A Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap csokrot tett közzé azokból az üzenetekből, amelyeket a hitelkárosultak küldtek az érdekükben fellépő Szociális Kerekasztalnak.

Az üzenetek megfogalmazói egyetértő támogatásukról biztosítják Róna Péter közgazdász véleményét arról, hogy hibás banki terméket sóztak a nyakukba, és a hiba csak később derült ki, midőn a bankok olyan anyagi terhek viselésére kényszerítették őket, amilyeneket nem lett volna és nincs joguk áthárítani az adósokra.

 

Az érintettek olyan egységes jogorvoslási lehetőségben bíznak, mint amilyent az Európai Közösségek Bíróságának C-243/08. számú döntése tartalmaz. Eszerint „A nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni a fogyasztó és az eladó vagy a szolgáltató között megkötött szerződésben alkalmazott valamely feltétel tisztességtelen jellegét” és ennek keretében „a fogyasztóknak nyújtott védelem azokra az esetekre is kiterjed, amikor az eladóval vagy a szolgáltatóval (a bankkal – a szerk.megj.) tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést kötő fogyasztó tartózkodik attól, hogy e feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozzon vagy azért, mert nem ismeri jogait, vagy azért, mert e hivatkozástól visszatartják őt egy esetleges bírósági eljárás költségei”.

A hitelkárosultak tömegesen kívánnak csatlakozni egy olyan önszerveződésen alapuló pertársasághoz, amely élvezi a Kerekasztal közgazdászainak és jogászainak szakmai támogatását, valamint az MSZF szervezési segítségét.

- „2007-ben vettem fel svájci frank alapú hitelt, mely 130 ezer ft-ról jelenleg 200 ezer fölött jár. Hozzáteszem, hogy rendvédelmi nyugdíjamat a kormány éppen most kívánja elvenni, így a törlesztés is komoly gondot fog okozni” - írja az egyik üzenő.

-  „Közel 60 e Ft-tal lett magasabb a havi törlesztő részletünk, és soha nem tudjuk előre, hogy ez hány Ft lesz. Nem vagyunk felelőtlen emberek, amely havi összeg törlesztését felvállaltuk, azt biztos, hogy képesek is vagyunk, és remélhetőleg leszünk is teljesíteni, esetleg plusz 10 e Ft-tal többet. De ennyit nem. Ha ez nem változik, nagyon nagy bajban leszünk. Már 60 éven felüliek vagyunk,és sehonnan nem várhatunk semmilyen segítséget, csak Önöktől” – írja egy másik üzenő.

-  „2008-ban vettem az autót, melyet nem tudtam fizetni, 75 ezer forint adósság miatt elvitték az 1,5 millió forintos autót, az autó volt az adósság fedezete, de az adósság megmaradt. Az autó vásárlásakor egy összegben kifizettem 800 ezer forintot. 700 ezer forint hitel volt az autón, amiből már több mint 300 ezer forintot törlesztettem. A fennmaradó adósság továbbra is megmaradt” – áll egy újabb üzenetben.

- „Amikor felvettem a hitelt igenis kalkuláltam az árfolyam emelkedésével,de nem ilyen mértékben. Ahogy olvasom az interneten még rémisztgetik is az embereket,hogy 1-1 arányú lehet a CHF és az Euró,hát azt már tényleg nem lehet kifizetni. A bankok vételi áron adták a hiteleket,hogy minél nagyobb összeg legyen  a hitel,majd eladási áron számolták a törlesztést,hogy lehet az ,hogy semmit nem csökken a hitel tőke része?Miért az árfolyam rögzítéssel foglalkoznak ,miért nem a kamatokat csökkentik?Az egész deviza árfolyam mögött spekuláció van, a részvényesek  és akik az árfolyamváltozáson nagyot kaszálnak” – írja egy másik üzenő.

- „2007-ben vettünk fel hitelt svájci frankban. Sajnos, mint tudjuk az árfolyam megnőtt, és lehetetlen helyzetbe hozta az egész családot. 100ezer forinttal kezdtük a törlesztést, és most 170 ezernél járunk. Amikor felvettük a hitelt, akkor még a bugyink színére is kíváncsiak voltak, hogy megadják. Most nem érdekli őket, hogy miből fizetjük” – tartalmazza egy további üzenet.

-  „21.7 millió Ft hitelt vettem fel a feleségemmel, visszafizettünk 5 milliót, előtörlesztettünk 10 milliót, és azt mondja a bank, hogy még tartozunk 26 millióval. A havi törlesztő részlet változó 150 -170 ezer?....amit nem tudunk fizetni...és a befizetett 15 millió csak kárba vész, vagy kié lesz?! Ez a konstrukció Magyarország XXI. századi történetének legnagyobb átdobása, és több százezer embert érint. Rengeteg család megy tönkre, elveszíti mindenét, földönfutó lesz, és rengeteg tragédia jöhet még ezáltal. Most fognak még kezdődni a nagy tragédiák, elébe kéne menni a dolgoknak” – írja egy további károsult.

-  „Még nyögjük ugyan, de már nagyon kilátástalan minden napunk. Sokszor nem jut kenyérre sem. Segítséget szeretnék kérni!” – írják.

- „Én 2008. évben svájci frank alapú szabad felhasználású lakáshitelt vettem fel, jelzálog alapút, és majdnem duplájára emelkedtek a törlesztő részletek, amiket sajnos már 1 éve nem tudok fizetni” – áll az üzenetben.

-  „Létszámleépítés miatt elküldtek a munkahelyemről. Most a lakást akarják elvenni a fejem fölül. Szeretném megkérdezni, van-e joguk hozzá, hiszen jövedelem nélkül nem tudok fizetni” – írja más.

-  „25650 Forintból élek. Eddig ötször műtöttek. Hitelt azért vettem fel, hogy enni tudjak adni két unokámnak, akit egyedül nevelek. Most a jelzálogosított lakásunkat akarják elvenni tőlünk. Szeretnék dolgozni. Kérem, jelezzék, hol tudnék!” – áll még egy üzenetben.+++

Látogatottság

3946709
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
639
3371
14080
3915476
68349
78836
3946709

Your IP: 44.197.214.36
2024-03-29 06:36