Budapest, 2020. március 6. péntek (MSZF)

  1. március 1-től meglepetés érheti azt, aki a rá vonatkozó közigazgatási határozattal nem ért egyet, hiszen megszűnt a közigazgatási határozatok elleni fellebbezés lehetősége. Ezzel együtt a jogorvoslati utakat is nehezebb lesz végigvinni, mint eddig. A közigazgatási fellebbezés lehetőségének megszűnése nemcsak a társadalombiztosítási ügyeket érinti, hanem a rokkantak jogorvoslati útját is megnehezíti, ha az orvos-szakértői bizottság véleményével nem értenek egyet. Még unkaügyi viták esetén is várható lesz a hosszabb ügymenet, mivel a munkaügyi bírósági ügyeket mostantól fogva az általános bíróságok kezelik majd – jelezte a Magyar Szociális Fórum pénteken.

 

     A bíróságokon eddig is akár éveket kellett várni, mire döntés született egy-egy ügyben, de most a bíróságok még nagyobb terhekkel szembesülnek. Így, az ügyekben való döntéseknél, még tovább növekedhet a várakozási idő. Elviekben - papírforma szerint - megmarad az emberek joga a jogorvoslati utak véghezviteléhez, azonban a valóságban ez a döntés egyáltalán nem az emberek jogérvényesítését szolgálja. Az egyre növekvő várakozási idő mellett tetemes anyagi költségekre is számíthatnak a jogorvoslatért folyamodók. A bírósági keresetek megindításának feltételei eddig is egyre nehezítettebbekké váltak, amihez az embereknek gyakran ügyvédi segítséget kellett igénybe venniük. 

 

     Az utóbbi évek dinamikus keresetnövekedései miatt a jogi képviselők szolgáltatásának díjai is megnövekedtek, így arra lehet számítani, hogy a márciustól bevezetésre kerülő intézkedés azt a célt is szolgálja, hogy egyre kevesebben forduljanak a bíróságokhoz jogorvoslati ügyekkel. Például, aki hosszabb idő óta táppénzen él, megrokkant, gyesen lévő kismama, vagy az ápolási díja miatt szeretne a közigazgatási határozatban foglaltak ellen jogorvoslattal élni, az a megélhetési nehézségei miatt nem fog tudni ügyvédet fogadni, aki segíthetne a jogainak érvényt szerezni a bíróságon.

 

     A Magyar Szociális Fórum szerint ezzel a kormányzati döntéssel sérülhetnek az érintettek jogai, mivel közülük többen nem fognak tudni élni a jogorvoslati lehetőséggel tekintettel anyagi helyzetükre, és kiszolgáltatottságukra. Hiába lesz papírforma szerint joguk a jogorvoslathoz, ha a valóságban nem fognak tudni érvényt szerezni a joguknak. Ha viszont a jogorvoslati utak kimerítése nélkül ellátatlanul maradnak, tovább sérül szociális biztonsághoz való joguk is.+++

 

 

  

 

Látogatottság

3946838
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
768
3371
14209
3915476
68478
78836
3946838

Your IP: 54.221.69.42
2024-03-29 07:48