NE LEGYEN EZ AZ ELVESZETT REMÉNYEK KARÁCSONYA!

Kétségbeesett emberi sorsokról olvashattunk ezerszám az elmúlt 2 évben, a 2012.01.01.-től bevezetett új rokkant-törvény következményei kapcsán. Több tízezer kiszolgáltatott betegnek nemcsak az egészségi állapota romlott le még jobban, hanem anyagilag is teljesen ellehetetlenültek, akik soros felülvizsgálatra kötelezettekké váltak.

Az ellátórendszerből eltávolítottak nem gyógyultak meg, a rehabilitálhatók valójában nem is azok, a súlyos betegek állapota sem javult meg, csak „papíron”. Annyi történt csupán, hogy a felülvizsgálatokat végző orvos szakértőknek jutott az a végrehatói feladat, hogy a hippokratészi esküjüket félre dobva, a „papírforma szerint”, minél több beteget gyógyultnak véleményezzenek. Elszomorító, hogy a keresztényi hitvallású kormány orvosokat vet be a kiszolgáltatott betegek ellen, hogy ellehetetlenítse a rokkantak maradék életét. Az még szomorúbb, hogy a gyógyításra felesküdő orvosok közül vannak, akik el is végzik ezt a munkát.

Már tavaly is sok megkeresést kaptunk a kétségbeesett betegektől, akik éheztek és fáztak karácsonykor. Most azonban, ahogyan telnek az évek, és már minden tartalékuk elfogy az embereknek, egyre aggasztóbb a helyzet. Akinek a családja is szegény, annak hiába írja elő az alaptörvény és a szociális törvény, hogy a nagykorú hozzátartozó köteles gondoskodni a beteg családtagról. Azok a rokkantak, akik a megrokkanásuk előtt átlag 30 éveket dolgoztak, megalázva érzik magukat, hogy a családjuk nyakába lettek varrva az állami gondoskodás helyett. Az amúgy is nélkülöző családjukat nem akarják még tovább ellehetetleníteni.

Hogyan várják a szegény sorsú rokkantak a karácsonyt?

Két eset, csak röviden, a hozzánk érkező betegsorsokról:

1./ Beteg: Karácsonyra, nekem már gyertyám sem maradt

Egy tanyasi férfi unokahúga írta le nekünk ezt a történetet. A beteg férfit még akkor elhagyta a felesége, amikor a férfi megrokkant. Gyermekük nem született. Az 58 éves férfi eddig tizenegy felülvizsgálaton járt. Még 2007-ig rokkantnyugdíjas volt, majd ezt követően 2008-ban rehabilitációs járadékra tették, de már 2009-ben leminősítették 40% mértékűre. Nem értette sem a törvényt, sem a jogait. Mire feleszmélt, addigra pénzellátása már nem volt. Ezt követően segélyből élt. Később, ismét műteni kellett. Mivel egészségi állapota sokat romlott, így a háziorvosa javaslatára kérte, hogy vizsgálják felül. Ez 2013. év elején meg is történt, és 42% mértékűre minősítették. A határozatban az szerepelt, hogy nem jogosult pénzellátásra, mert az utolsó 5 évben nincs meg az 1095 nap biztosítási ideje. Mivel állapota teljesen leromlott, az egy hónapos közmunkát sem tudja teljesíteni a segélyhez, így azt sem kap. A tanyagondnok segített neki intézni a TAJ kártyáját és a gyógyszereit, meg a párezer forintos lakhatási támogatást. Mivel minden anyagi tartaléka elfogyott, az áramot is kikapcsolták nála.

Idegen emberek segítettek neki egy kevés tűzrevalót gyűjteni, hogy ne fagyjon meg.

„Tőlem, az egyetlen rokonától gyertyát kért karácsonyi ajándéknak, mert a kis vályogházban, ahol él, már a gyertyák is csonkig égtek” - fejezte be sorait a levélíró.

2./ Beteg: Kipróbáltam rokkantként a munkát, de 15 ezer forint táppénzből kellene élnem minden hónapban.

„Fiatal nő vagyok, csupán 40. éves. Egy szórakozóhelyi támadás következtében lettem rokkant még évekkel ezelőtt. A támadóm a bírósági tárgyalás előtt állítólag külföldre szökött, így kártérítési igénnyel sem élhettem ellene. A súlyos fejsérülések miatti nagy rúgások következtében maradandó neurológiai károsodásokat szenvedtem, mint mozgás koordinációs zavarok, egyensúlyzavar, de pszichésen is rendkívül megviselt, a számomra ismeretlen férfi támadásának a következménye. Azóta sem tudtam a traumát feldolgozni.

Mindezek ellenére, mindent megpróbáltam megtenni azért, hogy ne kolonc legyek a társadalom nyakán. Dolgozni próbáltam a rokkantságom mellett is. Az új rokkant-törvénnyel, jött a szigorú felülvizsgálat, és jött a pénzellátások drasztikus lecsökkentése is. Most 2013. év nyarán történt felülvizsgálatkor visszaminősítettek 40%-ra, levették a rokkantsági pénzemet rehabilitációs járadékra. Így még jobban létkérdéssé vált, hogy dolgozzak. Fellebbeztem. II. fokra, és megemelték 50% mértékűre az egészség károsodásom mértékét, de a minősítésem szerint, továbbra is rehabilitálhatónak véleményeztek. Így még inkább dolgoznom kellene, hogy meg tudjak élni, de sajnos nagyon lerobbantam. Már járni is alig bírok, így gyakran el is estek a mozgáskoordinációs és egyensúly zavaraim miatt. Sajnos táppénzre kellett mennem, mert a rehabilitációs munkahelyemre sem bírtam eljutni. Már több mint két hónapja táppénzen vagyok folyamatosan, és azt hiszem, nem is leszek képes dolgozni, olyan beteg vagyok.

A hidegzuhany akkor ért, amikor közölték velem, hogy nem jár kétféle ellátás, csak a táppénzemet kaphatom, ami havi 15 ezer forint a 4 órás rehabilitációs munkabérem után. A rehabilitációs pénzellátásomat pedig szüneteltetik a táppénz idejére. Most itt állok egy szál egymagam. A szüleim már nem élnek, az egyetlen féltestvérem pedig évek óta külföldön él.

Mivel táppénzen vagyok, így elégedjek meg a havi 15 ezer forintos táppénzzel, és azt osszam be mindenre? Esetleg, mondjam fel a rehabilitációs munkahelyemet? Mivel remény nem sok maradt arra az orvosok szerint sem, hogy tartósan dolgozni tudnék, így fel kell mondanom a munkaviszonyomat is, sajnos.

Mi lesz velem? Most már több mint 2 hónapja, csak a 15 ezer forint táppénzből kell megélnem. Egy huncut vasam sincs, és itt ülök vacogva a kicsi szobában, éhesen, és kétségbeesetten várva a jövőt. Engem már nem érdekel a karácsony sem, ha a hátralévő életem nyomorban kell, hogy leéljem. Még a kivert kutyának is jobb dolga van, mint nekem. A kutyákról legalább gondoskodnak az állatmenhelyeken. Tőlem viszont a kutya sem kérdezi meg, hogy jut-e egy szelet kenyér vajon az asztalomra karácsonykor? Én, csak egy ember vagyok a sok szerencsétlen közül, de vajon hányan várják még rajtam kívül ilyen szánalmasan a szeretet ünnepét a keresztényi kormányunk jóvoltából”? – így, ezzel a kérdéssel búcsúzott el a panaszos levélíró.

VÉGSZÓ:

Ennek a két betegnek a sorsa átlagos a kb.200 ezer felülvizsgálatra kötelezett rokkant közül. Miközben a döntéshozók és végrehajtók a sok száz ezres és milliós havi jövedelmeikből pezsgőben fürdenek és kaviárt majszolnak, addig a kiszolgáltatott rokkantak szép csendesen és észrevétlenül ballagnak át a másvilágra az állami gondoskodás hiánya miatt. Vagy, mindenki „bólogat arra”, hogy a rokkantaktól elszedett pénzekből, az úri passziók kielégületlen vágyait habzsolva, stadionok emelkednek ki a földből százmilliárdokért?

Talán még nem késő észhez térniük a döntéshozóknak és végrehajtóknak, hogy ezek a szörnyűségek hús-vér emberekkel ne történhessenek meg, és ne így kellejen rettegni a mindennapoktól, vagy a karácsonyi ünnepektől a korhatár alatti rokkantaknak, mint most.

Kedves Sorstársak!

Ne legyen ez, az elveszett remények karácsonya! Ne adjátok fel a reményt!

Segítsünk egymáson mi emberek, amivel csak tudunk!

Az Adventi ünnepi jókívánságunk hozza el: a békét, a hitet, a szeretetet, és a reményt minden beteghez!

A REMÉNY LÁNGJÁNAK SOHASEM SZABAD KIALUDNIA!

http://www.youtube.com/watch?v=OoU-SE0ad1M

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport