Tüdőrákos, tüdőcsonkolt rokkant üzenete

A korhatár alatti rokkantak közül sokan a kétségbeesett levelüket eresztik szélnek, hátha meghallja valaki a segélykilátásukat.

Íme, egy őszinte vallomás egy érintett betegtől:

„Én a fővárosban élő 52 éves rokkant nő vagyok. Nem hajlandók a szakhatósági eljárások alapján elismerni, hogy: megváltozott munkaképességű személy vagyok”? - írja a panaszos levélíró.

Először még elismerték, hogy rokkant vagyok. Rokkantsági (nyugdíjas) minősítés kaptam tüdőrákos, tüdőcsonkolt betegként, 2007. 04. hóban 67% össz –szervezeti károsodás mértékkel. Ezt követően 2008. 06. hó közepén ért a sokk, ami több a soknál, hogy 58% össz - szervezeti károsodás mértékű minősítést kaptam az orvosi dokumentációim kapcsán úgy, hogy már be sem hívtak engem az újabb felülvizsgálatra? Így a szakhatóságok talán arról sem tudhattak, hogy 2007. év nyarán, még nőgyógyászati rosszindulatú daganattal is megműtöttek. Mivel be sem hívtak a felülvizsgálatra, csak az orvosi leletek alapján döntöttek a sorsomról, így szerintem, „furcsa ítélet született az ügyemben, akkor, amikor jelen sem voltam”! A határozatot 2008. évben nem is kaptam meg a minősítésemről, csak később, kb. a következő felülvizsgálatkor? Abban az időben teljesen kikészültem idegileg a váratlanul felbukkanó betegségeim miatt. Már képtelen voltam bármire is odafigyelni. A  2011. évi határozatban semmitmondó vélemények voltak, amit sajnos nem tudtam ellentéttel bizonyítani, mert nem bírtam a rendkívül rossz egészségi állapotom miatt utána járni a dolgoknak, csak sodródtam az árral. A 2011.04. hóban elvégzett NRSZH felülvizsgálat során már, csak 42% mértékű össz- szervezeti károsodással, mindössze közepes mértékű egészségkárosodású volt a minősítésem, ahol a felülvizsgálat során a szociális és rehabilitációs szakemberekkel sem találkoztam. Ekkor hiába tértem észhez, késő volt már. Ezt a határozatot megfellebbeztem, mert elképesztő volt a visszaminősítésem, azt már a vak is látta. Közben egyre betegebb lettem, de sajnos, a II. fokú határozatban is helyben hagyták a 42%-ot. Megkifogásoltam akkor is, hogy   szociális és rehabilitációs szakembert nem láttam a felülvizsgálatok során, de belefáradtam a küzdelembe. Feladtam, megint csak feladtam a harcot, és nem jutottam el a munkaügyi bíróságig. Idegileg padlóra kerültem, képtelen voltam végigvinni a jogorvoslati utat. Az első és másodfokú határozat alatt még kaptam a volt rokkantsági nyugdíjam összegét, azonban utána jött a „feketeleves”!

Így áradt a levélíróból a panasz tovább:

„Ezt követően kaptam egy határozatot. Abban azt írták, hogy a 168.000,- forintot (2x 84 ezer Ft/hó = 168 ezer forintot), a kéthavi nyugdíjamat vissza kell fizetnem. Ezt a mai napig is fizetem, havi 2000,- forintonként. (Meddig? Hát, 7 évig, mint a mesében, pontosan 2018-ig, ami elképesztő, ugye?) Hiába kértem méltányosságot, hogy nem bírom fizetni ezt a havi 2 ezer forintot sem, de ezt, nem engedték el nekem a hatóságok, még méltányosságból sem! Azt mondták az önkormányzatnál, hogy ”jó nekem”, mert vidáman megélhetek a férjem 76.500,- Ft/hó fizetéséből én is, mert kettőnknek az nagyon jó, és kiváló megélhetést biztosít a szociális törvény szerint, amikor már egy fillér ellátást sem kapok, majd akkor is. Ugyanis, az újbóli felülvizsgálatomnál, 2012.10. hóban az össz- szervezeti károsodásom mértéke már, csak 34% lett a minősítés szerint, így már nem is vagyok megváltozott munkaképességű, ezt sulykolták belém. Egyenesen a nyílt munkaerő piacra küldtek áttétes rákosan, mert addigra, már több helyen daganatok jöttek elő bennem, még a szememen is, amit meg is kellett műteni 2013. évben. A felülvizsgálatok során a szociális és rehabilitációs szakértőkkel nem találkoztam, egy alkalommal sem. A 2014.01. hóban a határozatuk alapján a 34% ősszervezeti károsodással, ismét nem lettem megváltozott munkaképességű, most sem. Igaz, hogy állapotrosszabbodást adtam be 2013. évben, de úgy vették figyelembe az állapotomat, mintha új jelentkező lennék az ellátórendszerben, miközben ott vagyok bent már, vagy 7-8 éve, mint súlyos beteg, tüdőcsonkolt rokkant, akinek áttétes tumora van, hiszen máshol is előjöttek a daganatok bennem. Nem számít, hogy kb. 7-8 éve súlyos beteg vagyok? Nem számít, hogy az egész családom fiatalon, mindenki közülük tumoros betegségben hunyt el? Sőt, még az sem számított, hogy nem az, az orvos írta alá a szakvéleményezésemet, akinek az ajtón ki volt függesztve a neve? Akkor azt sem tudhatom, hogy valójában ki vizsgált meg? A szociális és a foglalkoztatási szakértők is az aláírásukkal minősítettek, miközben a valóságban én sohasem találkoztam velük? Hát, furcsa ez a minősítés, nem? Lehet, hogy ez az egész, csak egy szemfényvesztő „hókuszpókusz- alamókusz”(?), és csak arról szól, hogy elvegyék a beteg ellátását?

Én azt üzenem az ország népének, akik még képesek harcolni, azok 2014.április 6-án felelősen döntsenek helyettem, vagy velem együtt is! Embertelen, és igazságtalan, amit ellenem vétettek. Isten óvja az embereket ettől a jelenlegi hatalomtól! Győzzön inkább az emberség, és a szociális biztonság! Minket még arra neveltek, arra tanítottak, hogy a kiszolgáltatottakat, és az elesetteket támogatni, és nem eltaposni kell! Én ennek szellemében szeretnék élni, és meghalni is, ezzel a tudattal! Küzdeni szeretnék az embertelenség ellen az utolsó erőmmel is!

Minden korhatár alatti rokkantnak annyi erőt kívánok még, hogy ezt az embertelen hatalmat szavazza le! Az emberek szociális biztonságára voksoljon az, aki él, és az, aki egy élet munkájába rokkant meg! A jelen hatalom bebizonyította, hogy nem érdemli meg a választópolgárok bizalmát sem. Talán, jobb ennél a demokratikus ellenzéki pártok ajánlata az én számomra is. Igaz, hogy ők kezdték el ezt az egész ámokfutást, a szocialista párt, a rokkantak üldözését illetően, de ők legalább elismerték, belátták, hogy ez az irány nem jó, és nem követhető. Elismerték, hogy tévedtek. Ma is elismerik és hirdetik, hogy vissza kell állítani a szociális biztonságot hazánkban, és a korhatár alatti megrokkant embereknek vissza kell adni a rokkantsági nyugdíjukat. Elismerik, hogy nem a korhatár alatti rokkantak a felelősek a társadalompolitikai hibákért. Elismerik, hogy a 90-es években a munkanélküliség elől a rokkantsági nyugdíjrendszerbe menekítették állami segédlettel az embereket, de bevallották azt is, hogy azok, akik érintve vannak ebben, azok az emberek ma már 62 év felettiek, és nem a korhatár alatti rokkantakat kellene üldözni mások felelőtlen bűnei miatt!

Ezt, tudomásul kellene venni a jelenlegi kormánynak is, és nem a vétlen korhatár alatti rokkantakat kellene büntetni, mások bűneiért! Április 6-án, ha nem sikerül a kormányváltás, akkor is megoldást kell találni a korhatár alatti rokkantak ügyének rendezésére. Így nem maradhat ez a rendszer, ahogyan van, mert belehalnak az emberek! Meg kell teremteni a szociális biztonságot a súlyos betegek számára is. Igazságtalan lenne velük szemben az, hogy 30-40 évnyi munkában megrokkantva segélyen tengődve, nyomorogva éljenek, fillérekből”!- ezekkel a gondolatokkal búcsúzott el tőlünk a sorsában is megnyomorított betegtársunk.

VÉGSZÓ:

Felelős gondolkodásra kérjük a következő kormányt a korhatár alatti rokkantak sorsát illetően! Vissza kell állítani a korhatár alatti rokkantak szociális biztonságát, a rokkantsági nyugdíjrendszert, és emberséges felülvizsgálati rendszert kell kialakítani!

Április 6-án szavazzunk a szociális biztonságra, kiszámítható és biztonságos jövőre!

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport