Rendkívüli végrehajtási kifogás miatt fél évre felfüggesztette a bíróság annak a XV. kerületi öttagú családnak a kilakoltatását, akit hétfőn reggel készültek az utcára tenni – adta tudtul a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

 

A végrehajtás elleni kifogást a Vht. 48. cikk 6. szakasza III. bekezdésére alapozták. Hivatkoztak a család súlyos életkörülményeire, arra, hogy nem volt megbírságolva, s hogy a hitelező nem tette lehetővé a könnyítő hitelkonstrukciót, hanem egyoldalúan lépett.

Vajda Attila, a Magyar Ész nevű érdek képviseleti mozgalom jogvédője beadványába azt is bevette, hogy a devizahitel-ügyben más peresítési eljárások is kezdődnek, mert tisztázni akarják, a szerződők közül melyik fél miben hibázott, ki kényszerített a másikra egyoldalú döntéseket a másik akarata ellenére.

A Magyar Szociális Fórum abban bízik, hogy az átmeneti sikert hozó közérdekű jogi megközelítést szerzői megosztják a nyilvánossággal, és ezzel gazdagítani fogják azoknak az mszfszk.hu és hitelkarosultakert.hu honlapon található jogi mankóknak a tárát, amelyeknek célja a kilakoltatás megakadályozása időnyeréssel és a végrehajtás elodázásával a július 1-én megszüntetett kilakoltatási és árverezési tilalom után is.+++

 

 

Látogatottság

4549525
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1942
2824
4766
4526258
60585
113238
4549525

Your IP: 3.138.204.130
2024-10-22 21:04