Meghökkentő békepolitika

Meghökkentem. Félreértettem volna a hírt, miszerint az Orosz Tudományos Akadémia tagjává választották Henry Kissingert? Még egyszer el kellett olvasnom, hogy elhiggyem. Oroszország azzal tisztelte meg az Egyesült Államok egykori nemzetbiztonsági főtanácsadóját, az amerikai kormány későbbi külügyminiszterét, hogy befogadta tudását és tanait az enyhülésről (detente) és a békés egymás mellett élésről. Nem mintha Kissinger a megtestesült békegalamb lett volna, és ne Amerika érdekét tartotta volna szem előtt minden körülmények között, egész politikusi pályafutása alatt! Hanem azért, mert képes volt, és ma is, 93 éves fejjel is képes reálpolitikusként gondolkodni. Hisz’ mi a reálpolitika, ha nem az, hogy kijelenti: „a jövő közös, s meg kell osztani!” Pont Putyin Oroszországa ne volna rá vevő? Hiszen mást sem akar, mint egyenjogúan és egyenrangúan együttélni és együttműködni azokkal, akik nem akarnak! Henry tisztában van ezzel. Mint azzal is, hogy a békés együttélés Amerikának is érdeke. Először a vietnami háború befejezésével váltotta valóra tervét. Felismerte, hogy Amerika vesztesége annál nagyobb lesz, minél később hagyja abba. Látta, hogy nem csak a világ fordul ellenük, hanem az amerikai nép is. Most ne látná, mivel járna, ha szeretett hazája körömszakadtáig, a világra zúdított újabb konfliktus árán is ragaszkodna tovatűnő egyeduralmi státusához? Látja. Meg akarja hosszabbítani az amerikai rendszer létét. De tudja, hogy az atomfegyver alkalmatlan eszköz rá. Mert hiszen nem csak nekik van. Tehát nincs más megoldás, mint a “közös jövő” oroszokkal és kínaiakkal. Putyin kész rá, hiszen ő is reálpolitikus. Tudja, hogy az atomkorszakban csínján kell bánni a fegyverrel, különben nem civilizációs váltás lesz belőle, hanem kollektív halál. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy a korszakváltás, a történelmi átmenet feltartóztathatatlan. Csak az a kérdés, hogyan megy végbe. Arra ugyan nincs garancia, hogy békésen, de ha meg sem próbálják békés mederben tartani, az emberiségnek nem sok esélye marad. Oroszország óriási felelősséget vállalt magára a történelmi átmenet békés útjának egyengetésével. Persze, hogy erő is kell a változás kikényszerítéséhez! De az erő nem csak a fegyverben rejlik! Miért kellene lemondani a józanész erejéről? Miért kellene feltétlenül erőt alkalmazni, ha kompromisszumokkal is el lehet érni a történelmi célt: egy emberségesebb világrendet? Lehet, hogy lassabban, az is lehet, hogy nem pontosan úgy, ahogy eltervezték. De a történelem már csak ilyen! Ember tervez, Isten végez. Ha nem az a cél, hogy Amerika egyeduralmát egy másik egyeduralom váltsa fel, hanem az, hogy együtt tárjanak fel közös jövőt, ötvözve egymás értékeit, gazdasági hatékonyságot és társadalmi igazságosságot, akkor Kissinger befogadása az orosz politika- és történettudományba egyszerre jelképes, és egyetemes értékű. Oroszország jelezte, hogy olyanokkal is kész kezet fogni, akikkel eddig sohasem! Micsoda erkölcsi fölény a kardcsörtetéssel szemben!

Simó Endre