Menyhárt János atya, galgamácsai plébános előadásának teljes szövege

 

A kereszténység viszonyáról az iszlámhoz

 

Előadás a Magyar Békekör szervezésében

Budapest, 2019. szeptember 13.

 

     Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök minden jelenlévőt.

Hálás köszönettel tartozom Dr. Simó Endre úrnak, a Magyar Békekörnek, hogy meghívtak és felkértek, hogy a „kereszténység viszonya az iszlámhoz” témakörben tartsak egy előadást. Mielőtt elkezdeném, szeretnék bemutatkozni. A nevem, Menyhárt János. 1978. október 10-én születtem Szolnokon. Gimnáziumi tanulmányaimat Keszthelyen a Vajda János Gimnáziumban végeztem, a Teológiát pedig Pécsett a Hittudományi Főiskolán. 12 éve szolgálok lelkipásztorként.

     Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy én nem vagyok sem kereszténység, sem iszlám szakértő. Egy egyszerű hívő embernek tartom magam, akinek az útját a Kegyes Korán legkedvesebb ájájával tudom jellemezni:

     „Arcomat Afelé fordítom, Aki megteremtette az egeket és a földet – hanifként. Én nem tartozom a társítók közé!” Kegyes Korán 6:79

     Tehát zarándok vagyok, aki az Úton járva tapasztalja a körülötte lévő eseményeket, és ezekre a nem mindig pozitív eseményekre bizony reagálni kell, hiszen ha nem tesszük meg, akkor érvényesnek számít ránk vonatkozólag is a régi magyar közmondás, miszerint „bűnösök közt cinkos, aki néma”.

     Dr Simó Endre úr néhány előzetesen megfogalmazott kérdést küldött nekem, melyekre szeretnék most válaszolni. Az első kérdés így hangzik:

     - Ön, mint a magyar katolikus egyház papja, miben látja feltárulni azokat a közös értékeket a keresztény és az iszlám vallás között, amelyek találkozásra adnak lehetőséget, közös nevezőt teremtenek egymás megértésére, egymás értékeinek megbecsülésére, a békés együttélésre?

     Először is hadd mondjam el, hogy néhány éve a világban egy nagyon tudatos iszlám ellenes propaganda folyik. Bizonyos háttér hatalmak azt szeretnék elérni, hogy a muszlim hívőket szembeállítsák a keresztényekkel, szakadást támasztva köztük. Tessék szétnézni a világban, hosszú évszázadokig, évtizedekig muzulmán és keresztény emberek békésen éltek egymás mellett, tisztelve és erősítve az alapvető emberi értékeket, melyek mind a keresztény, mind az iszlám közösség számára mértékadóak. Ez a háttérhatalmi munkálkodás nagyon jól bevált „oszd meg és uralkodj”elven működik. Feltehetjük a kérdést, hogy miért? És mi köze ennek a közös értékekhez, melyek összekapcsolnak muszlim és keresztény hívőt?

     Azt gondolom, hogy olyan alapvető értékek kötik össze a muszlim és a keresztény hívőket egy erős közösségbe összeforrasztva őket, mint például a hit, család, igazságosság, emberi igaz méltóság, az élethez való jog.Az is teljesen nyilvánvaló, hogy bizonyos hatalmi köröknek nem érdekük ezeknek az egyetemes értékeknek a megőrzése, hiszen az ő céljuk a káosz, amelyben egy totális kontroll alá vonható emberiséget akarnak kialakítani.

     Nézzék, mind muszlim, mind keresztény híveknek alapvető fontosságú az életükben a hit. Muszlim hívők így imádkoznak: „Lá iláha illa Allah.” (Nincs más

Isten, csak Allah), a keresztények pedig így kezdik a hitvallásukat: Credo in unum Deum!” (Hiszek egy Istenben). Muszlim és keresztény hívő emberek Isten központú életet élő közösséget alkotnak. Ez egy igen szoros kötelék, mely segíti a hívőket abban, hogy a helyes értékrendet kövessék. Bizonyos érdekköröknek a szándéka ezt az alapot lerombolni, és kialakítani egy olyan társadalmat, ahol nincs már Istenbe vetett hit, mert mindenki önmaga istene, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az Egy Igaz Istent felváltja a fogyasztói társadalom sok-sok bálványistene (pénz, munka, műszaki cikkek, a másik személy bálványozása). Az Egy Igaz Istenbe vetett hit tehát egy erős összekötő pont. Ez az első kapocs.

     A második ilyen közös érték a család. Nemrégen láttam egy reklámot, amely a „család autója” címmel ment. Ebben a reklámban egy mosolygós anyuka ült a volánnál, hátul egy gyermek, és egy kutya. Sokan ezt egy bájos reklámnak tekintik, de higgyék el, hogy ez a háttérhatalmi lobbi tudatos családrombolási modellje. Annak a szingli társadalomnak a képét vetíti előre, ahol egy „normális” családmodell így néz ki, vagy a gyerek és a kutya mellett van két anyuka vagy két apuka. Az iszlám és a kereszténység egyaránt ragaszkodik a hagyományos családmodellhez, hiszen mind a Biblia, mind a Korán arról tanít, hogy a házasság egy férfi és egy nő szeretet kapcsolata, melyben Isten ajándéka a gyermek.

