Budapest, 2018. február 18. vasárnap (MSZF)

A Magyar Szociális Fórum szerint nem felel meg a valóságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter állítása arról, hogy közelednénk a teljes foglalkoztatás megvalósulásához. „Alaptalan az állítás, távol állunk a teljes foglalkoztatástól”  – írták vasárnap kiadott közleményükben.

 

Magyarországon 1,2-1,5 millióan élnek tartós munkanélküliségben, napi egy-két dollárnak (250-500 Ft) megfelelő összegből. Egész országrészekben nincs munkalehetőség, ha pedig akad, nem lehet megélni belőle, oly alacsony a bér.

A teljes foglalkoztatás közeli megvalósulásáról csak az beszélhet, aki „teljességen” az aktív korú lakosságnak azt a részét érti, amely rendelkezik állással és megélhetéshez szükséges jövedelemmel. De hazánkban a rendszerváltással együtt járt privatizáció következtében másfél millió ember szorult ki a mezőgazdasági és az ipari termelésből, valamint a szolgáltatási szférából, és az elvesztett munkahelyeket azóta sem pótolta senki. Az MSZF igazát alátámasztják a statisztikai adatok is: 6 millió 200 ezer aktív korú lakos közül 4,5 milliót foglalkoztatnak. Tehát 1,7 milliót nem foglalkoztatnak. Ez az egzisztenciáját vesztett tömeg, beleértve leszármazottaik egy részét is akkora nélkülözésben él, hogy sok tekintetben fizikailag és szellemileg is degradálódott, és lényegében hasznavehetetlenné vált a társadalom számára. Ezt a tömeget csak úgy lehetne visszailleszteni a társadalomba, ha átfogó programot indítanának egészségügyi rehabilitálásukért és társadalmi reintegrálásukért. De ilyen program nincs! A rendszerváltást követően egyik kormány sem foglalkozott ezzel az égbekiáltó társadalmi problémával. Mindegyik kiszolgálta a tőkés magántulajdonhoz fűződő érdekeket, elsőbbséget biztosított a profit-szempontnak a megélhetési szemponttal szemben.

Magyarországon emiatt szegényedett el a lakosság kb. 40 százaléka, s került szélsőséges nyomorba a lakosság 12-15 százaléka.

Úgy tenni, mintha ez nem érintené a teljes foglalkoztatottságot, egyet jelent annak beismerésével, hogy az a kormány is képtelen megoldani a társadalmi problémákat, amelynek Varga Mihály a tagja – tartja a Magyar Szociális Fórum.+++


 

Látogatottság

3944790
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
2091
5451
12161
3915476
66430
78836
3944790

Your IP: 34.201.122.150
2024-03-28 16:51