Budapest, 2020. október 23. péntek (MSZF)

     A Magyar Szociális Fórum pénteken arra szólította fel a kormányt, hogy engedélyezze a koronavírus elleni vakcina hazai gyártását, és tegye lehetővé, hogy a lakosság még az idén hozzájuthasson a védőoltáshoz.

    Az MSZF úgy tudja, hogy ha szerződést kötnének az Oroszországban világelsőként szabadalmaztatott Szputnyik V magyarországi gyártásáról, már az idén feltartóztathatnák a gyorsan terjedő járványt. Ha viszont nem engedélyeznék a vakcina hazai gyártását, és nem születne megállapodás hazai előállításáról, a vakcina legkorábban csak jövő év első negyedében juthatna Magyarországra.

    Értesülések szerint Oroszország már hetekkel ezelőtt felajánlotta, hogy átadná a Szputnyik V gyártási ismereteit a magyar gyógyszeriparnak, ha igényt tartana rá. Politikai okoknak tulajdonították, hogy az emberi erőforrások minisztériuma eddig közömbösen viselkedett az ajánlattal szemben. Kásler Miklós miniszter a kormányfő politikai állásfoglalására várt, ami pénteken – a jelek szerint – megszületett. Orbán Viktor ugyanis felszólította az operatív törzset, hogy „egyidejűleg tájékozódjon az orosz és a kínai vakcinák előállításának és beszerzésének körülményeiről is.”

     Egyelőre nem tudni, vajon a kormány csak „tájékozódni” kíván-e, vagy cselekedni is, hogy a magyar lakosság még az idén hozzájuthasson a védőoltáshoz – írta a Magyar Szociális Fórum.+++

 

Látogatottság

3985208
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
3199
2400
5599
3962935
34586
72262
3985208

Your IP: 3.144.113.30
2024-04-16 18:40