Lejtőn a kifosztott rokkantak

Egy megrokkant beteg esetének az általános példáján keresztül is érzékelhető a 2011. évi CXCI törvény és az új komplex minősítő rendszer visszavonásának a szükségessége.

Egy általános, de mégis meghökkentő példa arra, hogy mennyit is veszít a beteg a rokkantsága miatt, ha a 2011. évi CXCI törvénnyel szó szerint kifosztott lett?

A példa szerinti megrokkant beteg (1978.09.01 - 1981.07.10.) nappali tagozatos főiskolai hallgató volt. A beteg 1981.09.01-én (közalkalmazotti) munkaviszonyt létesített, mely a megrokkanásáig folyamatos volt. A munkaviszony: 1981.09.01 - 1992.11.13-ig állt fenn.

A felsőfokú nappali tagozatos tanulmányi idő és az azt követő, folyamatos munkaviszonyból származó, együttesen elismert szolgálati idő: 14 év 23 nap volt a megrokkanásig (1992.11.13-ig). A beteg 1992.11.14-től folyamatosan rokkantnyugdíjas státuson volt 2011.02.28-ig. A NYUFIG határozat alapján ez idáig 32 év 134 nap szolgálati időt ismertek el részére. A következő soros felülvizsgálaton 2 éves rehabilitációs járadékra való jogosultságot vélelmeztek, melyet a II. fokú határozat alapján is helyben hagytak. Ezután a beteg a Munkaügyi Bírósághoz fordult az igazát keresve.

A beteg példája hűen tükrözi azt, hogy a 2011. évi CXCI törvénnyel, hogyan lehet a rokkantakat „lenullázni” szó szerint, örökre? A 32 év szolgálati időből, hogyan lesz 14 év és a 14 évből, hogyan lesz nulla év a nyugdíjhoz? Hogyan tűnik el a 32 év szolgálati idővel a nyugdíjjogosultság örökre?

Ezen a példán keresztül is bizonyítható, hiába tagadja a kormány, mégiscsak visszamenőlegesen vették el a rokkantságban eltöltött évek (jogfenntartó) szolgálati idejét, ha az még tavaly a betegnél elismert szolgálati időként szerepelt a NYUFIG határozatban!

A beteg megrokkanása orvosi műhiba következtében történt. Kártérítési igényt, természetesen nem lehetett még azokban az időkben érvényesíteni. Mivel itthon nem találtak megoldást a műhiba által okozott helyreigazító kezelésekhez, így külföldi orvosokkal kellett megkísérelni azt, melynek költségét a hazai TB ráadásul nem volt hajlandó támogatni. Így szó szerint, egy lakás árát kellett rákölteni a korrekciós kezelésekre, a külföldi orvosok megfizetésével. A rehabilitálhatósági esélyek így is csekélyek maradtak, csak minimális javulást hoztak. Azonban a tortúra, stb. következtében a stressz, a kilátástalanság, a mély depresszió miatt, újabb és újabb betegségek alakultak ki. Így a beteg állapota rosszabb lett az idők folyamán. A legutolsó (2011. évi) soros felülvizsgálati eredmény szerint, 18 évi folyamatos rokkantság után rehabilitációra ítélték a beteget, aki a rokkantak ellen meghozott törvényi változások miatt is kikészült lelkileg. Nagyon sokat romlott az egészségi állapota. A munkaügyi per kapcsán is sok mindent megélt az érintett. A lakókörnyezetében váratlanul, előzetes értesítés nélkül felkereste a szociális szakértő, aki által a feltett kérdések, végképp „kiverték a biztosítékot a panaszosnál”. Nemcsak a jelen állapot okoz szorongást a betegnél, hanem a bizonytalan jövőkép is, ami őt teljesen „padlóra küldte”. Milyen jövőkép várható a megrokkant beteg életében? Kilátástalan, az alábbiak miatt:

A beteg a 2011. évi CXCI törvény kapcsán szembesült azzal, hogy a NYUFIG által kiküldött 2011. évi felülvizsgálat utáni határozatban szereplő 32 év 134 nap elismert szolgálati időnek, még a „fele sem igaz”? Ugyanis, a rokkantak ellen hozott törvény szerint, a rokkantságban eltöltött évek időtartama többé nem (jogfenntartó) szolgálati idő. A nyugdíjjogosultsági idők jogfolytonosságát „tépték szét” a 2011. évi CXCI törvénnyel úgy, hogy visszaható hatállyal „átemelték”, kiemelték a rokkantság teljes időtartamát, így azok nem adnak folyamatos nyugdíjjogosító időket többé, a súlyos betegek számára! Ezáltal a betegnek a 32 év szolgálati idejéből eltűntek örökre a 18 év óta fennálló folyamatos rokkantságban eltöltött évei. A betegnek így, azonnal lecsökkentettek a 32 évi szolgálati idejéből 18 év (jogfenntartó) szolgálati időt, ami sok millió Ft anyagi veszteséget okoz számára. A ténylegesen munkában töltött 11 év és a felsőfokú tanulmányok nappali tagozatos 3 éves időtartamú szolgálati idővel együtt (14 év), a jelen jogszabályok alapján, nem rendelkezik a minimális 20 évnyi szolgálati idővel az öregségi nyugdíjjogosultsághoz. Így szó szerint kifosztották, lenullázták! Ami tavaly még 32 évet ért a nyugdíjhoz, az idén már csak 14 évet ér, ami nem ad egyetlen nap nyugdíjjogosító időt sem! Így aztán a végeredmény nulla évet jelent! Kisemmizett lett a súlyos beteg a törvény által. Ilyet eddig, még nem mertek megcsinálni senkivel! Szégyen, hogy a védtelen rokkantakat kifosztva lejtőre küldi a keresztény demokrata értékrendekre hivatkozó kormány!

Tovább gondolva ennek a következményeit, a csapások sorozata ezzel nem ért véget, sőt, ezzel kezdődött el igazán! 53 évesen tanárként, súlyos betegen képtelenség elhelyezkedni, a rehabilitálhatónak ítélt állapottal. A munkaügyi bírósági végzés akár pozitív, akár negatív eredménnyel zárul, a beteg ebből győztesként is, csak vesztesen kerülhet ki! Miért? Azért, mert a rehabilitációs járadék helyett, ha rokkantsági ellátást ítélnek meg számára, akkor is „új belépőként szerepel a rendszerben” közel 20 évnyi folyamatos rokkantság után! Akár rokkantsági ellátást, akár újabb rehabilitációs ellátást kap, az csak töredéke lesz - a jelenleg sem magas, 65 ezer Ft/hó rehabilitációs járadék összegének. Öregségi nyugdíjra pedig sohasem lesz jogosult!

Az elmúlt hetekben nagy port kavart „volt szociális járadékosok” 60% -os özvegyi nyugdíjánál tévedésre és technikai rendszerhibára hivatkoztak, miközben nem vonták vissza a rendeletet, ami az ilyen özvegyek nyugdíját lefelezné. A NYUFIG csak saját hatáskörben értesítette ezeket a korbetöltött özvegyeket arról, hogy az ellátásuk megmarad. Gondolni sem merünk arra, hogy megint a „szokásos” diszkriminatív lépés következik? Miszerint a (kb. 140 ezer fő) korbetöltött özvegy 60%-os özvegyi nyugdíját változatlanul meghagyják, ugyanakkor a „hasonló cipőben járó”, korhatár alatti özvegyekét meg majd mire betöltik a korhatárt, addigra lefelezik, miközben tőlük a rokkantévek (jogfenntartó) szolgálati idejét is elvonták? Így, ők duplán rosszul járhatnak? A Nemzeti Erőforrás Miniszter egy állásfoglalásban azt írta, hogy a megváltozott munkaképességű személyek rokkantságban eltöltött évei nem számítanak be az öregségi nyugdíjhoz jogszerző időnek. Az elhunyt rokkant túlélő házastársa viszont, az elhunyt rokkantsági ellátásban részesülő évei után, jogosult lesz a megváltozott munkaképességű elhunyt házastárs után özvegyi nyugdíjra. Hogyan is van ez? Hogyan lehetséges az, hogy a saját jogon – ami az egész világon a legerősebb jog – nem jogosult a rokkantság évei után öregségi nyugellátásra a megváltozott munkaképességű személy, miközben, a hozzátartozó jogán a túlélő házastársat megilleti az özvegyi nyugdíj az elhunyt után, a rokkantságban eltöltött évek után is. A helyzet úgy néz ki, hogy ezekkel a rendelkezésekkel, csak és kizárólag a korhatár alatti megváltozott munkaképességűeket büntetik? Milyen jogalapja van ennek? Ilyen súlyos diszkriminációért miért nem tiltakozik senki?

A fentiek alapján érzékelhető a súlyosabbnál súlyosabb jogsértések sorozata. Nem értjük mi betegek, meddig kell még jajveszékelni ahhoz, hogy valaki vegye már komolyan a helyzetet, mert itt 400 ezer fő korhatár alatti megváltozott munkaképességű kiszolgáltatott ember teljes ellehetetlenítése a tét. Ezekkel az intézkedésekkel földönfutóvá teszik a rokkantakat és az életben maradásukhoz sem kaphatnak esélyt? Nélkülözésre, éhezésre kényszerítik, a még életben lévő korhatár alatti rokkantakat, ezekkel az intézkedésekkel. Ezt a folyamatot azonnal le kell állítani!

A fenti esettel bemutattuk - egy sorstársunk „életútján keresztül”- mi is vár a rokkantakra ezután, ha nem állítjuk meg ezt az ámokfutást. Éhezésre, nyomorra, hajléktalanságra és halálra ítéltek minket, a kiszolgáltatott, védtelen betegeket a 2011. évi CXCI törvénnyel és a hozzá kapcsolódó új komplex minősítő rendszerrel. Ezeket, ha azonnal visszavonná a kormány, már akkor is késő lenne, ugyanis már tucatszám lettek öngyilkosok eddig is a betegek. Hamarosan jön a tél, sok ezren fognak meghalni a betegek, mert az eddigi életben maradásukhoz már a tartalékaikat is felélték. A remény egyre csak fogy, a kormányzati intézkedések miatt halálraítéltként fogják élni a végnapjaikat. A segélyszerű ellátásból még a havi rendszeresen szedett gyógyszereiket sem tudják kiváltani a rokkantak a folyton emelkedő gyógyszerárak miatt! Miből fedezzék a létfenntartáshoz szükséges kiadásaikat?

„Egy jobb sorsra érdemes pedagógus is járhat így, aki műhiba áldozataként, igazán nem tehet semmiről”. Ő is, a kormány halálraítélt áldozatainak egyike lehet, ha azonnal nem vonják vissza a 2011. évi CXCI törvényt és a hozzá kapcsolódó új komplex minősítő rendszert.

MELLÉKLET: „A szolgálati idő eltűntetéséről”. A dokumentum alapján látható, hogy az elismert 32 év 134 nap szolgálati idő tavaly még létezett. Az idén a 2011. évi CXCI. törvény viszont a rokkantság teljes időtartamát lenullázta! (Pedig a rokkantság olyan, mint egy tartós táppénzes időszak, csak hosszabb. Ugyanúgy, mint a táppénz, társadalombiztosítási kockázatra épül). A megrokkant pedagógus viszont, öregségi nyugdíjra sohasem lesz jogosult. (Az eredeti dokumentum 2011.05.20.-i keltezésű):

 

Pontos, szó szerinti másolat, a megrokkant sorstársunk bescannelt adatlapjáról:

 

S z o l g á l a t i      i d ő    a d a t l a p

 

Ügyszám: lefestve

Igénylő neve: lefestve                                                                                                        Született: lefestve

 

 

Szolgálati idő sorok

 

No.	kezdete	vége	típusa	beírt nap	számított nap	elismert nap	indok kódok	10 órás munkanap
1.	1978.09.01.	1981.07.10.	01		1044	1044	000 000	0
2.	1981.09.01.	1982.08.15.	01		349	349	000 000	0
3.	1982.08.16.	1992.07.04.	01	30	3611	3611	000 000	0
4.	1992.07.05.	1992.08.06.	01			30	113 000	0
5.	1992.08.07.	1992.11.13.	01		99	99	000 000	0
6.	1992.11.14.	2011.02.28.	92		6681		000 707	0

 

 

Bejegyzett tételszám e lapon: 6

 

Elismert szolgálati idő:   11814  nap, azaz               32  év    134  nap.

 

 

 

 

 

S z o l g á l a t i    i d ő    m e g á l l a p í t á s a

 

 

Ügyszám: lefestve

Igénylő neve: lefestve                                                                                                        Született: lefestve

 

Az első szolgálati idő kezdete                                                   1978. 09. 01.

Az utolsó elfogadott szolgálati idő vége:                                             2011. 02. 28.

Figyelembe vehető szolgálati idő                 11814 nap, azaz	32 év	134 nap
Ebből ipari, egyéb idő (01, 02, 30, 31, 36)	14 év	23 nap
sima korkedvezményes szolgálati idő (04, 34)	0 év	0 nap
keszonos korkedvezményes szolgálati idő (05, 35)	0 év	0 nap
mezőgazdasági termelőszövetkezeti idő (03)	0 év	0 nap
mezőgazdasági szakszövetkezeti idő (06)	0 év	0 nap
kisiparos idő (60)	0 év	0 nap
magánkereskedői igény (70)	0 év	0 nap
1968. előtt született gyermekek után járó idő	0 év	0 nap
vállalati nyugdíjpénztári idő (40)	0 év	0 nap

Az ellátás összegének megállapításakor figyelembe vehető szolgálati idő:

1978.09.01-től 1992.11.13-ig:                                                                                          14 év                       23 nap

ezen felül a jogosultság megszerzéséhez figyelembe vehető:                                             0 év                           0 nap

 

 

MEGJEGYZÉS:

A 2011.05.20.-i keltezésű határozatban, a példában szereplő betegnek a „figyelembe vehető” szolgálati ideje:

32 év 134 nap volt. A 2012.01.01.-től hatályos (2011.évi CXCI.) törvény szerint azonban, már csak 14 év 23 nap!

Ezzel a 14 év szolgálati idővel a beteg minden reménye szertefoszlott, mert sohasem lehet öregségi nyugdíjas, mert az öregségi nyugdíj jogosultsághoz, a jelen TB jogszabályok alapján minimum 20 év szolgálati idő szükséges!

 

 

 

A  BETEGEK  VALLOMÁSAI  A  ROKKANTSÁGRÓL:

1. beteg: Hogyan élem meg a rokkantságot? Borzalmasan félek a kilátástalan jövőtől!

 

Gyerekkorom óta sokat betegeskedtem, de mindig volt valami motiváció, ami erőt adott, hogy legyőzzem a kórt. Serdülő koromban már egyszer majdnem feladtam. Hónapokig kórházban voltam, mikor végre „gyógyultan” hazaengedtek, súlyos depresszióval is küszködtem. A betegség az idegrendszerem megtépázta. Fényes nappal sem mertem egyedül maradni, még az otthonomban sem. Mindentől rettegtem. Nagyon zárkózott lettem. Évek kellettek ahhoz, hogy pszichésen is talpra álljak.

A testsúlyom a 33 kg-ról visszaállt a normális 50 kg-ra. Tanultam, dolgoztam, és egy remek családom is lett. A betegségek olykor megtámadtak, de legyőztem. Nagyon szerettem a munkámat, de sajnos 52 évesen, 34 év munka után ismét a betegség diadalmaskodott. Kórház, műtét, kórház, műtét, így telt az idő. A sok-sok bajtól megrokkantam. Tavaly jött a hír, hogy öregségi nyugdíjkorhatár alatt nem folyósítanak többé nyugdíjat. A rokkantsági nyugdíjból, csak szociális ellátás lett. Ennek összege bármikor csökkenthető, meg is vonható. Nem akartam hinni, hogy ezt megteszik a betegekkel, de megtették. Pénzbeli ellátásaink összege a létminimum alá zuhant. A betegségek miatt, sokkal többe kerül a létfenntartásunk, mint az egészséges embereké. Követtem a híreket, amiktől egyre kétségbeesettebb lettem. A depresszióm ismét súlyosbodott. Ostoba gondolatok is motoszkálnak a fejemben, a halálvágyról. Az igazságtalanságot, a megaláztatást, a csalózást, a lusta jelzőt nem bírom elviselni. Rettegek a kilátástalanságtól, a mélyszegénységtől. A gyermekeimet, unokáimat, sokkal jobban szeretem annál, hogy elvegyem tőlük is a megélhetést. Az alaptörvény szerint a gyermekeimnek kellene eltartani. Ezt a megaláztatást osztotta ránk a kormány! Azt, hogy a gyermekeinket, unokáinkat rövidítsük meg anyagilag? Hogyan képzeli ezt a kormány? Mi átlag 30 évig járulékfizetők voltunk. A szerény, anyagi tartalékunkat a sok betegség elvitte.

Már, csak abban reménykedem, mire mennem kell felülvizsgálatra, addigra talán, visszavonják ezt a gyilkos törvényt. A betegségeim miatt már végleges státuszom volt, de hát nem a betegség, hanem az életkor számít. A rokkantság nem életkorfüggő állapot. Az igazságos felülvizsgálattól nem félnék, hisz súlyos betegségeim vannak. De most nem ez számít. Sőt, minden ellenem szól. Sokat dolgoztam, tanultam, megfelelő képzettségem is van, csak már épp dolgozni nem bírok. A rengeteg és súlyos betegségeim ellenére a felülvizsgálaton mégis lenullázhatnak.

Az utolsó felülvizsgálatom óta is romlott az állapotom, újabb betegségekkel is meg kell megküzdenem. Ennek ellenére, elképzelhető az is, hogy visszaminősítenek rehabilitálhatóvá. Így, egy minimális ellátást kapnék, azt is, csak 3 éves időtartamra. Ezt igazolják az eddigi felülvizsgálatok betegtapasztalatai, amit a sorstársaktól hallok. Nem a betegség mértéke számít, hanem az előirányzott költségvetési megtakarítási cél a fő szempont. Hát ennyit ér a súlyos betegek élete? Mi, csak statisztikai számok vagyunk? Mi, csak eszközök vagyunk, vagy játékszerek? Rettegéssel telnek a napjaim, mikor csenget a postás és mikor hozza az idézőt a felülvizsgálatra? Úgy mondanak ki felettünk végítéletet, hogy semmit nem követtünk el. Mi rokkantak, a modernkori inkvizíció áldozatai leszünk?

2. beteg esete: Egyik felülvizsgálat után már jön is a másik, mint a „futószalagon”?

Húgom farkastorokkal és nyúlajakkal született. A 11 műtét ellenére jelentős beszédhibája van. Ebből kifolyólag mindig gátlásos és depressziós volt, mert állandóan csúfolták az iskolában. Kb. 10 éve százalékolták le súlyos depresszióval, pánikbetegséggel, 3-szor műtötték gerincsérvvel. Az egészségkárosodási mértéke 67% volt 2009-ig. Akkor, a soros felülvizsgálat alkalmával rehabilitálhatónak minősítették, már csak 27.000 Ft-ot kapott. Megfellebbezte, de a II. fokon is annyit kapott. Munkaügyi bíróságra már nem ment, pedig könyörögtem neki. 2011. novemberben volt újabb soros felülvizsgálaton. Akkor, már meg volt az időpontja a negyedik gerincsérv műtétre, amit 2012. január 12-én végeztek el. Ennek ellenére, csak 43 % egészségkárosodást vélelmeztek és rehabilitálhatóvá nyilvánították. Ezt megfellebbezte, és 2012. január végén volt II. fokon, közvetlenül a műtét után. Négy és fél hónapot várt a határozatra. Egy csütörtöki napon meg is jött a határozat, amiben 2 év múlva jegyezték elő a következő felülvizsgálati időpontra. Egészségkárosodása 57 % mértékű lett, C2 minősítéssel az új komplex besorolás alapján, azzal a megjegyzéssel, hogy nem rehabilitálható.

 

Öröme, csak egy napig tartott, mert másnap pénteken, kapott egy újabb levelet, hogy mivel nem az új komplex szerint vizsgálták, ezért újra meg kell neki jelenni felülvizsgálaton, és kitöltve küldje vissza azt a több oldalas nyomtatványt, amit ilyenkor ki kell tölteni. A kálvária kezdődik elölről, hisz egy beteggel mindent meg lehet csinálni? Minek ez a rengeteg vizsgálat? Naponta akarják nézegetni a rokkantakat?

Egy valamit nem értek. A régi felülvizsgálatnál III., II., és I. csoportú rokkantnak minősítették azokat, akik rokkantsági nyugdíjat kaphattak. Az „új komplex” felülvizsgálat szerint: A, B1, C1, B2, C2, D és E kategóriák vannak. A testvéremet C2 kategóriás minősítést kapott. Akkor milyen érvelés az, hogy nem az „új komplex”felülvizsgálat szerint vizsgálták meg? A besorolását mégis az „új komplex” minősítő szerint kapta? A betegeket minek nézik?

Az állapota néhány hónap alatt nem javult, sőt! A felülvizsgáló orvos ezt meg is állapította. Akkor most a foglalkoztatási- és a szociális szakértők majd felülbírálják az orvost és rehabilitálhatóvá fog válni a beteg? A másik kételyem, hogy az új felülvizsgálati szempontok sokkal szigorúbbak, ezért kell rögtön újabb felülvizsgálat? Így akarják még tovább visszaminősíteni a betegeket? Az 57 % egészségkárosodást még alacsonyabb mértékben akarják meghatározni? Erre van pénz, hogy a betegeket egymásután értelmetlenül felülvizsgálják, mint a „futószalagon”? Az új felülvizsgálati szempontok alkalmasak arra, hogy kevesebb egészségkárosodást állapítsanak meg nála, és az ilyen súlyos betegeket is rehabilitálhatónak minősítsék? Egy új felülvizsgálat szükséges ahhoz, hogy elvegyék, vagy lecsökkentsék az ellátását. Így lehet csak elérni a költségvetési megtakarítást, ha ellehetetlenítik a betegeket, elveszik az életben maradási lehetőségüket? Miért kell büntetni őket? Elég büntetés a betegség, a fájdalom, a szenvedés. Kegyetlen, és igazságtalan az új komplex felülvizsgálat, a megváltozott munkaképességűek ellen hozott törvénnyel együtt!

 

 

 

3. beteg: „A felülvizsgáló orvosok „csak a lejtmenetes % számítási képletet ismerik”?

 

A törvény kimondja, hogy a rehabilitációs ellátásban részesülő személy ellátását meg kell szüntetni, ha kereső foglalkozást folytat, még ha 4 órában is. E tényről az NRSZH is tud, hisz a betegnek előzetesen nyilatkoznia kell egy kérdőíven. Miért kell akkor végigbohóckodni a felülvizsgálatot, amikor előre tudják, hogy bármilyen jövedelem az ellátás megszüntetését vonja maga után? Talán a törvényhozók elhiszik azt, hogy 27 ezer Ft/fő/hó összegből meg lehet élni? Az érintett orvosokkal karöltve be lehet beszélni egy combközépen amputált lábú betegnek, egy agydaganatosnak, vagy esetünkben, egy gyermekkori, 25 éve fennálló, napi ötszöri inzulinkezelésre szoruló cukorbetegnek, hogy egy fikarcnyi egészségkárosodása sincsen? Hisz a kiküldött határozatok szó szerint ezt, és nem a valós okot tartalmazzák. Tényleg azt hiszik, hogy a „hamis” szakvéleményeket a beteg elhiszi? Hogyan lehet elhitetni a beteggel ezt, amikor az orvosi dokumentáció egészen másról árulkodik? Arról, hogy a felülvizsgált betegnek súlyos egészségkárosodása van.

