Alább közzétesszük azt a dokumentumot, amelyet a Magyar Szociális Fórum kezdeményezésére összeült Szociális Kerekasztal fogadott el 2011. június 9-én Budapesten, a Magyarok Házában megtartott tanácskozásán

 

A Szociális Kerekasztal résztvevői Budapesten, 2011. június 9-én megtartott tanácskozásukon megvizsgálták a hitelkárosultakkal és a közüzemi díjhátralékosokkal kapcsolatos kormány-intézkedéseket, és arra a következtetésre jutottak, hogy azok nem állnak összhangban a társadalmi probléma súlyosságával. A tervezett intézkedések nem védik meg a elzálogosított lakások tulajdonosait otthonuk, ingatlanjuk elvesztésétől olyan esetekben, amikor az adósok nem vagy csak részben felelősök a velük szemben folyó eljárás megindításáért. Tömeges otthonvesztés fenyegeti azokat a családokat, amelyek nem tudnak eleget tenni a kormány és a bankok közötti megállapodásában foglalt elvárásoknak. A megállapodás szerint például a bankok dönthetik el, ki részesülhet a Nemzeti Eszközkezelő Alap ingatlanvételi szolgáltatásából és ki marad a hitelező foglya. A Szociális Kerekasztal véleménye szerint a kormány és a bankok közötti kiegyezés összességében a hitelkárosultak terhére történt. A kormány intézkedéseinek következtében tömegesen veszítik el otthonukat közüzemi díjhátralékosok is, a nélkül, hogy az esetek többségében emberhez méltó másik lakáshoz jutnának. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy az ország, mely nem képes a lakhatás költségét fedező jövedelemet biztosítani polgárainak, odáig jusson, hogy még az otthonukat is elvegye tőlük! A lakhatás az élethez való jog része. Megkerülhetetlen politikai felelősség terheli a kormányt és a kormánypolitikát támogató törvényhozókat a kilakoltatásokkal kapcsolatos halálesetekért, öngyilkosságokért, drámai lakásrobbantásokért és a mögöttünk álló télen történt több mint négyszáz fagyhalálért. Választás előtti ígéretét megszegve a kormány megszünteti a kilakoltatási tilalmat, és a hitelpiac fellendítésének szükségességére hivatkozva utat nyit a további otthonvesztés előtt, ahelyett, hogy véget vetne az otthonvesztésnek. A kormány nem volt hajlandó tárgyalni a lakhatási jog alaptörvénybe iktatásáról, a lakhatási jogot a munkához és a megélhetéshez való joggal együtt kihagyta az új alaptörvényből, és ezzel súlyosan megsértette a legalapvetőbb emberi jogokat. A kormány nem volt hajlandó érdemben tárgyalni az otthonvesztést ellenző civil szervezetekkel a bankokkal kötendő megállapodás kidolgozásakor.

Ebben a helyzetben a Szociális Kerekasztal az alábbi döntéseket hozta:

 

1.  A Szociális Kerekasztal leszögezi, hogy a megoldásban érdekelt.

 

  1. Felszólítja a kormányt, hogy július 1. után is tartsa érvényben a kilakoltatási és árverezési tilalmat, mindaddig, amíg nem teremtette meg a szükséges gazdasági feltételeket az otthonvesztés kiküszöböléséhez. A kormány minden tőle telhetőt tegyen meg annak érdekében, hogy ne szolgáltasson okot az életvesztésre, az önkezű életkioltásra! Követeljük, hogy még nyáron szülessenek meg a szükséges intézkedések ahhoz, hogy a következő télen már senki se fagyjon meg!
  2. A kormány vizsgálja felül a bankokkal kötött megállapodását és vizsgálja meg a hitelszerződéseket a polgári jog és az üzleti tisztesség szempontjából. A kialakult helyzetért elsőként a bankok feleljenek anyagilag, ha a szerződések csak részben is jogszerűtlennek, tisztességtelennek bizonyulnak, a fizetésképtelenné vált emberek pedig részesüljenek kellő jogi és anyagi védelemben. Mindaddig, míg a felülvizsgálat egyértelmű eredményre nem vezet,  a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat függesszék fel! Ez nem moratórium, hanem jogvédelem. Ne konszolidálják a bankokat az adófizetők pénzén!
  3. A Parlament tegyen eleget az Európai Unió jogszabályában foglalt azon kötelezettségének, amely a kölcsönszerződések egyoldalú módosításának tilalmát mondja ki!
  4. A Kerekasztal elfogadta a Magyar Szociális Fórum szervezőinek javaslatát, és kezdeményezi a Hitelkárosultak Pertársaságának létrehozását a hitelezőkkel szemben. Járhatónak tartja a devizaalapú szerződésekre, mint hibás banki termékre alapozott keresetet, mert elősegítheti, hogy a hitelkárosultak kártérítésben részesüljenek a hitelezők által nekik okozott kárért. Az ezzel kapcsolatos döntést azonban csak az érintettek hozhatják meg. A Kerekasztal ezért azt javasolja, hogy a károsultak maguk alakítsanak pertársaságot Hitelkárosultak Pertársasága néven, és maguk döntsenek arról, hogy mit tartanak a legalkalmasabb lépésnek közös jogos igényük érvényre juttatására. A Pertársaság legyen a hitelkárosultak önszerveződésen alapuló egyeztető és döntéshozó fóruma. A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala kész szervezési segítséget nyújtani a Pertársaság létrejöttében, hogy az így egymásra találó károsultak megtalálhassák közös érdekérvényesítésük legjobb módját. A Kerekasztal felkéri a céllal egyetértő jogászokat, ügyvédeket, hogy szakmai tudásukkal és hozzáértésükkel segítsenek a kártalanításhoz fűződő közös érdek érvényre juttatásában!
  5. Egy héten belül közgazdász- és jogász szakértői munkamegbeszélést tartanak a határozatokban foglaltak gyakorlati lebontásáról a hitelkárosultak érdekében.
  6. A Hitelkárosultak Pertársaságának megalakítása okafogyottá válnék abban az esetben, ha a kormány maga indítana pert a bankok ellen a hitelkárosultaknak okozott károk miatt. Felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy a PSZÁF már indított pert a tisztességtelen szerződési feltételek miatt, és a Fővárosi Bíróság április végi első fokú ítélete szerint meg is nyerte!
  7. A Szociális Kerekasztal követeli, hogy a fizetésképtelenné vált közüzemi díjhátralékosoktól csak bírósági ítélettel vehessék el jogszerűen birtokolt, egyetlen otthonukat, az ítélet feltétele pedig az legyen, hogy az érintett ne kerüljön az utcára, hanem emberhez méltó másik lakást biztosítanak neki a bírói ítélettel elvett régi helyett! A jövedelemhiány nem lehet ok a kilakoltatásra.

 

A Szociális Kerekasztal álláspontja szerint az otthonvesztés felszámolásának kulcsa a megélhetés biztosítása munkával, és a létfenntartáshoz, így a lakhatáshoz szükséges jövedelemmel. Sem az állam, sem a bankok nem háríthatják el magukról a felelősséget a magyar társadalom megélhetéséért, és az emberek élethez való jogának szavatolásáért! A Szociális Kerekasztal szolidaritásáról és aktív támogatásáról biztosítja a dolgozó, alkotó társadalom összefogását, és június 16-ra meghirdetett budapesti demonstrációját emberi és társadalmi jogaiért.

 

 

A határozatokat hozta:

 

 

Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke

 

Varga István, az Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke

 

Keszthelyi Attila és Salga István, az Igazságos Jogállamért Szövetség elnöke és tiszteletbeli elnöke

 

Kovács István, a Munkáspárt elnökségi tagja

 

Kállai Eszter, a Szépen, Emberül mozgalom elnöke

 

Szitányi György, a Nemzeti Oktatáspolitikai Közösség alelnöke

 

Czöndör Gyula, a Szociális Charta elnöke

 

Zimmermann Péter, a Magyarok Szövetségének Pest-Megyei elnöke

 

Gazdag Ferenc, a Nemzeti Rend Párt képviselője

 

Kónya Béla, az Ózdi Régiós Szocioszervíz Egyesület vezetője

 

Jánosi Gábor, a Magyar Szociális Fórum szervezője

 

Makkos Albert közgazdász

 

Czirmes György ügyvéd

 

Léhmann György ügyvéd

 

Damm Andrea, a Szociális Unió jogásza

 

Egyed István ügyvéd, a Keresztényszociális Unió elnöke

 

Vámos György hitelkárosult újságíró, az Echo TV szerkesztője

 

Szigeti Gábor, az Állásnélküli Diplomások Országos Bizottságának képviselője

 

Kroó János, a Kibeszélő Klub képviselője

 

Mihaleczki Vilmos, a nyugdíjas és családsegítő egyesület elnöke

 

Szántai Katalin, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének jogásza

 

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítószervezője

 

Csatlakozók

Gajda Imre, a Létforrás Ifjúságvédelmi Alapítvány elnöke

Szabó József, Kirchner Gézáné, Jakus Mariann, Bán Tamás, a Hiteles Mozgalom alapítói

Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Szövetségének elnöke

 

Látogatottság

3946508
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
438
3371
13879
3915476
68148
78836
3946508

Your IP: 44.197.214.36
2024-03-29 05:27