MENNYIT IS ÉR A HIPPOKRATÉSZI ESKÜ?

Manapság, hogy egy orvosnak mennyit ér a hippokratészi esküje, az rendkívül változó lehet?

A magyar egészségügy sokat szenvedő betegei a saját bőrükön megtapasztalhatják, micsoda káros hatása van a fiatal orvosok elvándorlásának. Az anyagi boldogulás reményében nagy részük a külföldi betegeket gyógyítva keresi a saját boldogulását. A hazai orvostársadalom elöregedett tagjai emiatt nem bírnak nyugdíjba vonulni az egyre égetőbb probléma, az orvoshiány miatt. A forráshiánnyal küszködő egészségügynek a mindenkori költségvetési korlátok szabnak gátat. Egyre nagyobb mértékű a pénzkivonás nehezíti mind az itthon maradt orvosok, mind a betegek életét. Az oly sokszor beígért nagymértékű béremelésnek, még nyomát sem látják az orvosok. A nővérek meg nem is álmodhatnak jobb körülményekről, mert a siralmas állapotok miatt, ők is emberfeletti teljesítményt kell, hogy nyújtsanak éhbérért, amikor 30-50 beteg jut rájuk 1-1 kórházi osztályon. Ezáltal a nővérek elvándorlása is mindennapossá vált.   A beteg pedig egyre hosszabb várólistáktól, egyre szűkülő gyógyszertámogatástól, és az egyre türelmetlenebb egészségügyi dolgozóktól szenvednek.

Az általánosan is rossz helyzet mellett, egy minden jóérzésű ember lelki nyugalmát felkavaró történet járja be a spontán útját az interneten keringve. Egy empatikus doktornő, aki háziorvosként mindent tud a betegek hétköznapi problémájáról a betegségeken kívül is, nem bírta tovább magába fojtani az elkeseredettségét. Meghalt egy betege, aki ép tudattal utasította el a további kezeléseket annak okán, hogy emberi jogaiban mennyire megalázták őt, amikor az új komplex felülvizsgálat utáni határozatot kézhez kapta.

Ennek a betegnek a sorsán keresztül betekintést nyerhetünk, hogyan viselkednek az orvosi etika alapvető normáit sem ismerő, vagy azt elutasító orvosok. Ők a hippokratészi esküjüket félre dobó orvosok, akik, vagy a hatalom tudatosan hű kiszolgálói a betegekkel szemben, vagy szakmai szempontból sem képesek megfelelni az orvosi etikai kódex alapelveinek? Mellesleg, meg figyelmen kívül hagyják azt, hogy itt emberéletekről van szó. Az ő számukra ez a mondat nem jelent semmit: „Legfőbb érték az ember”. Az is lehetséges, hogy azt irányvonalat képviselik, hogy, ha már munkára nem képes egy ember, akkor az felesleges, mint egy selejtes gép, vagy akkor már meg kell szabadulni tőle úgy, hogy a sorsára kell hagyni?

Az NRSZH orvos-szakértői felülvizsgálatok jelentős részénél, az új komplex minősítések alkalmával, sajnos egyre több beteg panaszkodik a végsőkig elkeseredetten. Elfogadhatatlan ez az embertelenség azért is, mert rendkívül diszkriminatívan kezeli az azonos társadalmi csoportban lévőket. A 62.év felettiek, már „biztonságban lévő rokkantak”, ők kiélvezhetik minden privilégiumát a nyugdíjas létnek akkor is, ha pl. egész életükben összesen 1-2 évet dolgoztak a megrokkanásuk előtt, fele annyi egészségkárosodással is, mint a korhatár alattiak! Ugyanakkor a korhatár alatti rokkantakat meg 30-40 évnyi munka utáni megrokkanás esetén sem engedik öregségi nyugdíjba vonulni, míg el nem érik a korhatárt. A korhatár alattiakat tovább diszkriminálták a 2011.12.31.-i állapot szerint. Az 57 év alattiak, és az 57 évet betöltöttek csoportja más-más elbírálást kap, csupán életkora miatt. Közben, a laikus is láthatja, hogy előfordul, hogy egy fiatalabb rokkant sokkal súlyosabb állapotban van, mint egy idősebb. A rokkantság nem életkorfüggő állapot. Gyakran előforduló panasza a betegeknek, hogy az NRSZH felülvizsgálatok után olyan határozatokat kapnak kézhez, ami nem az ő valós állapotukat véleményezi. Olyan visszaminősítésekről is tudunk szép számmal, melyhez a munkaügyi bírósági jogorvoslati utat kell igénybe venni a betegeknek, mások miatt, a felelőtlenül ítélkező orvosok miatt. Ezeket a szakvéleményeket pedig olyan orvosok véleményezik, akiknek emlékezniük kellene még a hippokratészi esküjükre. Abban fogadalmat tettek, hogy a beteg embereket legjobb tudásukkal és szándékukkal segíteni fogják emberségükkel, az életük védelme érdekében.

