Súlyosbodó tendenciát mutat a megélhetési válság Magyarországon – állítja a Magyar Szociális Fórum pénteken nyilvánosságra hozott közleményében. Az emberi és társadalmi jogokért küzdő mozgalom szerint ugrásszerűen megnőtt, és közel 3 millióra emelkedett az abszolút fizetésképtelenné vált személyek száma. Abszolút fizetésképtelenségen a Fórum azt érti, hogy ha valaki nem tud eleget tenni köztartozásainak, és csak akkora jövedelemmel rendelkezik, amelyikből puszta létfenntartására futja, arra is szűkösen.

Az MSZF lakossági tanúvallomásokat tett közzé a kialakult állapotokról:

 

 

  1. Szeretném tudni, miért kell annak a szülőnek, aki ledogozott az életéből 34 évet és, mivel nincs senkije, mert meghaltak és egyedül neveli a közép-súlyos fogyatékkal élő gyerekét, nettó havi 34513 Ft-ból ellátnia gyermekét , és magát, rezsit fizetni. Elvették a gyerekemtől a családit pedig alanyi jogon jár neki arra való hivatkozással, majd ha az ORSZI megint felülbírálja.  Egyszer már voltunk munkaügyi bíróságon, nyertünk, 82%-os rokkant a fiam, írni, olvasni, közlekedni önálló életvitelre képtelen, születése óta fogyatékkal él, most nem kap semmit se. Gyerektartás nem jár, mert már 22 éves, iskolába nem jár, mert már nem lehet, családit nem kap, utazásit nem adnak, ha én, mint anya nem lennék, akkor mi lenne, mert nem adom intézetbe, mi ez, ha nem gyilkosság? Segítséget nem ad senki, én dolgozni nem tudok tőle, mert nincs kire hagyni, az ápolási díj semmire se elég.
  2. Ma bementem a bankba, hogy hitelkönnyítő fizetést kérjek, sajnos nincs rá lehetőségem, mert 5 évre tudnának olyant ajánlani, amire a havi fizetésem elmenne.
    Mit lehet tenni? Várjam meg, míg kilakoltatnak, vagy egyáltalán milyen lehetőségünk van? Nálunk Zalaszentgróton már egyre többen így jártak. Arról senki nem tehet, hogy kevesebb lett a fizetése és a munkahelyek sorba megszűnnek.
  3. Lakáshitelt vettünk fel,  időközben én is,  és a lányom is  munkanélküliek  lettünk,  a férjem már  nyugdíjas,  de  az ő nyugdíja is csak törlesztésre  és rezsire  elég.  A  lakáshitelt átváltottuk  forintra,  de  így  sem  lett jobb,  mert  annak  elég sok a kamata.   Így lehetőség  van-e  még perelni,  vagy  így már nem  lehet?   Évek  óta  próbálnánk  már megszabadulni  ezektől  a hitelektől,  de sajnos  nem tudunk.  Nagyon  nehezünkre  esik  ezeknek  a törlesztése,  ennivalóra  nem is nagyon  marad  pénzünk.
  4. Mivel a hitelt felmondták, megpróbáltam megegyezni a bankkal, hogy én minimálbérből élek ugyan, de egy kisebb összeggel törlesztenék, de nem engedik. Olyan kamatot tettek a hitelre hogy azt még az unokám sem biztos, hogy ki tudja fizetni.
  5. Annak ellenére, hogy az 5 évvel ezelőtt felvett  9 millió forintból törlesztettem 7 milliót, és majdnem 3 milliót fizettem ki kamat-és kezelési költségre, most a bank még 6 millió forintot követel tőlem. Kérem, segítsenek, mit tudok tenni jelen helyzetemben, nehogy elárverezzék a fejünk fölül a házat. Egyedül nevelek két kiskorú gyermeket, nem kerülhetek velük az utcára.
  6. Tőlem az utóbbi időben már 50%-t tiltottak le. Jelenleg nem tudnak, mivel felmondtak a munkahelyemen. Így ahogy számolom eddig kb. 8 millió forintot kasszírozott tőlünk a bank (6,3 millió volt a kölcsön) de még tartozunk kb. 14-16 millióval.
  7. A törlesztő részleteink a válság kezdete óta a duplájára nőttek. Irreálisnak tartjuk, hogy miközben mi rendesen fizetjük a részleteket, a havi törlesztő egyre csak emelkedik. A bank mindent ránk hárít, semmiben sem hajlandóak részt vállalni, teljesen egyoldalú a bank hozzáállása.
  8. Hitelünk elmaradása miatt a végrehajtó a fizetésünk 33%-át már vonja, 3 hónapja. Kaptunk egy levelet, hogy a 1994-es öreg autónk árverezését írta ki október 1-re. Mit lehet tenni, mert én nem engedek be senkit, inkább börtönbe megyek!
  9. Hitelügyem behajtó céghez került. Számlámat zárolták, a rajta lévő összegeket tartozásként leemelik, beleértve a szociális segélyemet is. Nincs miből megélnem.
  10. Vége, nem tudom tovább fizetni a törlesztő részleteket. Ügyvédre sem maradt pénzem. Az eddigi 90 ezer helyett már 160-180 ezer Forintot követelnek rajtam. Nem bírom tovább. SOS!
  11. Közmunkás vagyok, havi 47 ezret kapok, és most még a szabadnapok számát is csökkentették. Munkásszállón lakok, és beiratkoztam egy iskolába, hogy leérettségizzek. Tanulni szeretnék, de képtelen vagyok megvenni a tankönyveket, mert kajára is alig telik. Azt mondták, ha tanulni akarok, mondjak fel.

 

Sok levél érkezik a rokkantaktól is.  Leginkább arra panaszkodnak, hogy megfosztották őket rokkant nyugdíjaiktól, és a létminimum feléből-harmadából kell megélniük. Életüket féltik a közelgő tél miatt. Attól tartanak, hogy ellátmányuk beszűkítése fizikai létükbe kerülhet, hiszen a kiszolgáltatott, beteg embert könnyebben éri utol a fagyhalál.

 

 

 

 

Látogatottság

1605992
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
432
1069
3589
1593029
22893
71429
1605992

Your IP: 35.175.191.150
2019-09-19 10:42