Budapest, 2021. október 19. kedd (MB)

      A Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a koronavírus delta variánsa sokkal gyorsabban terjed, mint azt a kormány a hivatalos médián keresztül tálalja. Különösen gyorsan terjed a járvány Budapesten. A társadalmi szervezet arra intette az embereket, hogy jól szűrő maszkkal és a tömeges helyek kerülésével védekezzenek a terjedő járványtól.

      Az önvédelem nagy szerepet játszik olyan körülmények között, amikor egyes budapesti kórházakban osztályt kellett bezárni, mert a bent fekvő betegek tömegesen megfertőződtek, és Covid osztályt kellett nyitni – tudatta az MSZF egészségügyi forrásokból.

      Különösen nagy gond a nővérhiány. Nagyon sokan mondtak fel, és az egészségügyi kormányzat nem tudta pótolni a hiányukat. Az amúgy is kevés nővér közül többet Covid osztályra irányítottak át, anélkül, hogy pótolták volna őket másokkal. Emiatt több helyütt nincs nővér az osztályokon. Fokozottan nagy teher nehezedik azokra, akik állásukban maradtak. Ide-oda vezénylik őket, nem ritka a napi 12-14 órás foglalkoztatásuk.

     A járvány elsősorban beoltatlan, de nem kizárólag oltatlan személyek körében terjed. Lélegeztető gépen van olyan is, aki három védőoltásban részesült – tájékoztatott az MSZF orvosi forrásból.

     A társadalmi szervezet arra kérte a lakosságot, hogy ne várja meg, amíg a kormány felveszi a lépést a járvánnyal, hanem vágjon elé, és önerőből mindent tegyen meg saját egészségének védelmében. Az MSZF az emberek figyelmébe ajánlja, hogy az oltás még akkor is jobban szolgálja az egészséget, ha nem véd tökéletesen.+++

 

 

Látogatottság

2540221
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
96
966
8319
2521713
31568
37198
2540221

Your IP: 54.144.55.253
2021-11-29 02:17