Az igen enyhe januári időjárás dacára 12-en szenvedtek kihűléses halált Magyarországon. Velük együtt 88-ra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma tavaly ősz és 2014. január 26. között – jelentette a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Közterületen, azaz a szabad ég alatt 25 embertársunk lelte halálát, fűtetlen otthonukban pedig ugyancsak 25-en hűltek ki. További 38-an kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

A Magyar Szociális Fórum ismételten arra kérte a közszolgálati média irányítóit, hogy szakítsanak évek óta tartó közönyös magatartásukkal, és adjanak hírt az idén is pusztító fagyhalálról, mert ezzel maguk is mozgósítják a lakosságot a fokozott odafigyelésre. Az MSZF meggyőződése szerint a szolidaritás életeket menthet meg. Döbbenten tapasztaljuk, hogy az állami szerkesztőségeknek megtiltották, hogy foglalkozzanak a fagyhalál esetek számának és összetételének alakulásával. Minden erőfeszítésünk ellenére nem oldották fel a cenzúrát. A kormány irányítása alatt álló média négy év óta nem ad hírt a tömeges pusztulásról. Az emberi jogokért küzdő szervezet felidézte a 4 évet felölelő adatokat máig bezárólag. Eszerint

2010-2011 telén több mint 400-an fagytak meg,

2011-2012 telén 330-an szenvedtek fagyhalált,

2012-2013 telén csaknem 300 fagyhalál eset történt,

2013-2014 telén eddig 88-an távoztak az élők sorából kihűlés következtében.+++

 

 


 

Látogatottság

2501097
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
3
3676
10783
2484510
29642
20389
2501097

Your IP: 3.234.211.61
2021-10-25 00:01