VAN EGY ORSZÁG…

Az október 23.-i ünnep közeledtével mi rokkantak is üzenni szeretnénk az embereknek. Mindenkinek, akár gazdag, akár szegény. Ne feledjük, a jövőt úgy hívják remény. A remény már majdnem elveszett. Fogjunk hát össze emberek! „Van egy ország, Magyarország, itt születtem, ez a hazám. Itt éltem boldogan, itt élek ma boldogtalan. Itt halok meg majd otthontalan? Nem, nem adom fel. Az életért küzdeni kell”- mondja egy sorstárs. A megrokkant betegnek, szó szerint küzdeni kell az életben maradásért, mert megfagy, éhen hal abból a segélyes pénzből, amit az államtól kap egy élet munkája után. Ez, egy sorstárs üzenete, a mi üzenetünk, mert mi már vele együtt menetelünk:

A háború után nagyon nagy volt a szegénység az országban. Ezt a gondot még tetézte az önkényuralmi rendszer tombolása. Ez vezetett el az 1956-os forradalom kirobbanásához. A reményvesztett nincstelenek közül sokan elhagyták hazánkat. Távoli országokba is menekültek, önkéntes száműzetésbe, hátrahagyva kettészakadt családokat. A mai napig fájó sebek szakadnak fel az érintett családokban, ha azokra az időkre gondolnak vissza. A forradalom után, az itthon maradt nagy többségre kemény feladat várt. Folytatni kellett az ország újjáépítését. Egymás után épültek a gyárak, üzemek, termeltek a bányák. Óriási volt a tenni akarás lendülete. Fokozatosan felszámolták a társbérleteket, a nagyobb családi házakban lakóként elszállásoltakat is önkormányzati lakásokhoz juttatták. Gomba módra szaporodtak a panelházak, ahol a szorgos fiataloknak önálló életkezdésre vált lehetőségük. A gyorsan felépített társasházak megoldották a fiatalok fészekrakó gondjait. Biztos munkahelyeken dolgoztak az emberek, nagyon kedvező lakáshitelekhez jutottak, melyeknek visszafizetése nem okozott nekik gondot. Sokat dolgoztak és a kiszámítható, biztos jövő ígérete valósággá vált számukra. Munka mellett tanultak, képezték magukat, volt előrelépési lehetőségük. Mindenkinek volt munkája és fizetése, amiből akkor tisztességesen meg lehetett élni.

Később elhitették az emberekkel, hogy még ennél is szebb lesz a jövő. Jött a jóléti rendszerváltás időszaka, amely azonban, csak kevesek számára hozta el a jólétet. Az 1990-es évek elején megindult „gazdasági reformok” címszó alatt egy nagy változás, mely a privatizációkban csúcsosodott ki. Sorra zártak be a gyárak bányák, a termelő üzemek.  Egymillió munkahelyet veszítettek el a családok. A foglakoztatás politika, azóta sem bírja kiheverni ezt a sokkot. Kis és középvállalkozások kaptak lehetőséget az új munkahelyteremtésekre állami támogatások segítségével. Azonban, a munkaerőpiac képtelen észhez térni a főállásúak foglalkoztatását tekintve. A vállalkozások is a részmunkaidős foglakoztatást preferálják a minél nagyobb munkaidő hatékonyság és az állami támogatások kiaknázása érdekében. Ma a munkahelyek hiánya a legnagyobb gond a családok számára. Nagyon sok a munkanélküli és a közmunkás, akik reménytelen helyzetben vannak, mert a valódi munkahelyteremtésre nincs esély számukra. Az elmúlt évtizedben felvett devizahitelek pedig szabályosan tőrbe csalták az embereket. A jóléti rendszerváltás elmúlt 22 évében, csak a kiváltságosok nyalogathatták üresre a mézes-bödönt. Az átlagemberek számára, fokozatosan elhatalmasodott a nyomor által okozott szociális és létbizonytalanság. Egyre többen sorakoznak fel a már eddig is csaknem 4 millió fő létminimum alatt élők táborához! Minden magyar állampolgárt 2 millió Ft államadósság terhel. Eközben, családonként 40 ezer Ft segélyplafont húznának meg. Ez tragikus nyomással nehezedik a nemzetre. Egyre jobban nyílik az olló a szegények és gazdagok jövedelmei között, ami elfogadhatatlan a fél országnyi, nyomorra ítélt lakosság körében!

A munkaerő piaci versenyképesség tekintetében a megváltozott munkaképességű személyek, akik, csak csökkentett munkaidőben foglalkoztathatók, labdába sem rúghatnak az egészséges munkavállalókkal szemben. Ráadásul, úgy kapták a nyakukba a hidegzuhanyt, a megváltozott munkaképességűek ellátásról szóló 2011.évi CXCI. törvénnyel és az embertelen új komplex minősítő rendszer megszigorításaival, hogy azt sokan túl sem fogják élni. Ebben az öldöklő munkaerő piaci versenyben, ahol a makkegészséges ember sem talál munkát, sem a fiatal, sem egy 50-60 év közötti egészséges munkavállaló, ugyan mit keresne ott, egy csökkentett munkaidőben foglalkoztatható, alacsony munkahatékonyságú, megrokkant ember? Vajon, ki lenne rá tekintettel, hogy elnézze neki azt, hányszor és hányszor kell orvosi kontrollokra elmennie munkaidőben? Rosszul is lehet a munkahelyen, vagy a gyógyszerek mellékhatásaként üzemi baleset is érheti, stb. Sok beteget azzal utasít vissza az üzemorvos, hogy egészségileg teljesen alkalmatlan, annak a munkakörnek a betöltésére, amire odairányították. Ugyanakkor, a NRSZH orvos szakértői szerint munkaképes, vagy rehabilitációs munkát végezhet az érintett. Ezt az ellentmondást kik és mikor hajlandók tisztázni, végre? Mit akar tenni az ország a rokkantakkal? Mit akar tenni velük, amikor se fogadóképes munkahely nincs számukra, se egy élet munkája utáni, tisztességes ellátást sem kapnak?

Mi folyik ebben az országban, amikor az embereket szélnek eresztik a munkahelyekről, amikor a munkanélkülieket ellehetetlenítik azzal, hogy munkanélküliként mindössze 3 havi ellátást kapnak csak jövedelempótló juttatásként, miközben munka az nincs? Mi folyik ebben az országban, amikor a közmunkásokat kihasználják, a segélyeseket, a „tiszta udvar rendes ház” táblák alapján, csak akkor látják el szociális segéllyel, ha a környezete rendezett? A hajléktalanokat a köztéri padokról elzavarják, megbüntetik, amikor nincs elég férőhely biztosítva számukra, még éjjeli menedékhelyeken sem? Mi folyik ebben az országban, amikor a megrokkant embereknek a segélyért is dolgozni kell? Mi folyik ebben az országban a devizahitelesekkel? A tehetős devizahitelest megsegítették a végtörlesztéssel, míg a szegényekre kilakoltatás vár? Mi folyik ebben az országban, amikor emberek tízezrei, százezrei veszítik el majd az otthonaikat, mert nincs munka, nincs pénzbeli ellátás és nincs miből a rezsit fizetni? Mi folyik ebben az országban, hogy kasztrendszerbe sorolják az embereket? Mi folyik ebben az országban, ahol a korhatár alatti rokkant, ha súlyosabb beteg, mint a korhatár feletti, akkor sem kaphat nyugdíjat, csak segélyes ellátást? Egyszer régen, már voltunk 3 millió koldus országa. Most a történelem ismétli önmagát, vagy csak a balsors tép minket? Az ország mostani helyzetében, megint 1956-ra gondolunk, amikor sokan elhagyták hazánkat. Kísérteties a hasonlóság, mert a szegénység elől menekülve, a járulékfizető fiatalok most is tömegesen hagyják el az országot. Most hazánkban a járulékfizetők néma forradalma zajlik!

Mi lett veled Magyarország?

Van egy ország, mely csupa szomorúság, nyomorúság, úgy hívják Magyarország. Ez az ország sokkal jobb sorsra érdemes! Emberek! Ma egyedül az számít, hogy mi lesz a jövőnk útja, jobb, ha mindenki a sípot fújja! Végveszély van! Változás kell! Ébredj fel! A jövődet ne aludd el! Vedd kezedbe a sorsodat! Változást sürget az idő, biztatást hozhat a jövő! Össze kell fogni mindenkinek úgy, hogy ne ártsunk senkinek! Jöjj ki te is a térre, mondd ki bátran, amit akarsz végre!

http://www.youtube.com/watch?v=YepRFe65uno

Magyarország. 2012.10.15.

MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport