Budapest, 2011. augusztus 16. kedd

Társadalmi ellenállást szerveznek a Hitelkárosultak a miatt, hogy a kormány 3 millió ember érdeke helyett a bankok profitérdeke mellé szegődött és kitart a banki érdekek mellett velük szemben – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden.

A Hitelkárosultak úgy látják, hogy egyéni konkrét helyzetük jogorvoslását össze kell kapcsolniuk a társadalmi probléma orvoslásával. Fellépésük célja, hogy kikényszerítsék a bankokkal szembeni lefekvő kormánypolitika felülvizsgálását, hogy a társadalmi érdek kerüljön a középpontba. Fellépésük formáiról a hét közepén döntenek majd.

A Magyar Szociális Fórum kedden azt is bejelentette, hogy megkezdődött annak az ügyvédi körnek a kialakítása, amelytől azt remélik, hogy a károsultak anyagi érdekeinek messzemenő figyelembe vételével képviseli majd azoknak a hiteleseknek az ügyét, akik úgy döntenek, hogy pert indítanak a bankjuk ellen. Az MSZF felhívással fordult az ügyvédekhez, hogy segítsenek a bajba jutottakon, és ennek érdekében lépjenek kapcsolatba Magyar Szociális Fórummal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Az MSZF arra kéri azokat a Hitelkárosultakat, akik úgy döntöttek, perelnek, hogy megsegítésük érdekében jelezzék, az ország melyik megyéjében élnek, mert előfordulhat, hogy máris van lehetőség helyi jogsegélynyújtásra.+++

 

Látogatottság

3994632
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1199
2293
15023
3962935
44010
72262
3994632

Your IP: 18.118.30.253
2024-04-19 09:57