Fagyhalál – az MSZF azonnali intézkedéseket sürget Orbán Viktortól az életekért

Budapest, 2011. január 7. péntek

A tömeges fagyhalál miatt azonnali szükségintézkedésekre szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal (MSZF-SZK). A fagyhalál: a szegények holokausztja című pénteken tartott budapesti rendkívüli sajtóértekezleten közölték, hogy szeptember vége óta 210-220 ember fagyott halálra az országban. Többségükben saját fűtetlen otthonukban hűltek ki, mások a szabad ég alatt, jelentős részük pedig kórházba szállításuk után. A tavalyit jelentősen meghaladó tömegméretű pusztulás szorosan összefügg a közműadósság növekedésével.

Az MSZF SZK nevében Simó Endre szervező a következő azonnali intézkedések megtételére szólította fel a kormányfőt:

  1. Mivel a többség saját otthonában hűl ki, kormányrendelettel kell kötelezni a hatóságokat a veszélyeztetett emberek rendszeres látogatására és ellátásra.
  2. Kötelezővé kell tenni az energiaszolgáltatást azok számára is, akik fizetésképtelenek, és életük kerül veszélybe, ha kikapcsolják otthonukból a villanyt és a gázt.
  3. Természetbeni támogatásban kell részesíteni a veszélyeztetett családokat, és egyedülállókat.
  4. A hajléktalanokat azonnal fedélhez kell juttatni. Mivel a menhelyeken embertelen állapotok alakultak ki a túlzsúfoltság miatt, fűtött középületeket, vasúti szerelvényeket, hálókocsikat kell a rendelkezésükre bocsátani! Nem kitiltani kell őket a vasúti várókból és az aluljárókból, hanem segíteni kell nekik abban, hogy olyan helyet találjanak, ahol reményük van az életben maradásra!
  5. Szükség esetén, életük védelmében, biztonságos helyre kell kényszeríteni őket!
  6. Az állami szükségintézkedésekkel egyidejűleg törődésre, odafigyelésre, segítésre szólítjuk fel az embereket. Emberséggel, emberbaráti szeretettel életeket menthetünk meg! A befogadástól a meleg ételig, a szomszéd lakásának befűtésétől az idős emberek ellátásig megannyi gondoskodásra nyílik mód, és persze van szükség is – mondta.
  7. Felszólította a tehetőseket, Magyarország milliárdosait, hogy nyúljanak a zsebükbe, és Podmaniczky Frigyestől, Gundel Jánostól, és más neves elődjeiktől jó példát véve, törődjenek a rászorulók életével!

A Szociális Kerekasztal résztvevői szerint a megoldás nem merülhet ki az azonnali intézkedésekben, hanem ki kell küszöbölni a fagyhalál gazdasági és társadalmi okait is. Ennek érdekében szükségesnek tartják, hogy

  1. Kilakoltatási és árverési tilalmat rendeljenek el a bankokkal és a végrehajtókkal szemben, amíg nem orvosolják a megélhetési válságába sodródott emberek problémáját. Simó tudatta, hogy az MSZF 8 éves fennállása óta még sohasem találkoztak oly méretű társadalmi elkeseredettséggel, mint napjainkban. Honfitársaink százezreinek egyszerűen nincs miből megélniük: nem tudnak táplálkozni és fűteni, enni adni a gyereknek és gondoskodni róla. Tehát az április 15-ig tartó kilakoltatási és árverési moratórium nem elegendő – mondta.
  2. Alkotmányba kell iktatni a lakhatási jogot, valamint a lakhatást is biztosító létminimum jogát! Az MSZF és a Keresztényszociális Műhely erre vonatkozó javaslatát a kormány elutasította – fűzte hozzá.
  3. Szociális bérlakás-építési programot kell beindítani, hogy jutányos lakbérért minden rászoruló fedélhez juthasson! Erről kidolgozott programot nyújtottak be, de nem tapasztalnak előrelépést – közölte.

Az azonnali teendőkre vonatkozó anyagot Orbán Viktornak címezve délután faxon elküldték a miniszterelnökségre.

A rendkívüli sajtóértekezleten Zlinszky János professzor, alkotmányjogász a kormány alkotmányos kötelességének nevezte a létminimum biztosítását mindenki számára. Ebben a létminimumban a fűtés is benne van – mondta. Számon kell kérni a sürgős intézkedéseket, hiszen több ezer embert tettek ki a lakásából. A keresztény erkölcsi rend nem tűri sem az élethez, sem a méltósághoz való jog elvitatását – szögezte le a professzor, majd azt mondta, hogy azoknak is joga van az élethez, akik esetleg nem önhibájukon kívül kerültek az utcára.

Jáky Miklós, a Keresztényszociális Műhely elnöke a megélhetés munkával történő biztosításában jelölte meg a megoldás útját. A kialakult helyzetet arra vezette vissza, hogy hiányzik másfél millió munkahely, több mint három millió ember pedig nyomorog. Keresztény kötelesség segíteni a bajba jutottakon – mondta.

Dr. Eöry Ajándok, a Máltai Szeretetszolgálat orvosa bejelentette, hogy Budapesten hétfőtől mozgó háziorvosi szolgálattal igyekeznek azoknak a hajléktalanoknak a segítségére sietni, akiket alkoholfogyasztásuk miatt nem engednek be a menhelyekre. Fül akupunktúrás módszerrel szerelik le az ittas ember agresszivitását, és segítik elő, hogy befogadják őket.

Mivel nem áll rendelkezésükre elég pénz, a Magyar Szociális Fórum felajánlotta, hogy azonnal mozgósítja a civil szervezeteket az életmentés érdekében, Zlinszky professzor pedig azonnal hatállyal felajánlott a nemes célra ötvenezer forintot, mely egy hetes működésükre elegendő.

Magyar János, a Keresztény Értelmiségi Szövetség részéről fűtött konténer lakások felállításáról szóló tervet, Lőrincz Kálmán vállalkozó pedig gyorsházépítési programot mutatott be.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

Látogatottság

038511
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
3580
5691
27459
0
38511
0
38511

Your IP: 54.145.103.69
2018-06-21 21:43