ROKKANTAK FOGLALKOZTATÁSA: SIKER, VAGY KUDARC?

Áprilisig újabb 5% mértékű emelkedés várható a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását illetően - jelentette be a kormány. Pár hónappal ezelőtt a sajtó hírekben olvashattunk arról, hogy a tízezer fővel növekedett ebben az évben az újonnan munkába állított rehabilitálható személyek száma. A munkahelyteremtésekhez kapcsolódva, gyorstalpaló átképzésekkel és továbbképzésekkel segítenék elő a rehabilitálható személyek foglalkoztatását.

A sikeres foglalkoztatási projektnek a megvalósításához komoly pénzforrások állnak rendelkezésre. Egyrészt az EU TÁMPOP program keretében rendelkezésünkre bocsájtott kb. 30 milliárd forint, másrészt a hazai munkáltatók által rehabilitációs hozzájárulás címén befizetett, évi kb. 62 milliárd forint. Utóbbit, azok a cégek kötelesek 964.500,- Ft büntetésként befizetni, akik a 25 fő feletti foglalkoztatott létszám esetén sem kívánnak alkalmazni legalább 1 fő rehabilitálható munkaerőt sem. A sajtóhírek arról is beszámoltak a nyáron, hogy a kormány igazi sikerként könyvelte el, hogy 44 milliárd forintot szántak a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítésére. Ennek az összegnek a nagy része az EU TÁMOP pénzforrásokból biztosított, illetve a hazai munkáltatók rehabilitációs hozzájárulásaiból. Ha ebből a megközelítésből szemléljük a sikert, akkor ez magától adódó. Sőt, a befolyt pénzeket, még nem is erre a célra használják fel mind.

A rehabilitálható személyek foglakoztatását jelenleg kb. 320 cég vállalja fel, melyek közül mindössze 2-3 olyan munkáltató van, melyek kb. 3 ezer főt is foglalkoztatnak cégenként. A többiek, inkább csak arra törekednek, hogy ne kelljen megfizetni a 964.500,- Ft rehabilitációs hozzájárulás címén fizetendő büntetést. Bár, sok munkáltató van, mely inkább felvállalja ennek a büntetésnek a megfizetését, de nem bíbelődik a rehabilitálható rokkantak foglalkoztatásával, mert az ilyen munkahelyek kialakításának szigorú feltételei vannak. Ahol ilyen munkaerőt kívánnak foglalkoztatni, ott kötelező az akadálymentesítés kialakítása, és mentor alkalmazása, stb. Ezek túlzott kötelezettségeket rónak a munkáltatókra, így azok többsége, inkább eláll a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási szándékától. Nem mutatnak jó példát maguk a kormányhivatalok sem, mert alig éri el az 1%-os foglalkoztatási arányt náluk a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása.

Mit mondanak erről maguk az érintettek, a rehabilitálható munkavállalók?

Azok a betegek, akik állapotát rehabilitálhatónak ítélik meg az új komplex minősítés során, azok sokféle panasszal keresik meg a hivatalokat és az érdekvédőket. Nem is oly régen olvashattunk róla, hogy egyik rehabilitációs munkahely dolgozói petícióval fordultak az EMMI Szociális Államtitkársághoz, tiltakozásul a sanyarú foglalkoztatási feltételek miatt. Már maga a 2011.évi CXCI. törvény is gondot okoz az érintettek számára. Ugyanis az, csupán jövedelempótló ellátásként biztosítja számukra a rendkívül alacsony, segélyszerű rehabilitációs pénzellátást, és csupán 1-3 éves időtartamra. Ennyi idő alatt képtelenek a rehabilitálásra ítélt rokkantak munkát találni, akik az összes rokkant kb. 40-50% arányát mutatják, és ők, a tartós foglalkoztatásban sem tudnak hosszú távon részt venni. Hazánkban a rokkantak 10% foglalkoztatási aránya, elképesztően elmaradott az EU átlag 40% arányához képest! Az pedig nem megoldás, hogy csak ideig-óráig van azok számára is foglalkoztatás, akik még esetleg bírnának csökkentett munkaidőben dolgozni. Nagy a körforgás, mert a járulék kedvezmények és bértámogatások igénybevételének leteltével, már cserélődik is a munkaerő azokra, akik után a legmagasabb kedvezmények igényelhetők, mert az őket foglalkoztatók a legmagasabb profitra törekednek. Sajnos, a NRSZH statisztikák is már teljesen eltűntek a látókörből. Már nem nyilvánosak, de azért tudjuk a betegek visszajelzései alapján, hogy kb. a 2012.évi arányhoz hasonlóak az idén is a számok. Ugyanúgy folytatódik az a trend, hogy szeretnék mihamarabb „megtisztítani” a rokkantaktól magát az ellátórendszert.

