ellátás. Mire felocsúdik a beteg, addigra már ellátás nélküli marad. Hamis szlogenek a „senkit sem hagyunk az út szélén”, és az, hogy „mindenkinek fogjuk a kezét”. Az élet szörnyűségeit igazolják az érintett betegek hiteles történetei.

A végére már, csak egy kérdésünk maradt a társadalom felé: „Valójában, ki károsít meg kit, és ki itt a csaló”?

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport