Budapest, 2012. június 20. szerda

Az Európai Uniót sújtó pénzügyi válság közepette német diktátum alakult ki. Az unió tagállamainak többsége nem kíván tovább lépni az integráció elmélyítésének német tőke által diktált útján. Minden előfordulhat, ha nem sikerül helyreállítani a francia-német tandemet – hangzott el kedd este, az euró zóna adósságválságáról szóló budapesti kerekasztal beszélgetésen.

Az Európai Tanulmányok Alapítvány szervezésében tartott tanácskozáson Rácz Margit, a Világgazdasági Intézet kutatási igazgatója, Barcza György, a K&H bank vezető elemzője, Éltető Andrea, a Világgazdasági Intézet főmunkatársa és Madár István, a Corvinus egyetem adjunktusa fejtette ki véleményét az adósságválság kezeléséről, a francia-német kapcsolatokról a francia választások után, és a görög - valamint a spanyol válságról.

Görögországról úgy vélekedtek, hogy „a helyzet változatlanul tragikus” maradt a június 17-i választás után, és „semmi sem utal a konszolidációra”, Athén államcsőd felé tart. Szamarasz új görög miniszterelnök is újra akarja tárgyalni a hitelfeltételeket. Németország gyámság alá akarja helyezni Görögországot azzal, hogy csak hitel nyújtására hajlandó, de nem akarja elengedni a 170 milliárd eurós görög adósság felét. „Görögország meglepetésekkel teli katasztrófa felé tart, elkerülhetetlen, hogy kilépjen az euró övezetből” – mondta Rácz Margit.

A spanyol bankoknak június 9-én nyújtott 100 milliárd eurós bankmentő csomag sem nyugtatta meg a piacokat. Nem világos, kitől származik és hová kerül a pénz. A spanyol állam garanciát vállalt a csomagra, ezzel 80-ról 90 százalékra emelkedett a GDP arányában mért adóssága. Negatív növekedés, visszafejlődés megy végbe, padlón az építőipar, 24,5 százalékos az átlagos munkanélküliség, a fiatalok körében azonban 52 százalékra emelkedett. Az EU és a Nemzetközi Valutaalap áfa-emelést, a munkaerőpiac rugalmassá tételét, és nyugdíjreformot sürget a deficit csökkentése érdekében.

Az előadók a nemzetközi adósságprobléma európai kezelése szempontjából kulcskérdésnek tartották a francia-német viszony alakulását. Barcza György kijelentette: „bankom úgy gondolja, hogy a centrum mehet tovább a maga útján, a többi pedig akár le is szakadhat”. Az integráció német mintájú elmélyítésére azonban legfeljebb öt-hat ország képes. A probléma lényegét Rácz abban látja, hogy a reálgazdaság elszakadt a pénzügyi intézményektől, és megeshet, hogy a bankok a tőkeinjekciók dacára sem fognak hitelezni, azaz nem fogják elősegíteni a gazdasági növekedést. Az adósságkondíciók romlanak, erősödik a „mentsük a menthetőt” szemlélet – mondta. Rácz tíz évre nyúló hosszú válsággal számol, különösen aggasztónak tartotta a mediterrán térség helyzetét, és borúlátóan vélekedett az EU egységének kilátásairól.

A vitában hozzászóló Simó Endre közgazdász, a Magyar Szociális Fórum szervezője felvetette a „német kérdést”. Annak a véleményének adott hangot, hogy a német tőke nagyhatalmi szerepre akarja kihasználni monopóliumainak európai dominanciáját. Ma már ott tartunk, hogy a nagy trösztök nem csak olyan periférikus országok fejlődését akadályozzák a forráskivonással (profit és adósságszolgáltatás), mint amilyen Görögország és Magyarország, hanem olyan centrum-béliekét is, mint amilyen Olaszország, sőt Franciaország is. Németországnak választania kell a további tőkekoncentrációra irányuló hajlam és a készség között egy igazságosabb nemzetközi rend megteremtésére. Az egyik ugyanis szétzilálja Európát, a másik viszont építheti. Emlékeztetett arra, hogy az európai közösség 1957-ben azzal a céllal született, hogy elejét vegye egy újabb európai konfliktusnak a piacokért folytatott versengés feloldásával.+++