Budapest, 2020. június 29. hétfő (MSZF)

     Nem szerepel cigány arc azon az 57 arcot ábrázoló plakáton, amelyet a magyar kormány „A te országod. A te hangod” címmel készített a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultációjához  – állapította meg a Magyar Szociális Fórum hétfőn kiadott közleményében.

     Az arcképes plakát felelős kiadója, a miniszterelnöki kabinetiroda – a jelek szerint – nem tekinti az ország lakosságának kb. 8-10 százalékát kitevő cigányságot a nemzet részének – írja az MSZF.

     Az emberjogi fórum szerint még csak „burkolt rasszizmusról” sem lehet beszélni, hiszen az arcképplakát nyilvános, és nem csak az ország minden részének közterületein látható, hanem egyszersmind annak a konzultációs kérdőívnek a fejléce is, amelyet a miniszterelnökség mindenkihez eljuttat.

     A Magyar Szociális Fórum azzal a kérdéssel fordult a miniszterelnökséghez és az országgyűléshez, hogy szándékosságról, vagy figyelmetlenségről van-e szó? Ha az utóbbiról van szó, hogyan kívánja a kormány helyreigazítani politikai melléfogását?

     Az MSZF szerint az eset alapjaiban vonja kétségbe a kormány-konzultáció hitelességét, és felveti a faji egyenjogúság magyarországi mibenlétét is.+++

 

 

Látogatottság

3946501
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
431
3371
13872
3915476
68141
78836
3946501

Your IP: 3.235.180.245
2024-03-29 05:22