Budapest, 2021. január 23. szombat (MSZF)

     Gyalázatos embertelenségnek minősítette a Magyar Szociális Fórum (MSZF), hogy a magyar kormánypártok európai parlamenti képviselői elutasították a lakhatás alapjoggá nyilvánítását, és ezzel megtagadták annak a több százezer embernek a lakáshoz juttatását, akit a rendszerváltás óta kilakoltattak, és hajléktalanságban tartanak.

    Szombaton kiadott közleményében az emberjogi fórum politikai becstelenségnek tartja a Fidesz-Kdnp viselkedését a társadalom mezsgyéjére szorult egzisztencia-vesztett emberekkel szemben.

    „A kormánypártok érve, miszerint ’a segélyalapú társadalom tévút’, megerősíti meggyőződésünket, hogy Magyarország jelenlegi kormánya semmibe veszi a legelesettebb rétegek élethez és megélhetéshez való jogát, ezért mielőbb távoznia kell a hatalomból” – írják.

    Az MSZF emlékeztet arra, hogy évtizedek óta küzd a lakhatási jog törvénybe iktatásáért, és a lakhatás tényleges biztosításáért. „Valamennyi kormány részéről süket fülekre talált a követelésünk, a Fidesz-Kdnp pedig egyenesen megtagadta, hogy a lakhatási jogot Alaptörvénybe iktassák. Hazánkban emberek ezrei haltak bele ebbe az embertelen politikába. Csupán a fagyhalál közel kilencezer áldozatot szedett 1990 óta. Az Európai Parlamentben tanúsított antiszociális magatartásával Orbán Viktor kormánya a szélsőjobboldallal került egy táborba” – áll az MSZF közleményében.

      A magyar társadalomra óriási felelősség hárul abban, hogy megálljt parancsoljon annak az embertelen politikának, mely még arra is képes, hogy gyalázatos cselekedeteit „keresztény értékekre” hivatkozva kövesse el – szögezte le a Magyar Szociális Fórum szombaton kiadott reagálásában a Fidesz-Kdnp lakhatási jogot elutasító szavazására az Európai Parlamentben.+++

 

Látogatottság

3995171
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1738
2293
15562
3962935
44549
72262
3995171

Your IP: 3.145.186.6
2024-04-19 16:23