Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

TOVÁBBRA IS AZ ORSZÁG MOSTOHA GYERMEKEI A KORHATÁR ALATTI ROKKANTAK

Az óesztendőben hiába született számos sajtóhír a korhatár alatti rokkantak sanyarú helyzetéről, a széles társadalmi közvéleményhez a hamiskás kormány- kommunikáció jutott csak el a médián keresztül. A korhatár alatti rokkantakat bűnbaknak kellett kikiáltani ahhoz, hogy a társadalom nagy része elhiggye, hogy csalók, és az adófizetők nyakán élősködők. Az uszító hangulathoz bevetették a létszámháborút is. A munkára már nem kötelezhető 62.év feletti, kb. 400 ezer fő rokkantat is beleszámolták közéjük, pedig őket már régen átsorolták öregségi nyugdíjassá.

Ezt követően azt kommunikálták az emberek felé, hogy mennyire gondoskodó az állam, az aktív korú rokkantak élethelyzetét segítve. Arról szóltak folyamatosan a hírek, hogy nagy körültekintéssel alkották meg az új rokkant-törvényt, hogy az érintettek számára, az jó legyen. Leghangsúlyosabban, a foglalkoztatási rehabilitáció fontosságáról szóltak. A kb. 30 milliárd forint EU TÁMOP pénzforrásokat kiegészítve, a hazai cégek még 63 milliárd forint rehabilitációs hozzájárulást fizettek be. Ebből, az összesen 93 milliárd forintból, csak 44 milliárd forintot költöttek el a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási programjára. A kormány szerint, a hatékonyan működő foglalkoztatási program 2013. évben 10 ezer fő megváltozott munkaképességű személy számára biztosított újabb munkalehetőséget.

Ezek, pozitívumként hangzottak el a kormány-kommunikációban, de a változásokat megélt érintettek, egészen másként érzik a saját bőrükön a rideg valóságot. Ők, a maguk tapasztalatai alapján szembesültek azzal, hogy az új rokkant-törvény miatt, mekkora csapdákba kerültek.

Az egészségügyi rehabilitáció sikeressége nélkül, nem működhet sikeresen a foglalkoztatási rehabilitáció sem.  Az első komoly problémával itt találkozhatunk. Olyan betegeket is rehabilitálhatóvá minősítenek 40-69% egészségromlás esetén, akik közül sokan semmilyen munkára sem alkalmasak a súlyos egészségi állapotuk miatt. A NRSZH szakhatóság I. vagy II. fokú szakvéleménye alapján a felülvizsgáltak kb. fele rehabilitálhatóan munkaképes, de a munka alkalmassági igazolást kiállító szakorvosok többsége szerint, viszont nem. Ez a tény, önmagában is súlyos ellentmondásokat képez. A rendkívül mostoha körülményekkel működő egészségügy, nem képes ezeknek a betegeknek az egészségügyi rehabilitálását megoldani, a volumenkorlátok miatt sem. A finanszírozási problémák okait látva, remény sincs arra, hogy egy rehabilitálható beteg gyógyításával komolyan foglalkoznának. Nincs pénz, emiatt műtétek maradnak el. Az ellátatlanság miatt, egyre emelkedő halálozási statisztikákról szólnak a hírek. Olyan beteg számára nem szabadna erőltetni a munkát, akit nem képesek megfelelő egészségi állapotba hozni. Sokkal többet ártanak vele, hiszen még tovább romlik az egészsége. Most már, sohasem hangzik el az a mondás: „Legfőbb érték az ember”. A beteg ember felesleges a társadalomnak, ezt tükrözi az új rokkant-törvény minden intézkedése.

Az egészségügyi rehabilitáció, ha nem működik, akkor a rehabilitációs munkahelyeken beteg emberek vannak jelen nap, mint nap, munkavégzés céljából. Már 130 %-ra felturbózott teljesítményt várnak el tőlük, amit egészséges ember sem képes teljesíteni. Nem jár, se műszakpótlék, se cafetéria, se utazási költség hozzájárulás, és havonta kb. 30-40 ezer forintot keresnek az érintettek a napi 4 órás munkával. Egy teljes áru BKV bérlet kb. 10 ezer Ft/hó, de, ha vidékről utazik egy nagyvárosba dolgozni az érintett, a helyközi bérlet kb. 15 -20 ezer forint is lehet átlagosan, amit nem térítenek meg a beteg számára. A munkába járáshoz ápoltan, rendes öltözékben kellene megjelenni a betegnek. Ezeket a költségeket, ha megnézzük, már réges-régen elfogyott a havi fizetése az érintettnek. A rezsi, a rengeteg gyógyszer, az élelmezés, azokat miből fizesse? Ugyanis, az a jövedelempótlásnak nevezett szociális juttatás, amit rehabilitációs ellátásként kap a beteg, az egy segélyszerű ellátás. Az a munkáltató, aki ilyen betegeket foglalkoztat, azt csak, a legmagasabb kedvezmény igénybevétele érdekli. Nem az emberi sorsok érdeklik az ilyen munkahelyeket, hanem a 80-100% járulékkedvezmény és a 75%-os bértámogatás, amit igényelhetnek az munkavállalók után.

A nem hatékony munkaerőtől, aki sokat betegeskedik, gyorsan megszabadulnak. Aki megpróbál, mindenáron a munkában maradni, arra meg azért nem vár fényes jövő, mert, ha kiderül, hogy a munkahely bértámogatásra pályázott, a munkavállalót, aki után azt igénylik, azt 6 hónapon belül berendelik felülvizsgálatra. Maga a törvény is ellentmondásos, mert bünteti a dolgozni próbáló rehabilitálhatókat. Az érintettet büntetik azzal, ha bebizonyította, hogy dolgozni képes, akkor, nem veheti igénybe újra a pénzellátást, mert a törvény kimondja, hogy az nem jogosult a rehabilitációs és rokkantsági ellátásra, akinek bármiféle jövedelme van, vagy kereső tevékenységet folytat. Így, ha rehabilitációs pénzellátást igényel a beteg, akkor fel kell mondania először a munkahelyén ahhoz, hogy az ellátásra jogosult lehessen újra. Azután, meg azért kell küzdenie, hogy újra munkahelyet találjon?

Decemberben elfogadtak 2 törvénymódosítást is, amiről érdemes pár szót ejteni. Ezek 2014.01.01.-től hatályosak. A régi típusú rehabilitációs járadékosok pénzellátását muszáj volt rendezni, mert róluk elfelejtett rendelkezni az új rokkant törvény. Sajnálatos, hogy az a kormány, mely pár nap alatt is képes a törvényeit elfogadtatni, és kihirdetni, képtelen volt a rehabilitációs járadékosok problémáira két éven át reagálni. Két éven át meg voltak károsítva ezek a betegek azzal, hogy a soros felülvizsgálatuk után, akár 20 évi folyamatos rokkantságuk mellett is, csak új belépőként kaphattak fix összegű segélyes ellátásokat. A betegek ez ügyben hegyeket mozgattak meg, a legmagasabb jogorvoslati fórumokon is jártak a panaszukkal. A leköszönő ombudsman is sérelmesnek találta az érintettek helyzetét. A törvénymódosítás valamit enyhített ezeknek a betegeknek a sorsán, de csak részben kapják vissza az eredeti ellátásukat.

A másik törvénymódosítás a biztosítási jogviszonyról szól. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásának a jogosultsági feltétele szempontjából, az volt jogosult rehabilitációs és rokkantsági pénzellátásra, aki az utolsó 5 évben 1095 nap biztosítási idővel rendelkezett. Ezt, kiszélesítették úgy, hogy az utolsó 10 évben 2555 nap, és az utolsó 15 évben 3650 nap biztosítási idővel rendelkezők is jogosulttá válhatnak 2014.01.01.-től pénzbeli ellátásra. Még alig pár napja él ez a rendelet, de már a törvénymódosító szakaszban jelezték felénk a betegek, hogy akadnak, akik az elmúlt 15 évből 10 év biztosítási idővel sem rendelkeznek. Akadnak, akik nem tudják a tartós munkanélküliség okán, vagy pl. ápolási díjban részesülve, a hiányzó 5 évet „produkálni”, így ők a 40-99% össz- szervezeti károsodás esetén sem kapnak egyetlen fillér pénzellátást sem, bármennyit dolgoztak előtte. Teljesen ellátatlanok maradnak, így esélyük sincs az öregségi korhatárig élve kihúzni az időt.

Lassan véget ér az előző 4 éves kormányzati ciklus, de az új rokkant-törvény még mindig ezer sebből vérzik. A meghirdetett kormányprogram végrehajtói is komoly felelősséggel tartoznak azért, ami ezen a területen történik, és ahogyan az zajlik. A program a betegek, ellátórendszerből történő erőszakos eltávolításáról szól, csupán költségvetési megtakarítási célzattal. Bizonyítják ezt azok a betegesetek, amikkel naponta találkozunk, dokumentálva. A korhatár alatti rokkantak szándékos visszaminősítéséről, már igazságügyi orvos szakértőt is hallottunk nyilatkozni, és egy hippokratészi esküjét még nem feledő orvost is, azonban ez kevés. Hol vannak a többiek? A társadalomnak kellene tiltakozni, hogy ezt nem lenne szabad olyan kiszolgáltatott betegek ellen elkövetni, akik átlag 30 évig járulékfizetők voltak, és félholtan sem érkezhetnek célba az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséhez, ha 27-55 ezer Ft/hó összegből kell a gyógyszereiket, az élemet, és a lakásfenntartási költségeket kigazdálkodni. A törvényhozók, és a végrehajtók jól tudják, ezekből az összegekből nem fogják a visszaminősített betegek megérni a folyton emelkedő nyugdíjkorhatárt.

A választások évében vagyunk. Nem csak a nagypolitikának, de nekünk is meg kellene majd határozni az irányelveinket, hogy mit várunk el az új kormánytól rokkant ügyben, mert a létünk a tét.

MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport