Az Otthonvédők meg akarják akadályozni a budaörsi árverezést
Budapest, 2011. május 26. csütörtök

Az Otthonvédők arra készülnek, hogy jobb belátásra késztessék a végrehajtókat, végső soron megakadályozzák a Budaörsön csütörtökön 14 órára kiírt árverezéseket, és ezzel megmentsék azokat a devizahiteleseket, akiket kilakoltatás fenyeget – jelezte a Magyar Szociális Fórum az Otthonvédők szándékára hivatkozva.

Budaörsön, a Budapesti út 121. szám alatt, Schmör Ákos végrehajtó cége érdi bedőlt hitelesek otthonainak elárverezésére készül, jóllehet július 1-ig érvényben van a kilakoltatási és az árverezési tilalom. Az érintett lakások között szerepel Kovács Istváné, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjéé is. Kovács István kifogással élt, mert nem értesítették lakásának tervezett árveréséről. Csütörtök délelőtt további bizonyítékokat terjeszt elő az árverezés jogtalanságáról. Lakása ennek dacára kalapács alá kerülhet, ha nem sikerül megakadályozni, hogy a végrehajtó cég elárverezze. A családos Kovács Istvánnak – másokhoz hasonlóan - nincs hová mennie, egyetlen reménye az adósságtörlesztés átütemezése, illetve a társadalmi kiállás mellette.

A Magyar Szociális Fórum az Otthonvédők egyik alapítójaként mozgósított a kilakoltatásokkal fenyegető árverezések megakadályozására. „Elszánt fellépés várható azokért, akiknek az élete és sorsa múlik azon, hogy elveszik-e a fedelet a fejük fölül. Tűrhetetlen, hogy mindig csak azokkal fizettessék meg a válság árát, akik a legkevésbé tehetnek róla” – mondta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője.

Az Otthonvédőket 13.30 órára várják a helyszínre, a sajtó képviselőivel együtt.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

Látogatottság

3946683
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
613
3371
14054
3915476
68323
78836
3946683

Your IP: 3.91.11.30
2024-03-29 06:28