Berlin, 2018. november 9. péntek (MB)

     November 9-ről 10-re virradóra 80 éve a történelembe Kristályéjszaka néven beíródott náci tömeggyilkosságnak, melyet a hitleri Németországban követtek el a zsidókkal szemben – emlékeztetett a Magyar Békekör a népirtás kezdetére 1938-ban.

     A pogromot Joseph Goebbels, Hitler propaganda minisztere szervezte meg az SS, az SA és a hitleri ifjúsági mozgalom közreműködésével. Ez volt az első lépés a koncentrációs táborok, és hatmillió zsidó kiirtása felé.

     80 évvel a történtek után ma újra helyet foglalhat a Bundestagban a szélsőjobboldal (AfD), mely azt hirdeti, hogy „fel kell hagyni a zsidók kiirtása miatti bűnbánással”. Augusztusban Chemnitzben erőszakba torkollott idegenellenes tüntetések zajlottak le, és egész Németországban radikalizálódott a közbeszéd. Az évfordulón Berlinben tüntetni szerettek volna az AfD hívei, de a hatóságok nem engedték meg nekik – írja a Békekör helyszíni tudósítások alapján.

    Németország 200 ezer főre becsült zsidó közösségének körében fokozódó nyugtalanság jelei mutatkoznak. Rendőrségi adatok szerint 2015 óta évente 2400 antiszemita indíttatású bűntettet követnek el, 90 százalékuk a szélsőjobboldal műve.+++

 

Kiadta: MB

Magyar Békekör/Facebook  

 

 

Látogatottság

3995329
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1896
2293
15720
3962935
44707
72262
3995329

Your IP: 13.59.36.203
2024-04-19 16:47