Debrecen, Budapest, 2012. április 19. csütörtök

Debrecenben húsz családot lakoltatnak ki ezekben a hetekben házfelügyelői otthonából anélkül, hogy más lakhatást biztosítanának nekik. A lakásfenntartó szövetkezet felszámolása miatt megszűnt munkaviszonyukra hivatkozva egyszerűen az utcára akarják tenni őket, ha nem fizetnek hat millió forintot a felszámoló cégnek– jelezte csütörtökön a Magyar Szociális Fórum az érintett közösség képviselőjének helyzetleírása alapján.

A húsz család közül tizenkettőt már rákényszerítettek, hogy elhagyja otthonát, további nyolc családra pedig hasonló sors vár, ha nem tesz eleget a felszámoló cég ultimátumának.

Valamennyi család úgy került házfelügyelői lakásának birtokába, hogy 20-30 évvel ezelőtt a lakásszövetkezet alkalmazta őket házfelügyelőként, és biztosította nekik a hozzá szükséges lakást. A házfelügyelői lakásért cserében át kellett adniuk addigi lakásukat, amelybe jobbára nyugdíjba vonult, illetve rokkantnyugdíjassá lett korábbi házfelügyelők költözhettek be. A rendszer évtizedeken keresztül gondoskodott mindenkinek a lakhatásáról. De 2000-ben és 2008-ban felszámolták a két debreceni lakásszövetkezetet, és megszüntették a házfelügyelők munkaviszonyát anélkül, hogy gondoskodtak volna elhelyezésükről, és a szolgálati lakásukért cserében más lakhatást biztosítottak volna nekik.  Hiába kérték az érintettek, hogy legalább írják jóvá leadott lakásuk értékét a szolgálati lakás vételárában, a felszámoló makacsul ragaszkodott hat millió forintos követeléséhez, és közölte, ha nem fizetnek, fel is út, le is út. Álláspontját bírói ítélet is megerősítette.

„Mi nem tudjuk még egyszer megvenni ezeket a lakásokat, azaz kétszer fizetni egy lakásért. Annak idején az alkalmazás alapfeltétele a cserelakás leadása volt, és evidenciának számított, hogy senki sem maradhat lakás nélkül, aki rendesen végzi a munkáját.  Most, harmincévi munkaviszony után családokat tesznek az utcára, mert nem tudnak kétszer fizetni. Kilakoltattak többek között egy agyvérzéses asszonyt is” – tudatta a házfelügyelők közösségének képviselője.

A debreceni kilakoltatási ügyben született és megfellebbezett bírói ítélet – az érintettek álláspontja szerint - figyelmen kívül hagyta annak vizsgálatát, hogy mikor és milyen feltételekkel kell elhagyni a szolgálati bérlakást.  Egyszerűen abból indult ki, hogy „ha megszűnik a munkaviszony, megszűnik a lakáshoz való jog is”.  Az ítélet figyelmen kívül hagyta, hogy a házfelügyelő munkaviszonyának önhibán kívüli megszűnése esetén közösen kell megfelelő cserepartnerről gondoskodni, vagy egyéb módon közös megoldást találni, hogy senki se kerüljön az utcára önhibáján kívül – tűnik ki az érintettek tájékoztatásából.

A Magyar Szociális Fórum jelezte, hogy figyelemmel fogja kísérni a húsz debreceni család sorsát.+++

 

 

 

Látogatottság

1707461
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
7335
6633
34660
1657623
37676
33433
1707461

Your IP: 3.94.129.211
2019-12-08 21:24