Sokszor gondolok arra, hogy mi lenne egyedülálló fiammal - aki több mint 15 éve félárva - ha velem történne valami? Melyik hajléktalan szállón kellene kikötnie, nem egyébbel, mint a napi ötszöri inzulinkezelésre szoruló végleges betegséggel, és az azt kísérő 4-5 fajta betegséggel, mely úgyszintén rendszeres gyógykezelésre szorul. Korábbi felülvizsgálatoknál kétszer volt 67% egészségkárosodási mérték a határozatban, majd később ez 50 % lett és 2010-ben pedig egy munkaügyi perben 45 % volt az egészségkárosodás mérték megállapítása. Ebben az évben nyáron pedig már csak 22 % szerepelt a határozatban. Hogyan lehet ez a lejtmenet? Ma már csak azt a percet várjuk, hogy azt közöljék, nincs szükség inzulinra? Sőt, egyéb gyógyszerekre sem, mert ha egy csonkolt végtagú meggyógyulhat, miért is ne gyógyulhatna meg egy 25 éve inzulinos cukorbeteg? Kié lesz a felelősség, ha komolyan vesszük a határozat közléseit? És kié lesz akkor, ha a HBA1C eredményének rosszabbodása esetén a drága inzulin költségének felét is a betegnek kell megfizetnie?

A keresztény ember az elesettekbe, betegekbe, rokkantakba nem belerúg, nem lehetetleníti el mindennapi életüket, nem készteti őket jogos elkeseredésükben meggondolatlan cselekedetre. Nem megvonja, hanem a valóban betegek esetében megítéli részükre az őket joggal megillető járandóságokat, az ellátás, a közlekedés és a gyógyszertámogatás terén is. Onnan kellene elvenni, ahol amúgy is bőség van és nem onnan, ahol máról holnapra élnek betegek, szegények, éhező gyermekek. A kétharmad így akarja visszavezetni a betegeket a munka világába, hogy megtiltja egyes ellátottaknál a munkavégzést, így egészen más világba fogja vezetni őket. Valóban ezt akarják? Egy önhibáján kívül beteg, vagy fogyatékos ember elesettségével, gondjaival, elkeseredettségével, kilátástalannak tűnő helyzetével kizárólag csak az szembesülhet, aki saját maga átéli azt. Azután látja más szemmel a mi keserves világunkat. Ezt az elfogadhatatlan törvényt megszavazók nagy részéből nyilván kihalt minden jóérzés, és a humánum.

 

 

 

4. beteg: „Nekem a tehetetlenség és a dac adott erőt a küzdelemhez”!

 

Minden sorstársamat arra buzdítok, hogy a legvégső eszközökig el kell menni mindenkinek az igazáért, mert csak így kapja meg azt, ami már fellebbezések nélkül is járt volna neki. Sok mindent megéltem már a rokkantsági vizsgálatok során, és ha nem harcoltam volna az elején az igazamért, nem tudom, most hol lennék. Én 26 éve vagyok rokkant, kullancstól Lyme-kórt kaptam. Egy évig táppénzen voltam, de nem lettem jobban. Lejárt a táppénzjogosultságom, de nem bírtam lábra állni.

Kértem a rokkantsági felülvizsgálatomat. I. fokon kivágtak azzal, hogy ép a fogazat, normális vérnyomás, más vizsgálat nem volt.

Fellebbeztem azzal, hogy nem történt vizsgálat I. fokon, így nem fogadom el azt a döntést. II. fokon megkaptam a III. csoportú rokkantságot úgy, hogy 1 év múlva felülvizsgálatra visszahívtak. Közben 6 hónap után újra műtötték a gerincemet, ezért beadtam a felülvizsgálati kérelmem állapotrosszabbodás miatt. Már 2 hét múlva vittek is I. fokú OSZI elé, hogy romlott az állapotom. Ugyanaz az orvos, aki először kivágott, ő vizsgált meg, és jóváhagyta a beadványt. II. csoportú rokkant lettem. Mire 3 év után mennem kellett volna újra, már 5 gerincműtéten túl voltam, és nem tudtam járni. Leletek alapján minősítettek át I. csoportú rokkanttá. 3 évente beküldtem az összes leletemet, kórházi zárójelentéseket, és maradtam mindig 3 évente felülvizsgálandó, de állapotom nem változott.

Két éve volt itt Pesten először a soros felülvizsgálatom. Elmenni nem tudtam. Kijött egy orvos, aki 5 perc alatt végzett nálam úgy, hogy nem kérdezett semmit, csak írt, és elkezdte a korábbi leleteimet a földre dobálni. Maradtam továbbra is I. csoportú rokkant, de a határozaton az állt, hogy "Közlekedéssel nem járó munkakörben rehabilitálható” vagyok. Első csoportú rokkant az, aki teljesen munkaképtelen, és mások gondozására szorul. Telefonon reklamáltam e miatt, mire azt mondták, hogy
ezzel nem kell foglalkoznom, eleve csak a statisztika miatt írták ezt, de a II. és I. csoportú rokkantakat nem is küldik rehabilitációra.

A tavalyi felülvizsgálatom is itthon történt nálam, de olyan rendes orvos jött ki, hogy a 26 év alatt nem találkoztam ilyennel. Föl volt háborodva az előző határozatban írtakon. Ekkor véglegesítettek I. csoportos lettem. Már a 17 gerincműtét után úgy vagyok, hogy egy elektromos szerkezet van beépítve a gerinc-csatornába és a gerincvelőre ragasztva, valamint az áram telep a hasamban és bedrótozva hátra az egész hátam. Ezzel nem kell állandóan tolószékben ülnöm, de a 4 csigolyám összeroppanása okozta fájdalmaimat azért annyira csökkenti, hogy minimális terheléssel, de föl tudok kelni egy-egy kicsit.

Azt tanácsolom mindenkinek, hogy a végsőkig menjen el az igazát keresve, mert, ha nem teszi, akkor folyton „kibabrálnak” vele, ez a betegek többségének a tapasztalata. Soha ne adjátok fel! Itt a lét a tét!

 

 

VÉGSZÓ:

A rokkantak panaszáradatai arról tanúskodnak, hogy sok a kifogás a felülvizsgálatokkal kapcsolatban és a visszaminősítések körülményei is beszédesek. Nagy gondot jelent a jogorvoslati lehetőség igénybevétele, mert az is a betegek szempontjából hátrányosan változott. Sehol nem hallottunk még ilyen vasszigorról, mint a rokkantak esetében. A visszaminősített beteg fellebbezést követően „új belépőként” minimális ellátást kap. Pernyertes esetén is csak vesztes lehet? Mitől lesz „új belépő” a megváltozott munkaképességű személy, ha hosszú évek óta folyamatos beteg és az állapotában, csak „papíron van javulás”?

Ébresztő emberek! Gondolkozzatok! Mi lesz veletek, ha megrokkantok? Rátok is ugyanez a sors vár! A 2011. évi CXCI törvénnyel és az új komplex minősítő rendszerrel a megváltozott munkaképességű személyeket kifosztották, megalázták. Teljesen lenullázva a lejtőn lelökik őket a szakadék felé. Kiszolgáltatottan, belökik őket a mélyszegénységi gödörbe. A megváltozott munkaképességűek ellátásról szóló törvény és az új komplex minősítő rendszer azonnali visszavonását kérjük, mert azok súlyosan sértik az alapvető emberi jogokat!

 

Magyarország, 2012.09.03.

MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport