Budapest, 2023. május 27. szombat (MB)

 

      Magyarország törvénytelenül tagja a NATO-nak, hiszen a Varsói Szerződés megszűnése után nemzetközi megállapodás született arról, hogy a NATO nem terjeszkedik Keletre, és nem vonja be a volt szocialista országokat. Magyarország NATO tagsága nemzetközi jogilag is felülvizsgálható – mondta Földi László hírszerző ezredes, az Információs Hivatal volt műveleti főnöke a Magyar Békekörben péntek este tartott előadás-beszélgetésen.

      A Békekör vendége annak a véleményének adott hangot, hogy „Magyarország fenyegetett állapotban van nyugati irányból”. Földi László azzal indokolta kijelentését, hogy NATO szövetségeseink háborúba akarják sodorni Magyarországot, és mivel az Orbán-kormány ellenáll a törekvésüknek, félre akarják állítani az útjukból.

     A tőke érdekének nevezte a háborút, és azt mondta, hazánknak semlegességre kell törekednie.

       A kérdésre, lát-e lehetőséget arra, hogy Magyarország semlegessé váljon, úgy válaszolt, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem léphetünk ki a NATO-ból, mert nyugati szövetségeseink „példát statuálnának”, mindenekelőtt elsöpörnék a törvényes magyar kormányt. Utalt a Kijevben 2014-ben történtekre, amikor a Nyugatbarát ukrán erők amerikai közreműködéssel megdöntötték Ukrajna törvényes kormányát. Földi igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy fenyegeti-e a NATO Magyarország szuverenitását.

      „Szeretnék szétverni a politikai stabilitást Magyarországon” – jelentette ki az ezredes.

       Mi a véleménye a magyar kormány Ukrajna NATO-felvételével kapcsolatos álláspontjáról – kérdezték tőle. Az előadó helyesnek tartotta, hogy a kormány nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, és feltette a kérdést, miért engedi át az ezzel kapcsolatos döntést másoknak.

      Oroszország nem fogja tudomásul venni Ukrajna bevonását a NATO-ba. Moszkva éppen azért avatkozott be katonailag, hogy megakadályozza NATO-hídfőállás létesítését Oroszország ellen.

        Az Egyesült Államok és a NATO azt tervezte, hogy megdönti Putyin hatalmát, és bábkormányt ültet a Kremlbe.

        Magyarország és az Európai Unió viszonyáról szólva azt mondta, hogy a hazánknak járó EU-pénzek visszatartása annak az átfogó nyugati törekvésnek a része, amely a jelenlegi kormány olyan másik kormánnyal történő felváltására irányul, amely egyértelműen szembefordul Oroszországgal, és feladja békepolitikáját. Földi „hazaárulónak” nevezte azokat a nyugat-európai vezetőket, akik nemzetük érdekei helyett amerikai érdekek szolgálatába szegődtek. „Ezek az emberek feladatot hajtanak végre. Az erőtér emberei. Készek lerombolni Európát, és megengedni, hogy Európa az USA 51. tagállamává váljon” – mondta. Megemlítette, hogy Németország, az EU vezető hatalma máig amerikai gyámság alatt áll, de Emmanuel Macron sem a társadalom akaratából került elő az ismeretlenség homályából, és vált francia elnökké, hanem a pénzvilág akaratából.

        Földi László úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus elhúzódik, ilyen körülmények között pedig mindent meg kell tenni azért, hogy magyar embereket ne tereljenek a vágóhídra.+++

 

Kiadta: Magyar Békekör

 

VIDEO: https://www.youtube.com/watch?v=Vcle2rG21xI

 

Látogatottság

4244483
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
874
1417
5468
4209605
47559
79942
4244483

Your IP: 100.26.176.111
2024-07-17 18:53