Budapest, 2017. október 17. kedd (MSZF)

A tűzifahiány miatti tömeges fagyhalál veszélyére hívta fel a kormány figyelmét a Magyar Szociális Fórum kedden.

Az emberjogi szervezet – lakossági jelzésekre hivatkozva – megírta, hogy a természet védelméről szóló törvény módosítása miatt az erdőgazdaságok csak a vegetációs időszak végén, a hideg beállta után vághatnak ki fát. A tűzifahiány, és a tűzifaárak égbe szökése annak tulajdonítható, hogy tavalyról csak kevés fa maradt, az idén pedig – a módosított törvény miatt - még nem foghattak hozzá a kivágáshoz. A szociális tűzifaellátás is jelentősen késni fog az említett ok miatt. Ennek is tulajdonítható a kormány ígérete, miszerint február közepéig várható a teljesítés.

A Magyar Szociális Fórum attól tart, hogy ha a rászorulók nem kapják meg időben a szükséges fűtőanyagot, a korábbiaknál is többen hűlhetnek ki és fagyhatnak meg saját fűtetlen otthonukban.

Félő, hogy mindezért a helyi önkormányzatokat fogják hibáztatni, hiszen nekik kellene biztosítaniuk az ellátást, ám jó szándékuk teljesítése törvénybe ütközik – hívta fel rá a figyelmet az MSZF az érintett lakosok jelzései alapján.+++

 


Látogatottság

046468
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1243
3229
35416
0
46468
0
46468

Your IP: 54.224.91.246
2018-06-24 08:45