A Keresztényszociális Műhely kétségbe vonja a kormány gazdaságpolitikáját

Budapest, 2011. május 10. kedd

Kétségesnek tartja az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának eredményességét a Kereszténydemokrata Néppárthoz kötődő Keresztényszociális Műhely (KSZM). Véleménye szerint a kormány elképzelése hosszú távon csak akkor lehet eredményes, ha az állam ismét kézbe venné – tulajdonosi szinten is – a gazdaság közvetlen irányítását – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden a hozzá eljuttatott közlés alapján.

Nemesszeghy György, a KDNP országos elnökségi tagja és Jáky Miklós, a KSZM elnöke a jelzett anyagban idézi Palkovics Imrét, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökét, aki szerint az új kormány jó irányba indult el, amikor külön adót rótt ki a nagy nyereségű vállalatokra, és a bankokra, de a nagy államadósság miatt nincs már elegendő ereje ahhoz, hogy a leszakadó rétegek nyomorúságával, és a hajléktalanokkal megfelelő eredménnyel tudjon foglalkozni. Megtorpanást tapasztalnak a kormány részéről a munkanélküliség csökkentése, a vidék önellátása és a romák munkába állítása terén is.

Ebben a helyzetben „A Keresztényszociális Műhely kötelességének érzi felhívni a figyelmet az éhezés és a nyomor időzített bombájára, valamint a hosszantartó munkanélküli állapot erkölcs- és mentalitás romboló hatására” .

A KSZM szerint a problémák megoldása nem pénzkérdés, hanem mindenekelőtt hozzáértő szervezés kérdése. Állami és önkormányzati tulajdonban lévő üzemekben, bérplafonokkal bebiztosított non profit társaságokkal tisztes megélhetést lehetne nyújtani a munkanélkülieknek, és azoknak, akik földet akarnak művelni, és olcsó áruhoz juttathatnák a helyi lakosságot – adtak hangot véleményüknek.

A KSZM teljesen hibásnak tartja azt a liberális álláspontot, amely szerint a szociális segélyezés olcsóbb, mint a munkába állítás. A szociális segély átváltása munkabérre olyan erkölcsi többlet, amit pénzben nem is lehet kifejezni. Termelő üzemekkel kellene megvalósítani a közmunka programot is – javasolják.

A Keresztényszociális Műhely a termelő munka megszervezését tartja a gazdaságpolitika kulcskérdésének, és úgy látja, hogy az általa támogatott kormány sikere is ezen áll vagy bukik.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

Látogatottság

2540379
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
254
966
8477
2521713
31726
37198
2540379

Your IP: 54.144.55.253
2021-11-29 03:32