Budapest, 2011. augusztus 11. csütörtök

 

A Hitelkárosultak jogérvényesítéséről szóló átfogó munkaanyagot hozott nyilvánosságra a Szociális Kerekasztal Budapesten megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján – tudatta a Magyar Szociális Fórum. A Damm Andrea jogász nevével fémjelzett 52 oldalas munkaanyag, mely ezen a honlapon itt alább teljes terjedelmében megtalálható, ahhoz nyújt segítséget, hogy a hitelfelvevők lássák, milyen érvek és indokok alapján érvényesíthetik jogaikat a hitelezőkkel szemben, ha pert indítanak ellenük.

 

Az egyedülálló munka a Szociális Kerekasztal két hónappal ezelőtti felkérésére készült azzal a céllal, hogy a Hitelkárosultak közgazdasági érvekre épülő jogi eligazításban részesülhessenek arra az esetre, ha a peres utat választják. A Kerekasztal június 9-én arra kérte fel a céllal egyetértő jogászokat, közgazdászokat és ügyvédeket, hogy szakmai munkájukkal és hozzáértésükkel segítsenek a kártalanításhoz fűződő közös érdek érvényre juttatásában. Az elkészült anyag két hónapos szakmai együttgondolkodás gyümölcse, melyben részt vett Róna Péter, Makkos Albert, Varga István és Kun János közgazdász, Damm Andrea jogász, Barabás Gyula hitelszakértő, Egyed István és Orgován István ügyvéd, valamint Simó Endre, a Szociális Kerekasztal szervezője.

A munkaanyag kitér a szerződési akaratra, a hitelt felvevők ismereteik alapján történt kockázatvállalására, a változások mértékére, okára és az adósok jogi helyzetére. Választ ad arra kérdésre, hogy mi volt a bankok és a piac célja a deviza elszámolású hitelszerződésekkel. Közgazdasági ismeretekkel siet a bíróságok segítségére, hogy áttekinthessék, mi is történt valójában. Végül válasszal szolgál arra, hogy mi a megoldás.

A felkínált érvrendszer azokra a szerződésekre alkalmazható biztonsággal, amelyek 2004. május 1. és 2008. június 30. között köttettek.

A szerző az anyag bevezetőjében megállapítja: A deviza elszámolású hitelfelvételek ügyében általánosan megfogalmazható, hogy az adósok olyan szerződéseket írtak alá a bankokkal valamint a pénzügyi szolgáltatókkal, amelyek kizárólag a hitelnyújtó részére indokolatlan egyoldalú előnyöket kötöttek ki, üzletszabályzatukban valamint általános szerződési feltételeikben olyan rendelkezéseket alkalmaztak, amelyek teljes mértékben kiszámíthatatlanná teszik a felvett hitelek visszafizetésének összegét, a hitel árát. A hitelt nyújtók visszaéltek a jogszabályokban foglaltakkal.

Makkos Albert közgazdász a sajtó munkatársaival ismertette arra vonatkozó megoldási javaslatát, hogyan kezdeményezhetik a devizahitelesek a banknál egyszerű bejelentéssel hitelszerződéseik semmissé nyilvánítását, tekintettel arra, hogy a törvény szerint a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A szerző hangsúlyozta az ügyvédi közreműködés nélkülözhetetlenségét.

 

A sajtótájékoztatón Simó Endre közölte, hogy az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását sürgetik a Hitelkárosultak érdekében, mert a 3 millió embert érintő probléma, és a további 3 millió embert érintő megélhetési gondok a kormány és az ellenzék közös cselekvésével orvosolhatóak. Kezdeményezésükre a kormánytól nem kaptak pozitív választ, az ellenzék részéről viszont igen – mondta.+++

Látogatottság

3946686
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
616
3371
14057
3915476
68326
78836
3946686

Your IP: 23.20.51.162
2024-03-29 06:32