Peking, 2021. szeptember 1. szerda (MSZF)

     Kínában a legtehetősebbek fokozott megadóztatásával csökkentik a társadalmi egyenlőtlenséget, a bérből és fizetésből élők javára módosítva az elosztási viszonyokat – jelenti a Magyar Szociális Fórum a rendelkezésére álló legfrissebb információk alapján.

    „A közös felvirágzás” szellemében Hszi Csin-ping elnök a leggazdagabbak tudomására hozta, hogy túlságosan nagy jövedelmük egy részét át kell engedniük a dolgozó társadalmi rétegeknek, hogy csökkenthessék vele a kirívó társadalmi egyenlőtlenséget.

     Az elnök a vállalkozók értésére adta, hogy a kínai szocializmust továbbra is a magántőke részvételével fogják építeni. A vegyes gazdálkodás viszont nem jelentheti egyesek olyan mértékű meggazdagodását, amely a szociális olló tágulásával jár.

     Nyugati elemzők „regulációnak” (megrendszabályozásnak) hívják az intézkedést. Úgy látják, legfőbb érintettjei a monopóliumok és részvényeseik. Jövedelmük egy részét el fogják vonni tőlük progresszív megadóztatással – vélik tudni.

     Amióta a Kínai Kommunista Párt megnyitotta Kína gazdaságát a külföldi tőkeberuházók előtt, még nem folyamodott a legmagasabb jövedelemmel rendelkező réteg közvetlen jövedelem elvonásához.  Előbbre valónak tartotta az ország gazdasági növekedését és az általános szegénység felszámolását. A kínai gazdaság és társadalom fejlődésének látványos eredményei közepette óriásira nőtt a jövedelem különbség a leggazdagabbak és a társadalmi átlag között. A Világbank kimutatása szerint az országban még mindig 225 millióan számítanak szegénynek. A kínai vezetés most úgy döntött, hogy mérsékli az egyenlőtlenséget, anélkül, hogy elvenné a tőkések kedvét a további vállalkozástól, és veszélybe sodorná érdekeltségüket Kína további gyors fejlesztésében.

     A Magyar Szociális Fórum elemzője megjegyzi: a Kínai KP abból a marxi megállapításból indul ki, hogy „A tőke nem személyi, hanem társadalmi tulajdon”. De az adott hazai és nemzetközi feltételek között nem a tőke kisajátítását, hanem fokozatos szocializálását kívánják megvalósítani anélkül, hogy kockáztatnák Kína gyors gazdasági növekedését, és 1,4 milliárd kínai társadalmi felemelkedését.+++

 

Látogatottság

2505775
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
787
963
4681
2490314
34320
20389
2505775

Your IP: 3.214.224.207
2021-10-28 14:10