Pepe Escobar bemutatja Michael Hudson új könyvét

Michael Hudson, a világ egyik vezető független közgazdásza, új könyvet írt, melynek címe: The Destiny of Civilization: Finance Capitalism, Industrial Capitalism or Socialism. (A civilizáció sorsa: finánckapitalizmus, ipari kapitalizmus, vagy szocializmus)  Kiváló válaszokat ad arra, hogy hol tartunk, ki ül a volánnál, és megkerülhetőek-e akik kezükben tatrtják a volánt.

Hudson a “vidd a pénzt és fuss” etosz elemzésével kezdi.  Ez az etosz vezetett az amerikai ipar leépítéséhez.  Azóta az USA cégek bevételük 90 százalékát “részvények visszavásárlására és a tőzsderészvények osztalékának kifizetésére használják”.

Ez a finánc-kapitalizmus politikai stratégiájának a csúcsa: az állami szektort megkaparintják, ezáltal a pénzügyi és banki hatalom a Wall Streethez, a londoni Cityhez és más nyugati pénzközpontokhoz kerül.

A globális dél könnyen felismeri a birodalmi modus operandit.  Az USA katonai és pénzügyi imperializmusának stratégiája egyrészt kliens-oligarchiák és diktatúrák létrehozása, másrészt szövetségeseik karjának hátracsavarása, hogy ne csak a háborúk, hanem a birodalom belső költekezésének finanszírozásával is segítsék a kijelölt ellenségek elleni küzdelmet.  Ez az Oroszország és Kína által hirdetett multipoláris világ antitézise.

Röviden, a jelenlegi hidegháborút az USA-központú finánckapitalizmus vívja: gyarmati oligarchiákat támogat azon nemzetek ellen, amelyek önálló alapot szeretnének létrehozni saját jólétük érdekében.

Hudson Arisztoteleszt idézi: a finánc-oligarchia érdeke, hogy hatalmát a társadalom érdekei ellenében érvényesítse: “A történelem folyamán a pénzügyi osztály húzta a legnagyobb hasznot a birodalmakból.  Ők voltak a birodalmak adószedői”.

Ebből következik, hogy a fináncintézmények befolyást gyakoroltak a birodalmak politikájára, és arra a stratégiára, amely tudatosan gátolja egyes régiók fejlődését. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nyomásgyakorlás eszközével változtatja privát monopóliummá az állami infrastruktúrákat, és fordítja vissza a huszadik század munkásmozgalmi reformjait, hiszen csak ennek fekében hajlandó kölcsönt adni.

Az USA globális stratégiájára jelentős kihívást jelentett az el nem kötelezett országok  mozgalma, amelyet Belgrádban alapítottak 1961-ben, és amelynek 120 nemzet volt a tagja, 27-en pedig megfigyelői státusszal rendelkeztek.  Az USA a mozgalom ellen etnikai háborúk szításával és a színes forradalmak korai változatával küzdött – diktatúrákat épített ki Szuhartótól Pinochetig.

A végeredmény a houstoni kataklizma találkozó volt 1990, December 19-én: megünnepelték a Szovjetunió felbomlását,  az IMF és a Világbank pedig azonnal “útmutatót készített az orosz vezetésnek, milyen megszorításokat  vezessenek be, és szabaduljanak meg a nemzeti vagyontól, sokkterápia keretében eladva azt bárkinek, hogy a szabad vállalkozás és a neoliberalizmus érvényesülhessen.”

Az adósságcsapda

Az új hidegháború mögött, nyugati részről az 1990-es évek iránti nosztalgia áll, amikor a dollár-diplomácia mindent megtett, hogy az világ összes országának gazdasága felett kontrollt gyakoroljon.  Az új hidegháború nem csak Oroszország és Kína ellen irányul, hanem minden ország ellen, amely ellenáll az USA-szponzorálta privatizációnak és pénzügyi rendszernek.

Hudson szerint Kína jelenlegi politikája sok hasonlóságot mutat az USA 1865-1914 közötti protekcionista politikájával.  Az ipar állami támogatásban részesült, az közszférában jelentős beruházások történtek.  A szociális kiadások (oktatás, egészségügy) mind a dolgozók jólétét, és a termelékenységet növelték. Ez nem marxista alapon történt, az intézkedések az iparosodáshoz illeszkedő szociális és gazdasági rendszer logikáját követték.

De ezután a finánckapitalizmus (ha úgy tetszik kaszinókapitalizmus) vette át a hatalmat.  Az USA gazdaságára jellemző lett a mezőgazdasági túltermelés, az információ-technológián belüli monopóliumok (mely technológiák a hadiipari kutatások melléktermékei), a hadiipar, valamint a gyógyszeripari szabadalmak feletti monopóliumok (amelyekhez a kutatást közpénzből finanszírozták).  Ezek a vállalkozások úgy jutottak profithoz, hogy közben adómentességet élveztek, részben off-shore bankközpontjaiknak köszönhetően.

A birodalom jelenlegi állapota ennek folyománya:  a befektetők és a dollár-diplomácia teljhatalma.  A prosperitást már csak a felső egy százalék élvezheti.  Az USA törvénytelen szankciókkal sújtja Oroszországot, Kínát, és mindenki mást, aki a diktátumnak ellenáll.

Az amerikai gazdaság a késő római birodalom gazdaságának halvány hasonmása.  A befektetők uralma függ a külföldön állomásozó hadseregektől.  Az USA 750 katonai bázissal vette körül Eurázsiát.

Hudson Lactantiusra utal, aki a késő harmadik században írt, a római birodalom “Divine Institute”-jairól, és ezzel párhuzamot von a római és az amerikai változatok között:

“Hogy a többséget rabszolgasorba taszítsa, a kapzsi elit az élethez való szükségleteket felhalmozta és elzárta, hogy csak neki jusson belőle. Az igazságra hivatkoztak, amikor olyan törvényeket hoztak, amelyekkel igazolták a társadalmi többség kirablását.  Hatalmuk eszköze volt a tekintély, máskor a nyers erő, vagy a nyílt gonoszság.”

Szocializmus vagy barbarizmus

Hudson tömören összefoglalja, hogy mi a világot érintő kulcskérdés.  A pénz, a hitel, a föld, a természet erőforrásai és monopóliumai vagy magánkézben lesznek, ez esetben a befektető-oligarchia kezében koncentrálódnak, vagy a köz érdekében, a jólét és növekedés érdekében hasznosulnak. A konfliktus két gazdasági rendszer, a finánckapitalizmus és a szocializmus között folyik. 

Hudson egy programot is felállít, amely a befektető osztály hatalmát korlátozná, és amely útmutató a globális dél küzdelméhez.  A főbb pontok: a természeti kincsek köztulajdonba vétele, a kulcs-infrastruktúra köztulajdonba vétele, nemzeti szuverenitás, a pénz és hitel állami szabályozása, a fogyasztók és a munkavállalók védelme, a tőke-kontroll, a hitelek más pénznemekben való felvételének korlátozása, a munka nélküli bevételek megadóztatása, a progresszív adórendszer, az ingatlanadó azzal a céllal, hogy megakadályozzák, nehogy a bankok nyerészkedhessenek az ingatlanok értékének emelésével, a gazdasági többlet közérdekű befektetésekre fordítása; továbbá a nemzeti önellátásra törekvés az élelmiszertermelés terén.

Hudson az alapokat részletesen kielemezte, így hát a végére csak egy kérdésem maradt, amelyet személyesen fel is tettem neki. Mit gondol a párbeszédről az Eurázsiai Gazdasági Unió és Kína között, valamint hosszabb távon Oroszország és Kína között, ami az alternatív pénzügyi rendszer felállítását illeti?  Sikerül majd a világ számára lehetőve tenni, hogy ezen keresztül elkerüljék a birodalom pénzügyi visszaélését?

Hudson válasza egy könyvfejezet anyagát foglalta össze tömören: “Ahhoz, hogy sikeres legyen, minden reformnak széleskörűnek, azaz rendszerszintűnek kell lennie, nem csak egy országban kell érvényesnek lennie.  Manapság a nyugati gazdaságok fináncgazdaságok, hitelintézmények mind magánkézben vannak, s az ipari termelés kárára tesznek szert előnyre.  Ez a rendszer lepraszerűen terjedt szét egész gazdaságokon. Áthatja a kereskedelmi mintákat (USA mezőgazdasági és olajexporttól, valamit IT technológiától való függése), a munkavállalókkal való bánásmódot (a szakszervezetek ellenzése, és a megszorítások), a földtulajdonlást (a termőföld külföldi tulajdonban van, az országok nem önellátóak élelmiszerekben), és magát a gazdaságtudományt, amely a fináncintézményeket a GDP részének tekinti, ahelyett, hogy parazita-intézménynek tekintené őket, hiszen erőforrást szívnak el a munkavállalóktól és az ipartól.

Hudson szerint: “ahhoz, hogy a globális dél felszabaduljon az USA és szövetségesei által világra erőltetett ragadozó pénzügyi politika alól, az országoknak önállóságra kell törekedniük az élelmiszertermelés, az energiaellátás, a technológia, és az alapszükségletek kielégítése terén.  Ez természetesen azt is jelenti, hogy fel kell építeni az alternatívát az USA “szabad piac” (free trade) rendszerével szemben, de azzal a rendszerrel szemben is, amelyet az USA “igazságos piacnak” (fair trade) nevez, mert ez csak egy hipernacionalista váltazata az előzőnek, amelyben a külföldi versenytársakat az USA “tisztességtelennek” bélyegzi.  Fel kell építeni az alternatívákat az IMF-el, a Világbankkal, és a Kereskedelemi Világszervezettel (WTO) szemben.  Az alternatíva felépítésehez katonai jellegű koordináció is szükséges, mint amilyen az SCO (Sangháji Együttműködés Szervezet), amely védelmet nyújt az USA finánctőke által szponzorált militarizmusa ellen.

Hudson látja a fényt az alagút végén: “Arra a kérdésedre, hogy Oroszországnak és Kínának sikerülni fog-e ezt a jövőképet érvényesítenie a globális dél és Eurázsia országai között, a nyár végére kiderül.  Az Ukrajnában folyó NATO-háború egyik (szándékos) mellékterméke az energia, és az élelmiszerárak emelése, a szállítási költségek megdrágulása.  Ez a helyzet a globális dél országainak fizetési mérlegét deficitessé fogja tenni, válságot fog előidézni, és nagy az esély rá, hogy dollárban jegyzett adósságukat nem fogják tudni törleszteni.”

A globális dél számára a legnagyobb kihívás, hogy elkerülje az államcsődöt:

“Az USÁ-ban történt kamatlábemelés erősítette a dollárt, nem csak az euróval és a japán jennel szemben, hanem a globális dél országaival szemben is.  Ez azt is jelenti, hogy pénforrásaik jóval nagyobb részét kell adósságuk finanszírozására fordítaniuk, és az államcsődöt csak akkor kerülhetik el, ha lemondanak az élelmiszerről és az energiáról.  Melyiket fogják választani?  Az IMF felajánlhat nekik bizonyos eszközöket adósságuk további finanszírozására, de ezzel csak további eladósodásukat növelné, továbbá arra kötelezné őket, hogy még többet adjanak el nemzeti vagyonukból, erdeikből, vízeikből, természeti kincseikből, és még több megszorítást vezessenek be.”

Hogy fognak a dollár okozta adósságcsapdából kiszabadulni?  “Szükségük van egy kritikus tömegre.  Az 1970-es években, amikor az Új Nemzetközi Gazdasági Rend fogalma szóba került, kritikus tömeg nem jöhetett létre.  De a jelenkorban, Kíná hatalmának, Oroszország erőforrásainak és más országok (Irán, India, sok Kelet- és Közép-Ázsiai ország) támogatásának köszönhetően ma már épül az alternatíva.  Az új gazdasági berendezkedés már a láthatáron van.  Ha sikeres lesz, akkor a múlt évszázad, és a rendezetlenség amit hátra hagyott, mindössze a történelem kerülőútjának fog tűnni, és a klasszikus közgazdaságtan  szociális elvei fognak érvényesülni.  A piac szabad lesz. Megszabadul a haszonhajhászó egy százaléktól, a monopóliumoktól, a ragadozó finánctőkétől.”

Hudson végül összegzi, hogy miről szól az Új Hidegháború:

“Tömören, ez újabb konfliktus két különböző szociális rendszer között, két külöböző filozófia között.  A kérdés, hogy a gazdaságot a neo-liberális pénzügyi központokban tervezik, a washingtoni neo-konzervatívok támogatásával vagy azok a XIX. és XX. századi szocialista elvek érvényesülnek, amelyekben van “piac” de a társadalom megszabadul az egyszázalék profitéhségétől? A természetes monopóliumokat, mint a földet, a természeti kincseket, az egyes országok növekedésére és fejlesztésére fordítják-e, vagy a pénzügyi körök szolgálatába fogják állítják, forrásokat vonva el a fogyasztás és fejlődés elől?   És a legfontosabb kérdés: az államoknak sikerül-e a bank és a pénzügyi rendszerek kézbevétele, hogy a nemzetek jólétét szolgálják, vagy az állami bankok, köztük a jegybankok és központi bankok a magánbankok érdekeinek szolgálatában maradnak.

Magyarra fordította: Hetényi Balázs

Kiadta: Magyar Békekör

VK.COM

Wordpress

Facebook