A betegek közül sokan panaszkodnak arról, hiába próbálkoztak a rehabilitálhatóságuk okán a munkavégzéssel, az viszont nem megy sokuknak. Sajnos, mire „megköszönte a munkáltatójuk az addigi munkájukat”, más-más okokból kifolyólag, addigra már el is vesztették végleg a jövedelempótló ellátásként folyósított rehabilitációs ellátásukat is. Ugyanis, akik után megigényli a munkáltató a bértámogatást, azokat a megváltozott munkaképességű személyeket 6 hónapon belül felülvizsgálják. Így ők, teljesen hoppon maradnak azzal, hogy később se munkahely, se rehabilitációs pénzellátás már nem jut a számukra. Hát, így lehet teljesen ellehetetleníteni manapság a rehabilitációra ítélt súlyos beteg embereket. Így lehet villámgyorsan megszabadulni örökre tőlük. Ugyanis ketyeg számukra az 1095 nap biztosítási idő hiánya, ha se munkahely, se rehabilitációs juttatás már nincsen. A betegek többsége számára el sem érhetők az akkreditált munkahelyeken történő foglalkoztatási feltételek. Kevesen vannak azok, akik minden kritériumnak megfelelve, végig járják az 1-3 éves akkreditációs munkahelyi pályát. A rehabilitációs munkahelyeken történő foglalkoztatásuk után kerülhetnének ki a nyílt munkaerő piaci, tranzit foglalkoztatású munkahelyekre, de ott szinte lehetetlen a beteg ember számára az elhelyezkedés. Ugyanis 50 év felett még az egészséges, de jól képzett munkaerő sem képes állást találni magának, nem hogy egy csökkent munkaképességű személy, aki maximum részidőben képes már csak bármilyen munkavégzésre.

A tények ismeretében, döntse el az olvasó, hogy siker, vagy kudarc a rokkantak foglalkoztatása?

Miközben a kormány óriási sikerként könyveli el magának ezt a törekvést, aközben a betegek elképesztő kudarcként élik meg az erőltetett foglalkoztatásuk csapdáit. Még a rehabilitációs hozzájárulásokból a költségvetésbe befolyt összegeket sem a betegek foglalkoztatásra költik el mind, mégis nagy segítségről beszélnek? Közben a súlyos betegek szociális és humánkatasztrófába sodródva élik meg mindennapok kilátástalanságát. Erről a tényről, tudomást sem akar szerezni a kormány. Mintha ez a probléma nem is létezne, úgy viselkedik a szaktárca államtitkársága is. Komoly probléma az is, hogy a betegek előbb-utóbb elveszítik az átmeneti, a 4 órás rehabilitációs munkavégzés miatt a jövedelempótló juttatásként folyósított rehabilitációs pénzellátásaikat, ha dolgoznak. Viszont, a 4 órás munkabérekből, éhbérekből képtelenek a napi szükségleteiket kigazdálkodni. Az élelem, a rezsi, a rendszeres havi gyógyszerek kiadásait nem lehet fedezni segélyszerű pénzellátásokból akkor sem, ha a beteg dolgozik, és akkor sem, ha dolgozni képtelen már. Emiatt, ördögi csapdába kerülnek a rehabilitálásra ítélt személyek, mert semmiképp sem bírják elő teremteni a havi rendszeres kiadásaikhoz szükséges pénzt.

A rokkantak foglalkoztatási támogatásához nyújtott 30 milliárd forint EU TÁMOP pénzforrás pedig hamarosan elfogy. A kormány az évi kb. 62 milliárdos rehabilitációs hozzájárulásokból befolyt költségvetési pénzekből, ha annak csak kb. a felét szánja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, akkor elmondható: kevés a rehabilitálható személyek foglalkoztatására szánt pénzforrás, és ezzel együtt elfogynak a betegek is a rendszerből. Nem azért távoznak a betegek a megváltozott munkaképességűek ellátórendszeréből, mert tartós foglalkoztatáshoz jutnak, és folyamatosan dolgozni tudnak, hanem valószínű, hogy azért, mert nem jutnak munkához és szociális ellátáshoz sem, így időközben majd éhen halnak az ellátás hiányától. Ugyanis, ha egyszer kikerülnek az ellátórendszerből, oda visszakerülni már szinte lehetetlen.

Ez lenne Magyarország rokkant-foglalkoztatási programja? Erre vagyunk olyan büszkék? Ez a rokkantak-rehabilitáció sikerének a titka?

Magyarország jobban teljesít, ebben is? Abban, hogy a kormány egyre jobban sanyargatja a kiszolgáltatottakat?

Mi azt gondoljuk, hogy ez inkább szégyen, mint siker.

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport