Azonosul-e a FIDESZ Lázár János kijelentésével-MSZF?

Budapest, 2011. március 20. vasárnap

A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal szervezője vasárnap üzenetben szólította fel a FIDESZ elnökségét és parlamenti frakcióját, válaszoljon arra a kérdésre, azonosul-e Lázár János frakcióvezető kijelentésével, miszerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Simó Endre a választók iránti emberi és politikai kötelességnek tartja a választ egy olyan pillanatban, amikor Magyarország kormányzó pártja új alkotmány megalkotására készül.

Vajon milyen erkölcsi alapon mondhatja vezető politikus, hogy „a munka nem szégyen”, egy olyan országban, amelyben másfél millió munkahely hiányzik a rendszerváltás óta, három-három és fél millióan a létminimum alatt élnek, közülük több mint 900 ezren mélyszegénységben – tette fel a kérdést Simó Endre.

„A kormány olyan alkotmány-tervvel állt az ország elé, amelyből kihagyták a munkához, az emberhez méltó megélhetéshez, a lakhatáshoz való jogot. Vajon ezeknek az emberi és társadalmi jogoknak a kiiktatása a Lázár Jánoséhoz hasonló értékrendre vezethető vissza? Mert ha igen, akkor még van idő változtatni rajta, felhagyni a polgári gőggel: a nincstelenek megvetésével, és alkotmányba iktatni a megélhetéshez való jogot. A kormánykoalíciót kétharmados többségbe juttató választók, köztük elszegényedett és eladósodott emberek százezrei ugyanis abban bíztak, hogy a munkanélküliséget és a megélhetési válságot nem rajtuk kérik számon – mint Lázár János tette – hanem politikai akarattal megszüntetik” – írta a FIDESZ-nek szóló üzenetében a Magyar Szociális Fórum szervezője.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

Látogatottság

038576
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
3645
5691
27524
0
38576
0
38576

Your IP: 54.145.103.69
2018-06-21 21:50