Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188
Otthonvédők a Fővárosi Bíróság ítéletéről
Budapest, 2011. május 13. péntek
Az Otthonvédők közérdekűnek és a demokratikus jogrend iránti bizalmat erősítőnek tartják a Fővárosi Bíróság ítéletét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által tisztességtelen szerződési feltételek miatt négy pénzügyi szolgáltató cég ellen indított perben.
A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal (MSZF SZK), a Fehér Kéményseprők Országos Szövetsége (FKOSZ) és a Széchenyi Hitelszövetség (SZHSZ) pénteken kiadott közös közleménye szerint az első fokú, nem jogerős ítélet arra utal, hogy mód van a közérdek jogi érvényesítésére, ha az emberek összefognak és céltudatosan, határozottan fellépnek érte. A bíró ítéletével a szerződő felek egyenjogúsága mellett foglalt állást, és a tisztességtelen banki szerződésfeltételek érvénytelenné nyilvánításával utat nyitott a közérdekű igényérvényesítés, azaz a kártérítés előtt is, minden olyan ügyfél esetében, akinek a pénzügyi szolgáltatók hátrányt okoztak.
Barabás Gyula (SZHSZ), Dabasi Tamás (FKOSZ) és Simó Endre (MSZF SZK) arra szólítja fel a hitelkárosultakat, hogy merítsenek bátorságot az ítéletből más olyan bankok és pénzügyi szolgáltatók esetében is, amelyek a perbe fogottakéhoz hasonló tisztességtelen feltételekkel megnehezítették az adósok életét, végső soron jogszerűen birtokolt egyetlen otthonukat is elvették tőlük. A magyar jog ugyan nem ismeri a precedens jogát, de nem is mellőzi a meghozott ítéletek erejét. A Zee Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt, a New Chance Pénzügyi Szolgáltató Zrt, az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt, s az Axa Bank Europe SA elleni perben hozott ítélet lehetőséget nyújt arra, hogy hivatkozni lehessen rá más olyan tisztességtelen szerződési feltételek esetében is, mint amilyen a kölcsönt felvevő jogának korlátozása, hogy feltűnő értékaránytalanság címén megtámadhassa a céggel kötött kölcsönszerződést. Lehetővé teszi továbbá a rendkívüli előtörlesztés és a kényszerértékesítés díjára, illetve a késedelmi kamat meghatározására vonatkozó általános szerződési feltételek kifogásolását is. Az Otthonvédők fontosnak tartják a még nem jogerős ítéletben, hogy a bíróság érvénytelenné nyilvánította a szóban forgó kikötéseket a pénzügyi cég valamennyi ügyfelére kiterjedően.
A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, a Fehér Kéményseprők Országos Szövetségének és a Széchenyi Hitelszövetség elnökei abban bíznak, hogy a PFÁSZ közérdekű igényérvényesítési eljárást is kezdeményezni fog azokért, akik a tisztességtelen szerződési feltételek miatt elvesztették otthonukat, vagy más tekintetben érte őket kár.+++
Kiadta: MSZF SZK +36 30 5927371 www.mszfszk.hu