A kormánytöbbség által megszavazott alaptörvényből kiiktatták a szociális biztonsághoz való jogot, ezért a szociális biztonság Magyarországon megszűnt alapjognak lenni – tűnik ki abból a válaszból, amelyet Dr. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa egy nyugdíj előtt álló asszony megkeresésére adott megélhetési és emberjogi ügyben.

A Magyar Szociális Fórumhoz (MSZF) szombaton eljuttatott beszámolójában az érintett asszony megírta, hogy Szabó Máté ombudsmantól az alábbi választ kapta a ledolgozott évek után alanyi jogon járó ellátásának biztosítására vonatkozó panaszára:  Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a szociális biztonsághoz való jog nem alapjog, hanem olyan állami kötelezettségvállalás, amelynek az állam eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi, és működteti a társadalombiztosítás, és a szociális támogatás egyéb rendszereit.

Az MSZF-hez küldött üzenetében az asszony a következő kérdést tette fel: hogyan lehet az emberi méltóság védelméről (állami kötelesség) beszélni akkor, amikor valakinek a jövedelme mindössze 25 százalékban fedezi a megélhetési költségeket? Hogyan engedheti meg egy kormány, hogy egyesek százszor-kétszázszor annyit keressenek, mint amennyiből meg lehet élni, míg egész életüket becsületesen ledolgozott emberek a megélhetési küszöb alatt vergődnek? Mit ért az állam emberi méltóságon olyan körülmények között, amikor sokan éheznek, van, aki éhen is halt, százak fagynak meg telente, és ezreket lakoltatnak ki otthonukból?

„Sajnos  nem kaptam jogi orvoslatot elvárásaimra, csak annyit, hogy a beadványomban jelzett /korhatár előtti ellátásról/alkotmányossági problémákat áttekintve az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó témakörben súlyos alkotmányossági aggályok merülnek fel, ezért indítványt terjesztett elő az Alkománybíróságnál.

Az életben maradásunkhoz mindez igen kevés! Úgy döntöttem, hogy panaszaimmal az Európai intézményekhez fordulok” – írta az asszony a Magyar Szociális Fórumhoz címzett levelében.+++

 


Látogatottság

3947077
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1007
3371
14448
3915476
68717
78836
3947077

Your IP: 35.175.246.88
2024-03-29 10:01