A gyermekeknek vannak-e emberi jogai?

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát ENSZ által 1948. december 10.-én fogadták el, a II. Világháború borzalmainak tapasztalataiból okulva. A Nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll, mely rögzíti a társadalom által elfogadottnak minősített emberi jogokat, mely szükségesek ahhoz, hogy az állampolgárok emberi méltóságukban ne sérülhessenek. Magyarország aláírta, ezzel deklarálta e Nyilatkozat tartalmát, és kötelezettséget vállalt arra, hogy az ország fennmaradása és fejlődése érdekében megalkotott, saját törvényeiben e Nyilatkozat tartalmát szem előtt tartja, arra tekintettel van.

A Nyilatkozat legfontosabb elemei: jog az élethez, a szabadsághoz és biztonsághoz; jog a magántulajdonhoz; védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől; a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága; a vélemény és kifejezés szabadsága; jog a művelődéshez; jog a kulturális életben való részvételhez.

A Nyilatkozat szerint a gyermekeknek is megvannak ugyanezek a jogai, sőt, a gyermekek jogai és érdekei mindenekfelett állnak. … Csakhogy – sajnos, ki kell jelenteni – nem Magyarországon. …

Igaz, a gyermeknek is joga van az élethez – ám az állam nem biztosítja a gyermekek életminőségét. A szociális ellátásokat összevonással kurtítja meg, rossz gazdasági döntések következtében a gyermekek szüleitől elveszi a munkalehetőségeket, és ellehetetleníti az elhelyezkedésüket. Az adótörvények folyamatos és rendszeres módosításával oly mértékű adóterhet ró a szülőkre, hogy azok már – a legtöbb esetben – gyermeküknek csak silány életminőséget tudnak biztosítani. Magyarországon, kutatási adatok alapján minden ötödik gyermek éhezik, az éhező gyermekek szülei pedig évek óta munkanélküliek, ellátás és elhelyezkedési lehetőség nélkül. A munkanélküli segélyt mindössze két hónapig folyósítják akkor, amikor a vállalkozások közül (egy 2013 első negyedéves adat alapján) közel 65%-al szemben indult fel-, vagy végelszámolási eljárás, azaz az elhelyezkedésnek még csak a reménye sem kecsegtetheti az éhező gyermekek szüleit.

Az önkormányzatok által a szülők számára adható szociális ellátáshoz biztosítandó állami normatíva keretösszege radikálisan csökkent. Ezt nagyon okosan vezették be: átszervezték a közigazgatást, kialakították a járási hivatalok rendszerét, a kisebb falvak önkormányzatai megszűntek, a járási hivatalok fennhatósága alá kerültek. Csakhogy a járási hivatalok ugyanazzal az állami normatívával rendelkeznek, mint az árszervezés előtt, tehát illetékességi területükön található ellátandó gyermekes családok száma nagymértékben megnövekedett, ugyanakkor az ellátáshoz szükséges normatíva ugyanannyi maradt, néhol még csökkent is. Ezzel együtt a segélyezési formákat összevonták, így az éhező gyermekek szülei által igényelhető állami/önkormányzati támogatás összege jelentősen csökkent. Mindezzel egy szinten kell megemlíteni azt is, hogy a szociális ellátásokról rendelkező törvény nincs tekintettel arra, mennyi az az összeg, amely egy gyermek havi ellátáshoz elengedhetetlenül szükséges a szülőknek. Ott ugyanis úgy alkották meg a segélyezési küszöb összeghatárát, hogy egy felnőtt, öregkorú (nyugdíjas) ember létszükségletének a töredékét határozták meg, nem pedig a gyermekét, holott a segélyezésre szoruló szülő a segély összegéből nem csupán a gyermekét látja el, hanem saját magát is, így teljes mértékben embertelen, hogy egy öregkori nyugdíjas ember töredék jövedelméből kényszerül mindezt megtenni.

Mindez nem elég. Mivel a kisebb falvak önkormányzatai megszűntek, így a szociális ellehetetlenülés határán élő szülőknek el kell utaznia a járási hivatalokhoz. Ugyanakkor az állam a duplájára emelte a tömegközlekedés költségeit, olyannyira, hogy ma már jóval gazdaságosabb – még a duplán adóztatott, irreálisan magas benzinár mellett is – autóval közlekedni, mint tömegközlekedési eszközzel, ha havi átlagot vonunk e családi kiadásként elkönyvelhető költségnemben. A magyar állam is tudja ezt, ennek okán oly mértékben terhelte meg állami adó- és illetéknemekkel a gépjármű megvásárlását, hogy abból a társadalom peremére sodródott gyermekek szülei gépjárművet vásárolni nem tudnak. Mivel nem rendelkeznek autóval, ezzel együtt a tömegközlekedés költségeit megfizetni sem tudják, így hiába szorulnának állami/önkormányzati segítségre, azt megigényelni nem tudják. Hiába szeretnének munkahelyen elhelyezkedni, mert egy állásinterjúra nem tudnak elmenni (a fentiek okán). Álláshirdetést sem tudnak böngészni, mert, ha a gyermeküknek enni adnak, akkor nem marad pénz sem internetre, sem telefonra, sem hirdetési újságokra (ezek árai 2 - 3 - 400 forintba kerülnek, és ez pontosan ugyanannyi, min egy kiló kenyér ára). A Munkaügyi központok hirdetési újságait sem tudják böngészni már, hiszen ahhoz is utazniuk kell, mert nem csupán az önkormányzatokat vitték el a kis falvakból, hanem a munkaügyi központokat is árszervezték, az általuk elvégzendő feladatokat átcsoportosították.

A nyilatkozat szerinti jogot a művelődéshez, a kulturális élethez tehát a létminimum alatt élő gyermekek szülei nem tudják biztosítani gyermekük számára, az állam ebben segítséget nem nyújt. A civil szervezetek segíthetnének, ha tudnának, lévén az állam által megalkotott új civil törvény a civil szervezetek működési lehetőségeiket, megsarcolva őket, szinte teljes egészébe megvonta. Kizárólag azok a civil szervezetek maradtak fenn a működésüket előíró törvények megváltoztatását követően, akik eleve nagymértékű bevétellel rendelkeztek már a módosítás előtt is. Csakhogy ezeket a szervezeteket megkeresni szintén lehetetlen. Ehhez ugyanis az szükséges, hogy valami úton-módon a szülő kiderítse az elérhetőségüket, és kérelmét eljutassa hozzájuk. Ez történhet odautazással, vagy postai levélfeladással – ha nem emelték volna a megfizethetetlen szintre egy levélküldemény feladásának díját, és nem volna folyamatos leépítés a Magyar Postánál, bezárva a kis falvakban lévő postahivatalokat, hogy az ott élők egy jócskán megdrágított levélfeladást a jóval távolabb lévő postahivatalban adja fel. A fentiekben vázoltak értelmében azonban erre lehetőségük nincs.

Élnek országunkban olyan gyermekek, akik bár nem éheznek, de életminőségük még megfelelőnek sem mondható. Az ő szülei ugyanis tartozást tartozásra halmoznak, hitelt hitelből váltanak ki, és kölcsönökkel, vagy uzsorával generálnak hozzá még többet. Ennek a jelenségnek, a fentieken túlmenően nagyon egyszerű oka van: az állam nem szabályozta megfelelően a pénzintézetek működését országunkban, mint ahogyan nem szabályozta a pénzintézetek tevékenységét felügyelő szervek tevékenységét sem, így engedve szabadjára a gátlástalanságot, melyek napjainkra egyre gyakrabban látnak napvilágot. Szorosan összefügg ezzel az a tény is, hogy az önkormányzatoknak csupán 1-2%-a foglalkozik adósságrendezési szolgáltatással, lévén az állam ezt választható lehetőségként szabályozta az önkormányzatok számára, így ez nem kötelező. … És akkor jön a végrehajtási eljárás.

Az a végrehajtási eljárás, amelyet úgy szabályozott le a jogalkotó, hogy abban, teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a gyermekek jogait. A végrehajtó nincs tekintettel arra, hogy az anyától azt a mosógépet viszi el, amivel gyermekére mos. Nincs tekintettel arra, hogy olyan élelmiszereket foglal le a családtól, és árverez el, amelyekkel a gyermekeket táplálni szeretnék. Nincs tekintettel arra, hogy a gyermekek oktatásában már kötelező jelleggel előírták a számítógép használatát, a végrehajtó elviszi a gyermektől a számítógépét. … Ne soroljuk. Megteheti, hiszen a jelenlegi végrehajtási törvény mindezt megengedi számára. Mint ahogyan azt is, hogy ne vonja be gyermekjogi képviselőt az eljárásába, még abban az esetben sem, ha a gyermektől azt a családi házat árverezi el, amit az addig az otthonának hitt. Pedig a gyermek jóhiszemű birtokosnak minősül, hiszen úgy gondolja, hogy ami a szüleié, az az övé is. Márpedig, ha a gyermek jóhiszemű birtokos, akkor – mivel a banki szerződés nem az ő birtokjogát, hanem a szülő tulajdonjogát érinti – el is birtokolhatja 10 év leforgása alatt a banktól a zálogjogosultságát, ezzel együtt a szüleitől a tulajdonjogát is – ha volna erre lehetősége, de a jogalkotónak hála, nincs.

Ha ugyanis ezt a lehetőséget megadnák neki, a megfelelő törvényi rendelkezések meghozatalával, abban az esetben – mivel a gyermeknek a Nyilatkozat szerint joga van a saját családjában való nevelkedéséhez – egy végrehajtási eljárásban nem emelhetnék őt hatósági/állami gondozásba a szülei mellől. Miért? Mert a szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, így amennyiben a gyermek elbirtokolja az ő tulajdonjogát az otthonuk tekintetében, a gyermek bátran a családi otthonban maradhat, így az őt nevelő szülő is ott maradhat. A gyermek ugyanis nem szerződött egyetlen pénzintézettel sem, de nem is állítottak ki számára végrehajtási lapot, mégis tűrni köteles, a jogalkotónak köszönettel, hogy otthonától, tárgyaitól, családjától és testvéreitől megfosszák.

Ez az igazi, embertelen bánásmód, és megdöbbentő, hogy mindezt a magyar állam a gyermekekkel szemben követi el.

2013. június 20.

Dudás Anna