Brüsszel, 2021. március 5. (MSZF)

     A brüsszeli bizottság pénteken az Unió tagállamaira bízta, hogy orosz és kínai vakcinával oltják-e be lakosságukat, egyszersmind rájuk hárította a felelősséget is a keleti oltóanyag felhasználásának következményeiért – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF).

    A „mosom kezeimet” jellegű meghökkentő állásfoglalást a bizottság vezető szóvivője ismertette. Eric Mamer szavaiból kitűnt, hogy az EU vezető testülete kénytelen volt meghajolni az EU tagállamainak követelése előtt, hogy ne akadályozza tovább a keleti vakcinák alkalmazását, mert a felhevülő járvány megköveteli a tömeges oltást, a nyugati oltóanyagból pedig nincs elég. A brüsszeli bizottság mégis azért hárította át a felelősséget a keleti oltóanyag felhasználóira, hogy igazolni próbálja eddigi elzárkózását a keleti vakcináktól, és mentse kétessé vált presztízsét.

    Az MSZF megjegyezte: míg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 48 óra alatt engedélyezte a nyugati vakcinák uniós alkalmazását, egy hónapja vizsgálja a Szputnyik V-t, és késlelteti hivatalos engedélyezését. Ma már nemcsak semleges megfigyelők tartják nyilvánvalónak, hogy a brüsszeli eljárás mögött politikai okok, elsősorban amerikai érdekek húzódnak meg, hanem egy sor tagállamnak is elege lett abból, hogy geopolitikai megfontolásoknak rendeljék alá állampolgáraik egészségét.

    Így történik meg, hogy a magyar példa nyomán egy sor nyugat-európai állam is vásárolni fog a Szputnyik V és a Sinopharm vakcinából, mert a nyugatiból nincs elég, és nem akarja kizárólag szigorító intézkedésekre bízni a koronavírus járvány megfékezését. A szükség törvényt bont, nincs keleti és nyugati, jobb- és baloldali egészség, hanem egészség van, vagy nincs – írta a Magyar Szociális Fórum.+++

 

Látogatottság

2463340
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
127
928
4337
2454006
12274
22657
2463340

Your IP: 44.197.197.23
2021-09-20 04:22