Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

Lassan bár, de szépen gyarapodik azoknak a perindítási szándéknyilatkozatnak a száma, amelyeket a devizahitel károsultak helyeznek letétbe válaszul arra a felhívásra, amelyet tizenegy szervezet intézett hozzájuk tömeges perindítás előkészítéséről saját érdekükben – jelezte a Magyar Szociális Fórum vasárnap. A jogi ostromot azért hirdették meg, mert a kormány eddigi intézkedései nem segítettek a hitelkárosultak többségén, mind többen válnak fizetésképtelenné, és veszítik el jelzálogba adott javaikat.

A Magyar Szociális Fórum szerint a perindítási szándékot erősíti a Kúria legújabb álláspontja arról, hogy „ha a kamat, költség vagy díj mértékének növelése nem állt arányban a változás mértékével, az egyoldalú szerződésmódosítás érvénytelen, mert hiányzik az egyoldalú módosítás (szerződési) jogalapja.”

Bátorítóan hatnak a megélhetésükben fenyegetett devizahiteles tömegre a megnyert perek is, köztük a Fővárosi Bíróság OTP Bankkal szemben hozott október 4-i ítélete, miszerint
a szerződés részben semmis, megítélt az alperes kárára több mint 300 ezer Ft perköltséget, plusz 36 ezer Ft illeték megfizetésére kötelezte az alperest. (Lásd a hitelkarosultakert.hu honlapon!) Egy másik jogerős ítéletben a törvényszék helybenhagyta a végrehajtási záradék kiállítását megtagadó közjegyzői végzést, ennek következtében a tartozás 13,6 millióról 7,4 millióra csökkent.

Jogi és közgazdasági szakértők növekvő számban biztatják a hitelkárosultakat arra, hogy ne hagyják magukat, hanem álljanak ki igazukért a bíróságon. Néhány napja közzétett értékes tanulmányában Dr. Tóth Emese tudatta: „A hamis tájékoztatás alapján hamis elszámolás és túlzott követelés ellen felléphet Ön, hiszen a Hitelező ezt a többletköltségét a kamatban alaptalanul hárítja át ügyfeleire”.

A hitelkárosultak érdekeit felkaroló szervezetek október 16-ra ellentüntetést is szerveznek a bankárok és kormány tisztségviselők tanácskozása ellen, amelyet a budai vár Hilton szállodájában tartanak. Véleményük szerint a politikai és pénzügyi elit újabb kiegyezésre készül a devizahitel károsultak, és a megélhetési válsággal küszködő négy millió ember kárára.+++

 

A hivatkozott perindítási szándéknyilatkozat:

 

Nyilatkozat

 

Elég! A türelmi idő lejárt. Ma már négy millióan szenvedjük meg a bankokkal megkötött devizaalapú hitelszerződések következményeit, amelyek megkötésére a bankok folyamatos megtévesztő hitel ajánlataikkal csábítottak el bennünket. A kormány érdemben a többségnek nem segít. Hisszük, hogy a magyar bíróságok az önhibájukon kívüli kárvallottak mellé állnak, felismerik a joggal való visszaélést, a színlelt szerződésekben a szándékos megtévesztés tényállását és a törvényeink erejével lesújtanak a csalókra.

Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy valamennyien a magyar bíróságok elé tárjuk szerződéskötéseink körülményeit, mely szerződéseket abban a hitben írtunk alá, hogy felelősen döntöttünk teherbíró képességünknek megfelelően a hitel felvételről, amely hitellel családjaink normális életviszonyait kívántuk megteremteni.

Elhatározásunknak megfelelően első lépésben bírósági kereset benyújtása iránti nyilatkozatunkat letétbe helyezzük mindaddig, amíg ezek száma el nem éri a tízezret. Amennyiben ez megtörtént, akkor egyszerre fordulunk keresettel az illetékes bíróságokhoz. A perek indításával egy időben döntünk arról is, hogy felfüggesszük-e az egyoldalúan kivetett követelések teljesítését, vagy megvárjuk a bíróságok kártalanítást is magába foglaló ítéleteit. Célunk: A banki tőketartozásainknak a szerződéskötés időpontjában érvényes árfolyamon forintban való rögzítése új szerződésekben, melyeknek egyenlő részletekben történő visszafizetése az egyenrangú szerződő felek megállapodása alapján történik.  A bankok számára az egyoldalú szerződésmódosítás megtiltása. A tőketartozást kizárólag az MNB irányadó kamatlábához igazodó – törvényben rögzített – kamat növelhesse csak. A családok egyetlen lakásáról a jelzálogjog végleges törlése. Az ilyen címen való kényszerintézkedések megtiltása. Eddig elszenvedett káraink megtérítése.

 

Kijelentem, hogy perelni kívánom a bankomat, ennek érdekében erről szóló nyilatkozatomat az alábbi címen letétbe helyezem:

 

Banki ügyfél neve:.....................................................................................................

 

Címe:…………………………………………….. E-mail: ………………….………………

 

Hitelező pénzintézet neve:.........................................................................................

 

Felvett kölcsön összege:.............................................................................................

 

Futamideje:…….hónap. Induló törlesztő részlet:………..…Ft.  Jelenlegi::………………Ft.

 

Nyilatkozatomat a Devizahiteles címzéssel a 1601 Budapest, Postafiók 133. számra küldöm.

Engedélyezem, hogy a nyilatkozatban szereplő adataimat a címzett mögött álló Bátor Program Egyesület az adatvédelmi törvénynek megfelelően kezelje. (www.batorprogram.hu)

 

Kelt:…………………………….  év…….. hó ……..nap

 

 

 

 

saját kezű aláírás

 

 

Látogatottság

4500990
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1977
2003
13688
4450647
12050
113238
4500990

Your IP: 18.191.154.40
2024-10-05 21:41