ROKKANTAK A NARANCSLIGETBEN

A választások éjjelén narancsszínbe öltözött az ország.

Az átalakított választási rendszer a kormányzópártnak biztosított kedvező feltételeket.

A választásra jogosultak 39 százaléka nem élt szavazati jogával.

 

A választásra jogosultak 61%- os részvétele mellett, arányos választási szisztéma szerint a FIDESZ-KDNP-t így sem illetné a parlamenti helyek 2/3-a. Sajnos, olyan aránytalan választási rendszert iktattak törvénybe, amellyel akkor is elérhették azt, ha a szavazatoknak csak a relatív többségét szerezték meg.

A FIDESZ-KDNP a szavazásra jogosultak 27% voksával 2/3-os többséget szerzett, miközben az ellenzéki pártokra, mindet együttvéve 34% adta le a szavazatát.

Az ellenzéki pártok szavazóinak igyekezete kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozzák az igazságtalan választási rendszer aránytalanságait. Így születhetett meg a mindössze 27 százaléknyi választásra jogosult szavazó voksai alapján a 2/3-os többség.

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/1621793_707973702601844_646342426503733246_n.jpg

A korhatár alatti rokkantak nem titkolják elkeseredésüket a 2/3-os többség miatt. Ugyanis, az előző kormányzati ciklusban is akadálytalanul szavazta meg a FIDESZ-KDNP a megváltozott munkaképességű személyek ellátásról szóló 2011.évi CXCI. törvényt. Az ehhez kapcsolódó új komplex minősítő rendszer rendkívüli szigora folyamatosan rostálja ki a kiszolgáltatott betegeket az ellátórendszerből.

A választás éjszakáján az elkeseredett betegek úgy érezték, hogy egy óriási narancsliget foglyai lettek, ahol, egyetlen gyümölcs sincs már a fákon, és ahonnan nincs kivezető út sem többé.

Egy nappal a választások után sokan így keseregtek:

„Én már becsomagoltam, hogy indulok a külföldön élő gyermekeim után”- telefonált egyik betegtársunk.

„ Jaj, én újabb 4 évet már nem bírok ki a havi 27 ezer forintomból”- kesergett egy másik beteg.

„ Engem a férjem nem bír eltartani a minimálbérbéres fizetéséből még újabb 4 évig, mert a visszaminősítésem miatt egyetlen fillért sem kapok. Még 12 évet nem bírok ki a nyugdíjig ”- írta egy asszony.

„ Én menekülnék az országból, de nincs hová, és nincs kihez mennem betegen. Hamarosan hajléktalan leszek, mert a semmiből nem tudom fizetni a rezsit sem”- mondta egy férfi.

Az érintettekre humánkatasztrófa vár, ha a kormány nem intézkedik sürgősen a korhatár alatti rokkantak sorsának javításáról.

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport

Látogatottság

3992856
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1716
5571
13247
3962935
42234
72262
3992856

Your IP: 18.117.107.90
2024-04-18 18:00