Olaszországban a társadalmi összefogás és az egyenlőség nagyszerű sikereként ünneplik a vasárnap és hétfőn megtartott népszavazás eredményét. A választásra jogosultak 94 százaléka elutasította a vízszolgáltatás privatizálását, az atomenergia termelés folytatását, és kötelezte Silvio Berlusconi miniszterelnököt, hogy ugyanúgy jelenjen meg a bíróság előtt, mint bárki más, akit megidéznek – tudatta a Magyar Szociális Fórum hétfőn a referendumot kezdeményező római forrásból.

 

A népszavazás eredményeként a kormánynak és a parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie a vízszolgáltatás magánosításáról, valamint a magánszolgáltató profitjának vízdíjba történő beépítéséről szóló törvényeket és rendeleteket. Ezen kívül vissza kell vonni az atomenergia-termelést lehetővé tevő jogszabályokat, végül pedig a „jogos akadályoztatás” néven ismertté vált törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy Berlusconi miniszterelnök és miniszterei megtagadhassák megjelenésüket a bíróság és az ügyészség előtt hivatali teendőikre hivatkozva.

Rómában a referendum eredményének átfogó politikai fontosságot tulajdonítanak, hiszen ez volt a második népi akaratnyilvánítás, amely arra utal, hogy Berlusconi jobbközép kormánya és parlamenti többsége elvesztette a többség bizalmát.

A népszavazás eredményeként Itáliában nem privatizálhatják a vízszolgáltatást, meggyorsítják az átállást a tiszta energiaforrásokra (szél, Nap, víz, geotermikus), és érvényt szereznek a törvény előtti egyenlőségnek olyanokkal szemben, akik hatalmi státusukra hivatkozva megpróbáltak kibújni alóla.

A referendumot társadalmi szervezetek és baloldali politikai erők kezdeményezték széles demokratikus összefogással.+++

Látogatottság

1138310
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
487
3299
20856
1090123
89941
119591
1138310

Your IP: 34.229.97.16
2019-03-23 03:15