Íme, a Magyar Orvosi Kamara által ajánlott hippokratészi eskü szövege:

A MAGYAR  ORVOSI  KAMARA  ÁLTALJAVASOLT ORVOSI ESKÜ  SZÖVEGE

Én, (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az (…) Egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.

Nem csoda hát, ha időnként a betegek is rácsodálkoznak azokra az orvosokra, akik embertelen végrehajtói lesznek a kormányzati elvárásoknak, és megfelelni igyekeznek azoknak. Ők vajon tiszta lelkiismerettel térnek nyugovóra esténként, amikor végig gondolják a napi munkájuk teljesítményét? Végig gondolják vajon, hogy másnap ugyanúgy kellene-e tovább folytatni a munkát, ahogyan az előző napon az emberek életéről döntöttek? Végig gondolták milyen munkáért kapják, hogy miért is veszik fel a fizetésüket? Eszükbe jut még valaha is, hogy hajdan mire esküdtek fel? Eszükbe jut vajon, hogy a gyógyítás reménye helyett, a pusztítás kulcsával zárják a sírba a betegeket idő előtt? Olyan ez az érzés egy rokkant számára, mintha egy rögtönítélő, és mindenható kezében lenne a beteg élete, akit ártatlanul ítélnek egy tollvonással halálra? Nagyon keménynek tűnnek ezek a szavak és mondatok, de sajnos, hazánkban nem működik a rokkantak egészségügyi rehabilitációja sem. Az alapvető emberi jogok közül, az Európai Betegjogi Chartában foglalt 14 pontból, legalább kb. 10-12 pontban sérülnek a rokkantak jogai, és ezzel, a rokkantak további sorsa is megpecsételődik a halálhoz vezető ösvényen? Sajnos, reálisnak tűnhetnek a további kérdések is: „Mennyit is ér a hippokratészi eskü”? Azoknak az orvosoknak, akik végrehajtóként a hatalom elvárásainak szeretnének megfelelni, azok számára semmit sem mond már a hippokratészi eskü, amit egykor, még büszkén mormoltak el, hogy ők a gyógyításnak szentelik majd az életüket? A valóság szörnyű rémképét, ha egy bátor és empatikus háziorvos mondja el nekünk, akkor csak el kéne hinni végre, hogy itt, tényleg, valami szörnyűség van kibontakozóban?

Ez bátor háziorvos felvállalta a nevét és az arcát, hű maradva a hippokratészi esküjéhez. Ő még ember tudott maradni, aki a betegekben a segítségért kapaszkodókat, a szenvedőket látja. A betegeket, akiket nem szabadna feláldozni a törvényhozóknak, és a végrehajtóknak, a költségvetési megtakarítási célok oltárán.

Hallgassuk meg, hogyan is vélekedik a doktornő a rokkantak felülvizsgálatáról:

http://www.atv.hu/videok/video-20131105-csehpal-etelka

A riportot végig hallgatva, így búcsúzunk:

„ECCE HOMO”, íme, az ember, aki ember tudott maradni orvosként a betegekhez, ebben az embertelen világban. Egyet viszont nem értünk: Hol van a többi orvos? Hol van a többi orvos, aki kiállna a kollegája mellett, és kiállna a súlyos betegekért, a rokkantakért, hogy „állj, és ne tovább”, hogy a betegek túlélhessék a túlélhetetlent?

A rokkantak úgy vélik, hogy kevés a remény az életben maradásukhoz, ha csak egyetlen orvos mer kiállni a nyilvánosság elé, hogy őszintén feltárja az igazságot. Ő, Csehpál Etelka doktornő, aki hű maradt hippokratészi esküjéhez, és aki embernek nézi a rokkantakat is. Köszönjük neki!

MSZF  „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport