Az olaszországi népszavazás eredménye a magyar civil társadalomra is bátorítóan hat, mert bizonyítja, társadalmi összefogással Magyarországon is el lehet érni, hogy ne privatizálhassák olyan közös vagyonunkat, mint amilyen a víz, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő legyen – mondta a Magyar Szociális Fórum alapítószervezője kedden az olasz referendum tanulságáról.

Simó Endre méltatta az Olaszországban létrejött széles demokratikus összefogást, mellyel sikerült meghiúsítani az ivóvíz szolgáltatás privatizálását, az atomenergia termelés folytatását, s megbuktatni azt a törvényt, amely megengedte volna Berlusconi miniszterelnöknek, hogy ne kelljen megjelennie a bíróság előtt, amikor megidézik. A szavazók 94 százalékos elsöprő többséggel arra kényszerítették a kormányt és a parlamentet, hogy visszavonja mindazokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé tették a víz magánosítását, a nukleáris energiatermelés folytatását, és az igazságszolgáltatás fölé rendelték volna a végrehajtó hatalom letéteményeseit. Az olasz tapasztalat arra utal, hogy közös célok alapján megteremtődhet a társadalmi egység különböző világnézetű és politikai hovatartozású emberek között, és túl lehet lépni a merevnek tűnő ideológiai és politikai határokon. Ez nem csak magyar szempontból fontos tapasztalat, hanem európai és nemzetközi horderejű üzenetnek számít – vélekedett a Magyar Szociális Fórum szervezője.+++

Látogatottság

3947994
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1924
3371
15365
3915476
69634
78836
3947994

Your IP: 18.212.242.203
2024-03-29 15:47