     A harmadik közös érték, mely erős köteléket alakít muszlim és keresztény hívek között, azaz igazságosság. Egy olyan világban élünk, ahol az igazság már nem divat. Féligazságok vannak, vagy inkább hazugságok. És ez nyomon követhető például a híradásokban. Nézzenek meg egy híradót. Azt sugallja az embereknek, hogy minden muszlim rossz, minden menekült terrorista, mindenki aki segíteni akar ezeknek a szegény embereknek, az hazaáruló. Igenis közösségformáló erő, ha a keresztények és muszlimok kiállnak az igazság mellett és felmerik vállalni azt a forradalmi tettet, hogy szembeszállnak a lelket megmérgező médiával. Szándékosan használom a „forradalmi” szót, hiszen egy hazugságokkal teli világban az igazság képviselete forradalmi tettnek számít.

     A negyedik pont, az emberi igaz méltóság. Egy videó riportot küldtek az egyik nemrég megrendezett közösségi rendezvényről, ahol néhány embert megkérdeztek, hogy mit vár ettől az eseménytől, mi lenne a igazi eredménye? Volt, aki nagyon szépen elmondta, hogy ő csak azt szeretné, ha nem, mint valami földönkívülire, vagy valami emberi hulladékra tekintene a társadalom, és ezután tovább ment. Mindezek után megjelent egy nem is tudom minek nevezzem, aki arról kezdett el beszélni, hogy az ő méltósága akkor lenne teljes, ha láncon vezethetnék...

    Kedves Barátaim, olyan világban élünk, ahol egy kutyának nagyobb méltósága van, mint egy embernek. Nézzék, ma ha egy kutyát bezárva tart valaki, vagy megköti, vagy a sokak elvárása szerint nem megfelelő módon tartja, akkor akár börtönbüntetésre is ítélhetik. De például ha egy hajléktalan van az utcán, rendőri eljárás alá vonják. Mind a Biblia, mind a Korán beszél a teremtett világ értékéről, és arról, hogy felelősséggel tartozunk érte, de első helyen az ember van! Ma a tranzitzónákban lehet embertelen körülmények között tartani embereket, de egy állatot nem lehet bezárni, mert sérti a jogait. Tessék kicsit gondolkodni. Az emberi méltóság olyan szoros kötelék az iszlám és a kereszténység között, melyet ha komolyan vesznek a hívő emberek, lerombolhatatlan erődítménnyé válik számukra.

   Az ötödik pont az élethez való jog. minden túlzás nélkül mondhatom el, hogy a halál kultúráját éljük. Egy statisztikai adat szerint 2016-ban, Magyarországon 38.000-nél több abortusz történt. Mind a Biblia, mind a Korán teljesen egyértelműen beszél róla, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától szent. Az a háttérhatalom, amely ezt nem tudja elviselni, arra törekszik, hogy megmérgezze az egészséges hozzáállást.

       Mindezen közös értékek alkalmakat, lehetőséget teremtenek az egymás melletti békés együttélésre. Úgy gondolom, hogy a világban tapasztalható iszlám-keresztény konfliktusnak az átlagemberek az áldozatai. Nem az emberekkel van a baj, hanem a politikával, amely a saját önző érdekei miatt szembefordítja a hívőket. Kérem, nyissák ki a szemüket. Itt nem az iszlámmal van a baj, vagy a keresztényekkel, hanem az a háttérhatalom a probléma, amely tudja jól, hogy ha muszlim és keresztény emberek összefognak, akkor kivitelezhetetlen lesz az a terv, amelyet gátlástalanul igyekeznek megvalósítani. Tessék elhinni, hogy az iszlám közösségeket ért támadás egy mesterségesen kreált gyűlöletkampánynak a része, melynek hatására egyre terjed az iszlamofóbia.

       A második kérdés ez volt:

       - Ferenc pápa tett egy olyan kijelentést, miszerint „Úgy tűnik, mintha a Bibliát és a Koránt ugyanazok írták volna”. Mi az Ön véleménye a pápa vallási türelmet hirdető politikájáról, és az egyházak, illetve a különböző vallású emberek közötti kapcsolatépítésről?

      Én magam nem ismerem a Pápa eme kijelentését. Pontos forrás megjelölés hiányában nem tudom azt mondani, hogy a Pápa ezért és azért mondta ezt. Azt viszont szeretném elmondani, hogy amennyiben valóban elhangzott ez a mondat a Pápa szájából, az csak megerősíti azt, amit minden józanul gondolkodó ember eddig is elfogadott, hogy a Korán a kinyilatkoztatás része.

      Valóban, egy forrásból fakad. Azt szoktam mondani, hogy a kinyilatkoztatás olyan, mint egy ház: az alap az Ószövetség, a falak az Újszövetség, de a záró elem, a tető az a Korán. Ma önjelölt „iszlám szakértők” járják az országot és nyilatkoznak meg médiákon és közösségi oldalakon keresztül. egyik alkalommal, amikor egy ilyen prédikátor fő okost megkérdeztem, hogy mondja már meg nekem, ő olvasta-e a Koránt, azt válaszolta: „nem, de tudom miről szól...”

      A Pápa a párbeszéd embere, erre a párbeszédre szólítja fel a keresztényeket. Nem tehetünk úgy, mintha csak keresztények lennének a világon, csak nekik lenne joguk bármihez. Az a legnagyobb probléma, hogy nagyon sok hívőhöz, de még egyházi vezetőhöz sem jut el a Szentatya sürgető szava, miszerint a párbeszéd embereivé kell válnunk és egymást testvérként szerető hívőkké.

        A kapcsolatépítés a különböző vallások között nagyon fontos. Egy barátom mondta, hogy kint élt Indiában 3 évig. Ott nem volt probléma az egyszerű emberek közt, hogy ki hová tartozik. Abban a hitben fogadták el és szerették egymást, ahogy voltak. Mesélte, hogy neki nagy élmény volt, hogy a különböző vallású hívők meghívták egymást az ünnepeikre. Tudtak együtt ünnepelni, élni, szeretni.

    Azt a parasztvakítást, miszerint a keresztény Európa és a keresztény Magyarország eldöntheti, kikkel akar együtt élni, nagyon határozottan el kell utasítani. Mellesleg szeretném megtudni, hogy mitől olyan nagy keresztény Európa és Magyarország... A világban mindenkinek van helye. Éppen ezért egy vallást párbeszéd helyett gyűlöletkeltésre felhasználni égbekiáltó bűn! A kapcsolatépítés a párbeszéd fontos. Nekem nagyon sok muszlim testvérem van. Rendszeresen találkozunk, beszélgetünk. Ezt sok keresztény „hívő” és pap nem nézi jó szemmel, sőt kifejezetten gyűlölködő megnyilvánulásokat kapok. Papok nem is nagyon barátkoznak velem éppen emiatt. De hát ez az ő bajuk. Arra kérem önöket, merjenek a párbeszéd, a kapcsolatépítés, a szeretet emberei lenni!

     A harmadik kérdés így hangzik:

     - Véleménye szerint melyek azok a konkrét vallási-, erkölcsi-, emberi értékek, amelyek Magyarországon módot nyújtanak a hídépítésre, a más vallásokkal szembeni hangulatkeltés leszerelésére az olyan társadalmi szervezeteknek, mint amilyen a Magyar Békekör?

     A konkrét vallási és erkölcsi, valamint emberi értékekről, melyek összekötik a muszlim és keresztény embereket, már beszéltem. Magyarország jelenleg egy olyan helyzetben van, ahol a gyűlöletet politikai fegyverként lehet használni. A bűnbakkeresés (mindenért a muszlimok a hibásak, muszlim bűnözés) és a kollektív bűnösség kikiáltása, valamint a félelemkeltés bezárkózottá teszi az embereket. A történelem lapjait olvasva azonban megtudhatjuk, hogy ez az irány soha nem ért jó véget. Amikor egy népcsoportról, egy vallási közösségről kikiáltják, hogy ők alapvetően rosszak, az emberekben a félelem gyűlöletté alakul át, melynek végeredménye az, amit maga a szó is hordoz: gyűl-öl.

     Ebben a zavaros és gyűlölettel terhelt világban nagy szükség van a Béke embereire! Jézus boldognak mondja a békességteremtő embereket. Amikor a muszlimok köszönnek, békességet kérnek a maguk és mindenki számára. Már az előadás elején beszéltem arról, hogy forradalmi tett az igazsághoz való ragaszkodás. Hadd mondjam el, a szeretet még inkább forradalmi tett. Több és több olyan emberre és olyan szervezetre van szükség, mely szembe mer szállni a gyűlöletkampánnyal, amely falak helyett hidakat épít, mint például a Magyar Békekör.

     Kedves barátaim! Forradalomra hívom meg önöket, a szeretet forradalmára. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy a sötétségnek nagy ereje van, de higgyék el nekem, a szeretetnél nagyobb erő nincs! Dr . Gyökössy Endre nagytiszteletű úrnak van egy kis verse. Én mindig ebből merítek erőt:

   „Árnyék mögött fény ragyog,

    Nagyobb mögött még nagyobb,

    Amire nézek, az vagyok!”

   És ez az erő, a szeretet ereje, tesz képessé minket, hogy megöleljünk mindenkit, mint testvért, faji, nemzeti, etnikai, vallási vagy nemi identitásában megkülönböztetés nélkül. Ez a szeretet győzni fog. Ez a szeretet átalakítja a világot!

Látogatottság

1650695
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
226
979
6043
1639026
14343
21147
1650695

Your IP: 34.231.21.123
2019-11-18 05:47