Budapest, 2019. február 20. szerda (MB)

     Egy felmérés szerint a véleménynyilvánítók 79 százaléka ellenzi, hogy a magyar kormány szabad mozgást biztosítson amerikai katonai alakulatoknak az ország területén – tudatta a Magyar Békekör szerdán.

    Kedden véget ért egyhetes felmérésében a Békekör szavazási lehetőséget biztosított arról a magyar-amerikai védelmi együttműködési megállapodásról, amelynek megkötéséről a közelmúltban hazánkban járt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter adott hírt. Felmérésében a Magyar Békekör tényszerűen jelezte: „A kormány engedélyezte, hogy amerikai katonai alakulatok szabadon mozogjanak Magyarország területén”, majd kétféle elektronikus szavazási lehetőséget biztosított: „Egyetért-e Ön vele?” és „Ellenzem”.

    A véleményt nyilvánítók 21 százaléka egyetértett a kormány döntésével, 79 százaléka pedig ellenezte.

    A felmérésben összesen 5871-en vettek részt. Közülük 402-en szavaztak, a résztvevők 6,85 százaléka, 93,15 százalékuk pedig tartózkodott a szavazástól.

    A felmérés eredménye arra utal, hogy változás következett be a NATO-hoz tartozás megítélésében – írja a Békekör. A NATO-csatlakozásról tartott 1997. november 16-i népszavazáson a választók 85,33 százaléka értett egyet Magyarország NATO-tagságával, 14,67 százaléka pedig ellenezte. Túlnyomó többségük akkor is tartózkodott a szavazástól – emlékeztetett rá a szervezet.+++

 

Kiadta: MB

Magyar Békekör/Facebook

Látogatottság

3947960
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1890
3371
15331
3915476
69600
78836
3947960

Your IP: 54.156.48.192
2024-03-29 15:33