Varsó, 2019. november 11.

     A zsidók, homoszexuálisok, és az Európai Unió ellen irányuló gyűlölködő és erőszakra buzdító jelszavakkal vonult fel Varsóban az a tömeg, amelyet a tüntetés szervezői 150 ezerre, a rendőrség 50 ezer főre becsült. Annyi bizonyos, hogy ők uralták a terepet november 11-én, a lengyel függetlenség napján – számolt be róla Andrea Tarquini, az olasz La Repubblica tudósítója.

      A hatalmas tüntetésen más országokból is érkeztek újfasiszták, köztük az olasz Forza Nuova tagjai. Egyidejűleg két másik tüntetés is zajlott Varsóban, a kormányé és a demokratikus, európai ellenzéké, de mindkettő messze elmaradt a fasiszta megmozdulás méreteitől.

     A szélsőjobboldali tömeg fenyegetően vonult: éltette az 1920-as-’30-as évek antiszemita tetteit, lengyel neonáci zászlókat lengetett közepén fehér körrel, benne a horogkeresztet idéző jelképpel. 

    „Állítsuk meg a zsidó köröket, 300 milliárd dollárt akarnak elrabolni tőlünk”, „Irtsuk ki a kommunista gazt”, „Tiltsuk be a buzikat”, „Isten, dicsőség, haza”, „Keresztények vagyunk, a haza nem juthat a kozmopolita Nyugat-Európa sorsára”, „Lengyelország csakis fehér” (Polska cala tylko biala) – állt molinóikon.

     A tavalyitól eltérően a kormányon lévő Jog és Igazság Párt (PIS) az idén nem fogadta el, hogy együtt vonuljon fel a neofasisztákkal a függetlenség napján, mindazonáltal azzal vádolják, hogy ultranacionalizmusával, és a jogállamisággal, valamint az európai értékekkel szembeni következetesen kihívó magatartásával erősítette az újfasiszta megmozdulást – számolt róla be a La Repubblica tudósítója.

 

Forrás: Magyar Békekör/Facebook

Látogatottság

1759048
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
11400
9790
50962
1672801
89263
33433
1759048

Your IP: 3.233.239.20
2019-12-13 23:04