Budapest, 2021. április 6. péntek (MSZF)

     A lakosság teljes beoltását javasolja a Magyar Szociális Fórum a koronavírus-járvány leküzdéséért, és kezdeményezi, hogy csak az állhasson vissza a régi munkarendbe, akinek a tesztje negatív. A teszteket díjmentesen hajtsák végre, a védőoltásokhoz hasonlóan – írják.

    Pénteken kiadott közleményében az emberjogi szervezet felhívta a kormány figyelmét arra, hogy foglalkoznia kell a 3. oltással is, hiszen valamennyi vakcina hatása kb. fél évig tart. Tehát májusban-júniusban gyors ütemben csökken majd azoknak az egészségügyi dolgozóknak a vírussal szembeni védettsége, akiket az első körben oltottak be decemberben.

     David Kessler, az Egyesült Államok tiszti főorvosa csütörtöki kongresszusi meghallgatásán tudatta, hogy a Pfizer, a Moderna és a BioNTech oltás beadása után 9-12 hónapon belül újabb, „gyorsító” oltás szükséges, hogy az immunizálás tovább tartson. Még nem tudták megállapítani, pontosan mennyi ideig nyújt védelmet az első két oltás. Hatékonyságát kb. fél évre becsülik, ezért valószínűnek tartják, hogy évente meg kell ismételni, az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan – mondta.

      Rochelle Walensky, az Egyesült Államok betegségellenőrzési és megelőzési központjának igazgatója adatokat ismertetett arról, hogy a beoltottak közül hányan fertőződtek meg: 77 millió személyből 5800-an kapták el a vírusfertőzést annak dacára, hogy beoltották őket. Közülük 396-an kerültek kórházba, 74-en pedig meghaltak. Ez azért fordulhatott elő, mert az érintettek immunrendszere nem válaszolt kellő erővel az oltóanyagra, illetve alulmaradt az új vírusvariánsokkal szembeni küzdelemben.

     Ami az orosz vakcinát illeti, a Szputnyik V immunizáló képessége a beoltástól számított fél év múlva gyengülni kezd. Az MSZF értesülése szerint még nem tisztázott, hogy az újraoltást a Szputnyik V-vel vagy az Epivaccorona, vagy a Covivac vakcinával hajtsák-e végre. Egy dolgot vesznek bizonyosra: az újraoltást is adenovírus alapú vakcinával kell végrehajtani. Alekszander Ginzburg, az orosz oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja intézet vezetője nemcsak lehetségesnek tartja a Szputnyik V-vel történő újraoltást, hanem az első oltásnál hatékonyabbnak is.

    Meg nem erősített értesülés szerint a Sinopharm kínai vakcina immunizáló hatását is újabb oltással szükséges felerősíteni a második oltástól számított fél év múlva.+++

 

 

Látogatottság

2385970
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
105
1076
6522
2370717
13829
33668
2385970

Your IP: 3.233.219.62
2021-06-13 04:24