NEM VAGYOK BŰNÖS, MÉGIS BÜNTETNEK

Végső elkeseredésében kereste meg a Magyar Szociális Fórumot egy szomorú asszony.

A leveléből idézünk:

„Korhatár alatti rokkant nő vagyok, 41. éves, és Észak-Magyarországon élek. Becsületes diplomásként nem vagyok bűnös, de mégis súlyosan büntetnek. A kormány ártatlanul ítél halálra. Vajon hány hozzám hasonló társam lehet még, akire ez a sors vár? A bűnöm csak annyi, hogy rossz időben és rossz helyre születtem. Életkorom szerint akarnak dönteni a sorsomról, pedig a rokkantság nem életkorfüggő állapot. Még 2000. évben állapítottak meg nálam súlyos egészségkárosodást, többszörös trombózis hajlammal, tüdőembóliával, alsó fali szívinfarktussal, daganatos betegséggel, és más egyéb súlyos betegségekkel. Hiába voltam 67% munkaképesség csökkenésű rokkant, 2011. januárban a soros felülvizsgálaton 54%-ra lettem visszaminősítve, és az életkorom miatt rehabilitációs járadékra ítéltek. Itt kezdődött el a kálváriám azzal, hogy munkára akartak kötelezni, amikor alig élek. Állandó orvosi kontrollokra kellene hetente járnom.

Most 2014. január óta ismét kórházi kezelésekre kellene járnom. Egy újabb, súlyos betegségemre derült fény. Januárban lejárt a rehabilitációs ellátásom. Emiatt jelentkeztem a rehabilitációs szakigazgatási szervnél. A nyilatkozatot is leadtam, az új komplex minősítésemet kértem. Régebben a hivatal értesítette az esedékes felülvizsgálatról a betegeket. A rehabilitációs járadékosok ellátása viszont egy megszűnő ellátási forma, így ezeknek a betegeknek az ellátása nem folyamatos. Elfelejtettek rendelkezni rólunk. Nem hívtak be a lejárt rehabilitációs járadékom után a felülvizsgálatra, így jelenleg teljesen ellátatlan vagyok, egyetlen fillér nélkül. Már olyat is hallottam, hogy csak egy év múlva hívták be a beteget a rehabilitációs járadék lejárta után felülvizsgálatra, addig a családjának kellett eltartani.

Kilincseltem a falusi önkormányzathoz segélyért, hogy éhen ne haljak, de elutasítottak azzal, hogy ahhoz közmunkát  is kellene végeznem. Közmunka viszont nincs. Az orvosi papírjaimon az áll, hogy nem végezhetek semmilyen fizikai munkát, adminisztratív munka pedig egyáltalán nincs. A hivatalban azt mondták, hogy februárban már elfogyott az egész éves segélyezési keret is. Albérletben lakunk, de még lakhatási támogatást sem adnak. A férjemnek is csak 4 órás munkája van, amire havi 32 ezer forintos fizetést kap. Azt tanácsolták, hogy éljünk meg abból. Teljesen kikészültem idegileg, már írtam az ombudsmannak is.

A lejárt rehabilitációs ellátásom óta nemcsak az a probléma, hogy ellátatlan vagyok, és egyetlen forint jövedelmem sincs, hanem az is baj, hogy márciusban már pirosra váltott a TAJ kártyám is, érvénytelen lett. Orvoshoz sem bírok eljutni, pedig életmentő injekciót, gyógyszereket kellene szednem, állandó laborvizsgálatokra kellene járnom a súlyos trombózis hajlamaim miatt. Hiába kilincseltem mindenhová, sehol sem világosítanak fel a jogaimról, csak a kötelességeimet sorolják fel mindenhol. Iszonyatos, hogy így elbánt a kormány a korhatár alatti rokkantakkal. Lényegében, még az élethez való joguktól is meg akarják fosztani őket? A betegtársaktól kellett megtudnom azt is, hogy a TAJ kártya érvényességet kérhetem az önkormányzatnál a szociális rászorultságom miatt, és egy éves időtartamra adnak ki igazolást. Ugyanis fogalmam sincs, hogy mikor hívnak be a felülvizsgálatra a lejárt rehabilitációs járadékom után.

A havi gyógyszerkiadásom 24 ezer forint. Kérvényeztem egyhavi gyógyszer segélyt az OEP-nél, de elutasították azzal az indokkal, hogy nincs érvényes TAJ kártyám. Közgyógy igazolványt is csak azért sikerült intéznem, mert mondtam, hogy életmentő gyógyszert és injekciót kell naponta kapnom. Sajnos az utazási kedvezmény lehetőséget is elvették a betegektől. Így, a teljes árat meg kell fizetni az állandó orvoshoz járáshoz, a kórházi kezelésekhez való eljutáshoz. A rehabilitációs szakigazgatási szervhez is utazni kellett a kötelező megjelenések miatt.

Nagyon szomorú vagyok, mert teljesen kilátástalan lett az életem. Az embertelen törvények miatt esélyem sem marad a túlélésre. Mivel fiatalon rokkantam meg, nyugdíjas sem lehetek soha. A kormány a rokkantéveket nem veszi figyelembe a nyugdíjhoz sem. Az új rokkant-törvénnyel halálra diszkriminálták a korhatár alatti rokkantakat a már nyugdíjban levőkhöz képest. A korhatár alattiakat pedig még tovább diszkriminálják életkor szerint. Most szembesültem azzal, hogy becsületes emberként is, ebben az országban, csak halálra ítélt lehetek”- ezekkel a gondolatokkal fejezte be levelét az elkeseredett asszony.

VÉGSZÓ:

A kormánynak most, hogy a szavazóktól újabb 4 évre bizalmat kapott, emberségből jelesre kellene vizsgáznia. Be kellene látnia, hogy nem lehetne büntetni teljesen kiszolgáltatott, ártatlan embereket. Felül kellene vizsgálni a 2012.01.01.-én bevezetett új rokkant törvényt és a hozzá kapcsolt új komplex minősítőt, mert különben nem marad esélye sem a korhatár alatti rokkantaknak az életben maradásra.

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport