Budapest, 2019. február 6. szerda (MSZF)

      101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma – tudatta a Magyar Szociális Fórum szerdán.

      Az emberéletben keletkezett veszteség 2018. szeptemberének hideg napjai és 2019. február 3. között következett be.

      Az elhunytak többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, továbbá kórházba szállítás közben, és odaérkezés után, mert már nem tudtak rajta segíteni. A hajléktalantörvény október 15-i életbelépése óta 94-en fagytak meg.

 

      Összehasonlításul az MSZF megírta, hogy tavaly február 4-ig 114-en szenvedtek fagyhalált.

      Az emberjogi szervezet megállapítása szerint hazánkban valamelyest csökkentek ugyan a kihűléses halálesetek, de a fagyhalál tömeges társadalmi jelenség maradt. Az idei veszteség fő oka az idős, beteg, magányos emberekkel való gondoskodás elhanyagolása, a menhelyeken uralkodó állapotok, melyek miatt sokan inkább a szabad ég alatt maradnak, és az évről-évre ismétlődő tömeges kilakoltatások, melyek a hajléktalanság legfőbb utánpótlását jelentik – jelezte az MSZF.+++

Látogatottság

3995039
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1606
2293
15430
3962935
44417
72262
3995039

Your IP: 3.146.65.212
2024-04-19 14:46