Budapest, 2017. augusztus 1. kedd (MSZF)

Halálosan megfenyegették Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán Dr. Simó Endrét, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) alapító-szervezőjét, mert hírt adott  egy éhező négytagú családról és védelmébe vette őket két kiskorú gyermekükkel – jelentette az emberjogi szervezet kedden.

„Hátravinni és lelőni” – írta Simó Endréről egy bizonyos Andor György.

 

A fenyegető válaszul szánta bejegyzését arra a hírre, amelyet Simó Endre posztolt szombaton Orbán Viktor oldalán „A szó szoros értelmében éhezünk – Négytagú család jajkiáltása” címmel. (http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1209:2017-07-28-18-57-58) Az MSZF egy olyan családról tudósított, amely jó, ha naponta egyszer tud enni, gyógyszereit nem tudja kiváltani, a családfő súlyos betegen is dolgozik havi 50 ezer forintért, kilátástalan helyzetbe kerültek, és arra kérték az emberjogi mozgalmat, hogy tárja helyzetüket a nyilvánosság elé segítség végett.

Orbán Viktor Facebook oldalán válaszul egyesek „önnemző férgeknek” minősítették a segítséget kérő családot, és azt írták, hogy nem segíteni kell rajtuk, hanem hagyni, hogy „fogyjanak” a társadalomból. (A kritikán aluli bejegyzés Dezső Imre Skripecz és Kiss Márta nevéhez fűződik.)

„A hozzászólások sötét múltat idéző embertelenséget árasztanak, elkövetői úgy viszonyulnak a súlyos megélhetési gondokkal küszködő családhoz, mintha nem is emberekről volna szó, hanem holmi hulladékról, amit egyszerűen ki kell dobni a szemétbe. Ha mindezt nem Orbán Viktor oldalán olvashatnánk, azt gondolhatnánk, hogy valamiféle nácibarát csoport weboldalán kötöttünk ki” – állapította meg felháborodottan az MSZF egy másik, vasárnapi bejegyzésében Orbán Facebook oldalán. http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1210:2017-07-29-20-58-40

A miniszterelnöki oldal kezelői minden további nélkül tudomásul vették a Simó Endrét ért halálos fenyegetést, és semmit sem tettek a bűntény ellen – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Szociális Fórum.+++

 

Látogatottság

2348593
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
827
935
7139
2326864
10120
46035
2348593

Your IP: 34.226.234.102
2021-05-10 22:27